Magyar Narancs: Legfrissebb médiaszerepléseid sora azzal kezdődött, hogy a bringáddal feltűntél az egyik tüntetésen, és olyanokat mondtál, hogy véget ért a fásultság korszaka, meg szeretnéd, hogy Orbán lemondjon. Mielőtt elkezdünk politikáról beszélni, tisztázzuk azt, milyen szerepben látod magad a magyar közéletben?
Hajós András: Látok egy piros vonalat, beszéljünk művészről, megmondóemberről, politikuson át civilig bárkiről. Van-e az illetőnek hatalma mások felett, vagy nincs? Nekem nincs, nem is vágyom ilyenre, nem akarok politikai döntéshozó lenni. Egyszerű állampolgár vagyok, véleményem, dilemmám, kérdésem van. Rám ugyanakkor nagyobb médiafigyelem irányul, emiatt feladatomnak tekinthetem, hogy a belső vívódást, amivel amúgy szerintem mindenki küzd, nyilvánosan is végezzem. De nem azért csinálom, mert meg akarom mondani a tutit, bár elismerem, ez a megmondóember-szerep megérintett jó tíz éve, amikor a Heti Hetesben megtapasztaltam, milyen hatása tud lenni annak, amit mondok. Abban a műsorban volt, hogy valamit az ÉS vagy a Narancs hasábjain olvasottak miatt mondtam úgy, ahogy, vagy mert egy konferencián hallottam egy szempontot, és ha ezt továbbítottam, azzal be is vittem egy szélesebb térbe, így azt gondolhattam, elvégeztem egy bizonyos feladatot. Úgy is tekintek magamra, hangozzék bár ez kissé nagyképűen, mint személyes médiumra, akinek feladata visszhangozni. A másik, ami miatt megnyilvánulok, hogy szeretném a szakmatársaimat is erre biztatni. Nem azért, hogy gondolják úgy, mint én, hanem hogy beszéljenek arról, ahogy ők gondolják. Némelyik kollégámnak nagyobb Facebook-tábora van, mint a miniszterelnöknek, szóval az ő véleménye sok bizonytalant eligazíthat. Fontos a jófajta igazodás egy információval ennyire túllőtt korszakban, főleg a nem annyira felkészült választók számára. És ott van az is, hogy ez az én országom is, itt nőttem fel, a szüleim, a nagyszüleim minden létező alkalommal úgy döntöttek, hogy itt maradnak. Ez a hazám, érdekel a sorsa, megvan bennem az a civil attitűd, hogy a saját boldogulásomon túl érdekel annak a közösségnek a boldogulása, amelyben vagyok.
MN: Nyilván, amikor úgy döntöttél, hogy kimész egy ilyen eseményre, számoltál azzal, hogy odajönnek hozzád, hiszen a Tv2-s dolgok miatt külön érdekes, hogy ott vagy.
HA: Tudtam észrevétlen is maradni, de amikor olyanra mentem, ahol kevesen voltunk, akkor odajöttek.
MN: Nem volt ebben semmi tudatosság, hogy odamész megmutatni magad?
HA: Nem. Nem is feltétlenül akartam nyilatkozni, de ha nem teszem, az nevetséges lett volna, bár később hajtottam el stábokat. Nem kívánok politikus lenni, alapvetően szórakoztató műsorokat akarok készíteni, de látom, hogy az egészséges közbeszéd kihalóban van, és ezért beszélek néha politikáról. A parlament előtt és a Szabadság téren lévők megmutatták, hogy a fiatalokat igenis érdekli ez, miközben úgy látom, a közéleti ügyek kezdenek egy filozófus-értelmiségi szintre visszaszorulni. Közben a politikai tájékozottság nevű izmunkat folyamatosan edzenünk kellene, ez az, ami megvéd minket. Ha ugyanis nem tudjuk, mi zajlik a közéletben, egyszer egy színpadról majd egy ember azt kezdi kiabálni: minket bántani akarnak, de mi megvédjük magunkat, és téged is megvédünk! Elhisszük, majd döbbenten állunk, hogy ja, ezek elloptak mindent? Hogy nem volt igaz, amit négy éve mondtak? Most pont ez történik velünk. Ha a közbeszédben sokan részt vesznek, épp ezt az ellenálló képességet erősíti.
