Szemben az unióval a távközlési különadó miatt - Magyar rulett

  • Rényi Pál Dániel
  • 2011. október 13.

Belpol

Megérkezett az Európai Bizottság utolsó felszólítása a távközlési szektort sújtó különadó eltörlésére. A kormány továbbra sem hajlandó változtatni - az ügy az Európai Bíróságra kerül. Magyarország a súlyos büntetés mellett több tízmilliárdos kártérítési kötelezettséget is kockáztat.

Az Európai Bizottság (EB) a várakozásoknak megfelelően szeptember végén megküldte második - egyben utolsó - felszólítását a magyar kormánynak, hogy érvénytelenítse a távközlési szektoradóról tavaly ősszel elfogadott rendelkezéseit. Az EB érvelése szerint a kormányzati intézkedés szembemegy a vonatkozó közösségi irányelvvel, ugyanis a telekommunikációról szóló (2002/20/EK) direktíva 12. cikkelye alapján a távközlési szolgáltatókra csak olyan igazgatási díjat lehet kivetni, melynek bevételeit az állam a távközlési piac szabályzási költségeire fordítja. (Az októberben indított eljárás előzményeiről lásd: Milliárdos percdíjak, Magyar Narancs, 2011. április 7.) A tavaly kisajtolt 60 milliárd forint viszont a költségvetésbe folyt be, és ez a terv az idei, illetve a következő évi távközlési különadókkal is. Az Európai Bíróság előreláthatóan a jövő év közepén kezd foglalkozni az ügygyel, és mivel ilyen esetekben másfél-két év alatt jut el a döntésig, igen valószínű, hogy az esetleges károkat már egy következő kormánynak kell megtérítenie.

Ügymenet

A bizottság januárban előbb informálisan, márciusban pedig hivatalosan is kérvényezte a törvény visszavonását. Miután nem kapott megnyugtató választ, áprilisban megindította az ilyen esetekben szokványos kötelezettségszegési eljárást. Szeptember végén megérkezett a második hivatalos felszólítás, miszerint ha a kabinet a következő két hónap során sem szünteti meg a jogszabályt, a bizottság szinte biztosan pert kezdeményez Magyarország ellen a luxembourgi Európai Bíróság előtt. A tagállamonként egy-egy bíróból álló bíróság elsődleges feladata az, hogy rendezze az egyes tagállami kormányok és az uniós intézmények közötti jogvitákat és értelmezze az uniós jogot, egyben őrködjön annak megfelelő tagállami alkalmazása felett.

Mivel az ilyen eljárásoknál ez a szokványos ügymenet, az újabb figyelmeztetés nem érhette váratlanul az illetékeseket sem. Az MTI kérdésére Szijjártó Péter is csuklóból reagált az EB közleményére. "A közös teherviselés és az abban való arányos részvétel európai érték. A többek között a távközlési cégek nyereségalapú adójának kivetése azt a célt szolgálta, hogy ezek a vállalatok is megkapják a közteherviselésben való arányos részvétel lehetőségét. Ezért a nemzeti ügyek kormánya szerint nincs ok változtatásra, és vállaljuk az erről szóló vitát az Európai Bíróság előtt is" - közölte a miniszterelnök szóvivője. Hogy a kormányt napi szinten mennyire nem foglalkoztatja az ügy, az tetten érhető Szijjártó nyilatkozatán is, aki láthatóan a törvény részleteivel sincs tisztában - ellenkező esetben tudná, hogy a különadó nem a nyereség, hanem az árbevétel alapján rövidíti meg az érintett szolgáltatókat (500 millió és 5 milliárd közötti adóalapra vetítve 4,5 százalékos, az adóalap 5 milliárd forintot meghaladó része után 6,5 százalékos különadó megfizetését írja elő).

