Személyi tisztogatások után a HírTV most az archívumából is eltüntette a kormánykritikus időszak nyomait

  • narancs.hu
  • 2018. november 26.

Belpol

Nehogy valaki emlékezzen a G-nap utáni időkre.

Eltüntették az archívumból a Hír TV ellenzéki korszakának híreit - tudta meg az Index.

Úgy tűnik nem elég, hogy a három év kilengés után visszafoglalt HírTV-t egyik napról a másikra egészen elképesztő módon újrahangolták és gyakorlatilag az átvétel óta a köztévéhez és az Echo TV-hez hasonló szinten folyik a propaganda.

A nyomát is igyekeznek eltüntetni annak, hogy valaha ezen a csatornán kormánykritikus gondolatok is megjelenhettek, ezért a HírTV archívumából eltüntették az összes G-nap utáni időszakban született bejegyzést.

Az Index forrásai szerint az ukázt már az átvételkor, augusztusban kiadták, vagyis, hogy törölni nem szabad semmit, de a cikkek ajánlójából, az archívum oldalairól el kell tüntetni a G-nap utáni időszakban született bejegyzéseket.

false

Így most számtalan műsornál előfordul, hogy egy 2015. februári adás után hirtelen a 2018. augusztusi következik. Biztosítva így, hogy a kedves olvasó véletlenül se fusson bele egy korábbi kritikus hangvételű műsorfelvételbe vagy hírbe.

Szikszai Péter az átvételkor kijelentette, hogy a csatorna eddig torzította a híreket és az új irány szerint, kekeckedő hírszerkesztésnek nincs helye a HírTV-ben.

A visszafoglalt csatornán akkor hirtelen 12 műsort szüntettek meg, és több kollégának azonnali hatállyal mondtak fel. Szikszai szimbolikusnak nevezte Kálmán Olga távozását, és elmondta, hogy ezzel párhuzamosan visszatér a csatornához Földi-Kovács Andrea, aki a 2015-ös G-napot követően elsőként mondott fel a HírTv-nél.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.