MN: Jók voltak ezek az áprilisi tüntetések?
HA: Nem akarok minősíteni, életemben nem szerveztem tüntetést. Hogy összejött a Parlament előtt 80 ezer ember, az nagyon klassz. Jó volt átélnem, milyen sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk fontos dolgokban, a fásultságom csökkent. Később hívtak színpadra, de nem mentem, különböző csapatok háttérbeszélgetésén, gegpartiján azonban részt vettem. Nem akarok spindoctort játszani, de amit tudtam, elmondtam, kit érdemes felhívni, milyen ötleteim vannak.
MN: Jó, majd minősítek én. Volt egy csomó probléma, technikai bénaság, szervezetlenség, erőtlen, olykor érdektelen beszédek. Másfelől mindez csak tünet. Van egy csomó ember, aki kimegy az utcára, ugyanakkor továbbra sincs meg az az átkapcsolás, ami ezekből az energiákból politikát csinál. Ha bármelyik megmozdulást párt szervezi, töredéke nem megy el ezeknek az embereknek.
HA: Ez az egyik legnehezebb kérdés. Ami nem felülről, a politika által van szervezve, az mindig kicsit esetlenebb, fésületlenebb. Ennek van bája is, én szívesebben hallgatok egy rossz akkorddal eljátszott „Ha én rózsa volnék”-ot, mint egy milliókból odavarázsolt profi tömegmanipulációt. De azon el kell gondolkodnunk, miért van az, hogy miközben utáljuk az erőkultuszt, ami Orbán Viktor személyiségéből fakad, aközben mi is erőre vágyunk? Ha megfigyeled, minden újonnan megjelent politikai szereplővel a saját közegének előbb-utóbb az a baja, hogy jó, okos, de nem basz oda rendesen. Akkor tessék eldönteni, hogy kultúrembereket akarunk, akik visszafogottak, akiket befogadnánk vasárnap ebédelni, vagy olyanokat, akik ebben az ökölharcban képesek helytállni. Az nem megy, hogy Orbán abcúg, Gyurcsány is abcúg, meg Schiffer is abcúg, meg Karácsony is, mert puha, a Juhásszal meg az a baj, hogy túltolja. Az nem lehet, hogy nekünk senki se jó. Azt hiszem, sokan megragadtak bizonyos illúzióknál. A 90-es évek csodálatos aranykor volt, de a kötött mellényes Kis Jánosok kora lejárt. Bár ma is iszom minden sorát, de nem ilyen egy politikus ma – nem az a politika, hogy bemegyünk a Parlamentbe csodálatos, nagy ívű beszédeket tartani.
MN: Tehát úgy látod, nem feltétlen a politikusi felhozatalban, inkább a választók hozzáállásában, túlzott elvárásaiban van a probléma.
HA: Igen, és itt egy problémára szeretném felhívni a figyelmet. Politikusokat kell előbb-utóbb választanunk. Ez kompromisszum nélkül, engedmények nélkül nem fog menni. Gulyás Márton mozgalma és a Momentum feltűnése elindíthat valamit, de ott az LMP, aki szintén kívülről került be a parlamentbe a Jobbikkal együtt 2010-ben, és végzi benn az aprómunkát, amit, úgy tűnik, nem becsülünk meg eléggé, pedig a parlamenti matek még mindig a legerősebb eszközünk. Ha én szerveznék tüntetést, azzal hirdetném meg, hogy a színpadra fogom hívni Gyurcsányt, Vonát, Hadházyt, Juhászt, Karácsonyt, és ott akarok beszélgetni velük az emberek előtt, hogy hallgassák meg őket, kérdezzenek tőlük. Küldjenek előre kérdéseket a Facebookon, én majd felteszem őket! Aztán vagy kifütyülik, vagy kitapsolják, ez a politikuson múlik. A bizonytalanoknak ez segítene, bár tudom, kicsit naiv, hollywoodi elképzelés. A struktúra az összefogás felé mutatna, és valószínűleg nem lenne összefogás a végén, mert a politika nem így működik, de az biztos, hogy érdekes és tanulságos lenne, és engem egy fokkal már jobban érdekelne ez harmadjára, mint ami eddig volt. Egyszer jó volt a bajszos szar, bár nekem ez alpári, de hát az utca hangja ilyen méltóztatik lenni, másodszor jó a reggae és ha rárappelünk, de harmadszor már valahova vezetnie kellene a dolognak.
| ||
MN: Voltál nemrég egy momentumos kerületi szervezet alakulásán is.