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) múlt szerdán - egy héttel Szijjártó nyilatkozata után - kiadott közleménye már pontosabban fogalmazott. "A Bizottság által hivatkozott irányelv a távközlési szektort érintő különadót illetően semmiféle kötelezettséget nem állapít meg, és mivel a közvetlen adózás tagállami hatáskör - nem is állapíthat meg (...), ha a távközlési szektor szereplőit csak olyan adó terhelhetné, amely kizárólag a távközlési szektor szabályozásának költségét fedezhetné, akkor ezek a vállalkozások például semmiféle központi vagy helyi adóval nem lennének adóztathatóak" - áll az NGM levelében. Ebből már körvonalazható, mi lesz a vita fő kérdése a bíróság előtt. A kormány érvei szerint az EB által hivatkozott 12. cikkely nem mondja ki, hogy az igazgatási díjon felül más szektor-specifikus közteher nem vethető ki a telekomágazatra. Ez igaz - hiszen az irányelv dokumentumának e bekezdése csak az igazgatási díjakról szól. Mindazonáltal az ügy távolról sem kristálytiszta. Egyfelől ilyen szektorspecifikus különadóra továbbra sincs precedens a bíróság gyakorlatában; a spanyol és a francia távközlési különadó ügyeiben benyújtott keresetek - melyek precedenst teremthetnek, s melyeket a bizottság márciusban utalt át a bírósághoz - pedig csak a napokban érkeztek meg a bíróságra. Másrészt nem titok, hogy a bizottságot a távközlési cégeket képviselő brüsszeli lobbicsoportok nagyon erősen presszionálják a hatékony érdekérvényesítés reményében - hiszen ha a spanyol vagy a francia ügy elbukik, más tagállamok kormányai is hasonló adókat vetnek ki. Vagyis a bizottság bizonyosan komolyan veszi az ügyet. Másrészről - mivel a Magyarország ellen benyújtandó kereset sem született még meg - egyelőre azt sem tudni, pontosan milyen jogi érvekkel operál majd az EB. Hivatkozhat akár arra is, hogy a szabad adókivetés joga csak addig tagállami hatáskör, amíg az bizonyíthatóan nem diszkriminatív. Ám annak bizonyulhat, ha a bizottság adott esetben azzal érvel, hogy az csak bizonyos pénzügyi forgalom felett teljesítő vagy túlnyomórészt külföldi tulajdonban lévő cégekre vonatkozik. A bizonytalanságok miatt egyelőre az uniós jog szakértői sem szívesen foglalnak állást e kérdésben.

Esélyek

Az Európai Bíróság sajtóosztályának tájékoztatása szerint Magyarország ellen eddig kilenc kötelezettségszegési eljárás indult, ebből hat zárult le, de csak egyben született ítélet - a többi esetben a magyar kormány megegyezett a bizottsággal. Azt az egyet idén júliusban buktuk el, miután az Európai Bíróság kimondta: a magyar jogrend nem felelt meg a közösségi jog elvárásainak, amennyiben a ki nem fizetett ügyleteknél nem tette lehetővé az áfa-visszaigénylést. Az ítélet közvetlen eredményeként a parlament nemrég elfogadta a szükséges törvénymódosítást. Ennek értelmében - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter becslése szerint - akár 250 milliárd forintot is visszaigényelhetnek az érintett cégek, amit a kormány a tervek szerint jórészt a magánnyugdíj-pénztárakból behajtott vagyon maradékából kíván fedezni.

Kötelezettségszegési eljárást évente százas nagyságrendben kezdeményeznek tagállamokkal szemben más tagállamok vagy - mint ebben az esetben - maga az EB. A statisztika szerint az ügyek több mint 90 százalékában az érintett tagállam még a bizottsági eljárás ideje alatt visszakozik és módosítja vagy törli a vitatott jogszabályt, de a bíróság elé kerülő esetek döntő többségéből is a bizottság jön ki győztesen. A kormány mindezek ellenére az uniós jogi fórumon kíván egyezkedni, így biztosítva magának a lehetőséget arra, hogy a különadót idén és lehetőleg még 2012-ben is gond nélkül behajtsa. Ám ezzel növeli a tétet is. Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a telekomadó nincs összhangban az uniós irányelvvel vagy az uniós jog más rendelkezéseivel, akkor a Francovich-elv szerint hazánknak kamatostul vissza kell fizetnie a jogtalanul kivetett adót, és be kell szüntetnie annak alkalmazását - és ekkor már nem lesz helye vitának. (A Francovich-elvről lásd keretes írásunkat.) Minél tovább húzzuk az ügyet, bukás esetén annál többet kell majd visszafizetni. Mivel a kabinet idén a tavalyival megegyező méretű különadó befizetését várja a szolgáltatóktól, és csak a 2012-es befizetés mértékéről lesz hajlandó egyeztetni, a várható ítélet időpontjában akár 150 milliárd forint sorsa lehet a tét. Ehhez - az esetleges kártérítési kötelezettségek kiszámítása során - hozzájöhet a jegybanki alapkamat alapján kiszámítandó, évről évre duzzadó kamatösszeg is. Ráadásul - mint arra a TMC First tanácsadó cég honlapján elérhető elemzés rámutat - ilyenkor "a hatályos magyar szabályozás szerint (...) a jegybanki alapkamat illeti meg az adózót. Sokan vitatják, hogy ez a szabály megfelel-e az uniós jognak, hiszen más mércével mér az állam jogsértése és az adózó jogsértése között: utóbbi esetben a jegybanki alapkamat kétszeresét szedi be a költségvetés. A jelenlegi környezetben ráadásul a telekomcégek joggal vethetik fel, hogy a jegybanki alapkamaton nem tudják finanszírozni magukat, így ez a kamatszint nem jelenti az őket ért vagyoni hátrány reparációját. Mindez oda vezethet, hogy (...) újabb jogvita indulhat a cégek és a magyar állam között a kamat összegéről."

