Szél Bernadett a nemzetbiztonsági bizottság ülése után: „Nincs jogállam Magyarországon”

  • narancs.hu
  • 2018. február 28.

Belpol

Sziszi nem tekerte le a sorosmétert, és nem is fogja.

Újra befulladt a nemzetbiztonsági bizottság ülése, és megint Németh Szilárd intézte el. Az történt az Index beszámolója szerint, hogy az ellenzék zárt ülésen tárgyalta volna az Elios-ügyben készült OLAF-jelentést és a titkosszolgálatok beszámolóját is meghallgatták volna, de a Fidesz alelnöke ezt a napirendi pontot leszavaztatta.

Az indok a szokásos baromság, miszerint az LMP-s Szél Bernadett nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mert Soros. Persze Szél átment a nemzetbiztonsági átvilágításon, pont mint Németh Szilárd.

Az MSZP-s Molnár Zsolt és Németh Szilárd abban legalább egyetértettek, hogy miután határozatképtelenné váltak, az ülés komédiává vált.

Szél az ülés után azt mondta, nincs jogállam Magyarországon, hiszen a titkosszolgálatnak jelenleg nincs semmilyen civil kontrollja. Németh Szilárd a sajtótájékoztatón is folytatta a sorosozást.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.