Az időhúzás okozta másik kockázatnövelő tényező az, hogy amennyiben a bizottság nyer a bíróságon, újabb eljárást indíthat, és kérheti bírság kiszabását is, amelynek megállapításakor figyelembe veszik a jogsértő állapot időtartamát is (a bírság az Európai Bírósághoz folyik be). A bíróság gyakran együtt alkalmaz kétféle bírságot: az uniós jogi fórum egyik 2009-es közleménye alapján míg "a kényszerítő bírság célja, hogy a tagállamot a kötelezettségszegés lehető legrövidebb időn belül történő megszüntetésére ösztönözze, addig az átalányösszeg kiszabása, amely inkább az e tagállam kötelezettségei végrehajtása elmulasztásának a magán- és közérdeket érintő következményeinek értékelésén alapul, a kötelezettségszegés időtartamát hivatott szankcionálni." A bíróság meglehetősen bonyolult algoritmus szerint számolja ki a büntetés tételeit; a gyakorlat mindenesetre azt mutatja, hogy a napi bírságot néhány tízezer euróban határozza meg, míg az átalányösszeg néhány milliótól akár több tízmillió euróig terjedhet.

A spanyol és a francia távközlési különadók ügyében születendő ítélet irányadó lesz ugyan, ám erre csupán néhány hónappal a magyar ügy lezárulta előtt lehet számítani - vagyis akkor már késő lenne a magyar visszakozás. És - mint már tavasszal utaltunk rá - az érintett piacok nagyságát figyelembe véve arányaiban mind a francia, mind a spanyol telekomadó elmarad az Orbán-kormány által kivetett sarctól. Amit a bíróság az esetleges büntetések kiszabásakor nyilván figyelembe is vesz majd.

A Francovich-elv

Az olasz Andrea Francovich és Danila Bonifaci ügye precedenst teremtett az uniós joggyakorlatban: az 1991-es eset óta az uniós direktíva figyelmen kívül hagyása vagy nem megfelelő alkalmazása közvetlen hatást gyakorol az abból eredő kártérítési perekre, és "a tagállamok kötelesek megtéríteni a magánszemélyeknek okozott azon károkat, amelyek a közösségi jog nekik betudható megsértéséből származnak". Olaszország egészen a 90-es évekig nem ültette át jogrendjébe azt az uniós direktívát, miszerint amennyiben egy cég vagy vállalkozás csődbe megy, akkor a károsultak elmaradt béreinek fedezésére az államnak bérgarancia-alapot kell létesítenie. Bonifaci és Francovich cége nem tudott fizetni, az állam pedig nem kárpótolta őket, ezért kollégáikkal együtt beperelték az olasz államot. A nemzeti bíróság nem tudta, mitévő legyen, és az Európai Bírósághoz fordult, hogy kérvényezze a direktíva értelmezését a konkrét ügyben. A bíróság úgy döntött, hogy ilyen esetekben - amikor a jogsértés az uniós irányelv nem megfelelő beiktatásából vagy alkalmazásából fakad - a tagállam tekintendő felelősnek, a kárvallott fél pedig a tagállam által megfizetendő kárigényre jogosult. A bíróság viszont "csak" az uniós jog megsértésének megállapításában és a büntetések kiszabásában jogosult, kártérítési perekkel nem foglalkozik. Az olasz eset óta a kártérítési perek lefolytatása az adott tagállam illetékes nemzeti bíróságának a feladata. (Francovichék is a kijelölt olasz bíróságon pereltek, és meg is kapták a kártérítést az olasz államtól.) Ha az állam elegánsan akar eljárni, akkor hoz egy törvényt az adó visszafizetéséről, és így elkerülhetők a perek - a legtöbb tagállam ilyenkor így tesz, és így tett a magyar kormány is az áfa-visszaigénylés ügyében. A magyar államot a pénzügyminiszternek kellene képviselnie a kijelölt bíróságon, de ez szinte mindegy is; ha az ügy idáig fajul, az államnak gyakorlatilag semmi mozgástere nem marad: meg kell fizetnie a teljes kárt a kamatokkal együtt, az Európai Bíróság tájékoztatása szerint ugyanis "a bíróság ítélete nem megkerülhető, az kötelező, a magyar bíróságoknak figyelembe kell venniük, Magyarországnak pedig kártérítési kötelezettsége áll fenn az uniós jog esetleges megsértéséért - azaz, ha az adó jogellenes, azt kamatostul vissza kell fizetni".

Neked ajánljuk