HA: Építik a 13. kerületi szervezetüket, és mivel ott lakom, kaptam egy ímélt egy általam nem ismert embertől. Mondták, problématérképet rajzolnak a környékről, kérték, mondjam el a magamét. 50-60 ember jött el, úgy gondolták, szükség lesz a bátorításra, ezért kérték, hogy beszéljek, de kiderült, mindenkiben megvolt a közlésvágy nélkülem is. Ennyi az egész. Amúgy most figyelmeztetnék minden momentumos rajongót, hogy akiknek szurkolnak, azokból politikusok lesznek, és ha megmarad az attitűdjük, hogy na, „ez is politikus lett, ez engem nem érdekel”, hát akkor tényleg baszhatjuk, mert akkor lehet tüntetni bármennyit, nem lesz belőle eredmény. Helytelennek, téves prüdériának tartom, hogy a parlamenti politika képviselőit nem engedjük oda ezekre a színpadokra. Nem kell tőlük félni, ha valaki hülye és ellenszenves, akkor 80 ezer ember előtt fog magából hülyét csinálni. Saját magáról mindenki tud imázsfilmet forgatni, de az igazság pillanata akkor jön el, amikor a tömeg előtt állnak. Vagy megtapsolják, vagy kifütyülik őket. Talán eljön annak is az ideje, hogy bizonyos bélyegek átgondolását elvégezzük, akár Gyurcsány Ferenc rehabilitációját is. Tényleg nincs olyan, hogy kisebbik rossz? Ha ennyit tüntetünk, ennyire elegünk van, akkor olyan nehéz lenne azt mondani egy politikusnak, hogy oké, tévedtél, de megbocsátunk?
MN: Miért, te szavaznál Gyurcsány Ferencre? Elindítják egyéniben ott, ahol laksz. Beikszeled?
HA: Elképzelhető. Ma az ellenzéki palettán egy olyan szereplőt látok, akire soha nem szavaznék, ez pedig Vona Gábor. Nem vagyok képes megbocsátani azt az utat, amit a Jobbik bejárt, amilyen eszközökkel parlamenti erő lett. Konszolidálódhat, amennyire akar, nekem ő elfogadhatatlan. Helyette inkább Orbánt is elviselném. Vona ugyanis az ő köpönyegéből bújt elő, elég csak megnézni az önelégült, mosolygós arcát, miután Orbán fogadta, milyen boldogan beszélt, hogy apu szóba állt vele. Rendszerszintű problémái vannak ennek az országnak, ebben a témában Tölgyessy Péter szavai jól eligazítanak, és gondolom, Vona Gábor hatalomra kerülése nem jelentene rendszerváltást. Az egyik probléma, hogy nem castingolunk jól. Ezért fontos Botka, Szél, Karácsony, ők már ugyanis hatalomban, az első vonalban vannak, meg kell néznünk, ők mit csináltak. Azt a kis munkát el kell végeznünk, hogy utánuk olvasunk, annak érdekében, hogy egy jobb országban éljünk. Ez nem olyan nagy ügy.
MN: Kimentél volna a tüntetésekre, ha fél évvel ezelőtt lettek volna?
HA: Elmentem volna valószínűleg, de ügyeltem volna arra, hogy a Tv2-ről ne nyilatkozzak, mert akkor indult a Dalfutár a SuperTv2-n. Világsztenderd, hogyha van egy műsor, ahol szerepelsz, akkor szerződésben te aláírod, hogy nem minősíted a csatorna egyéb műsorait. Én nem mondhatom a Showder Klubban ma délután, hogy a Való Világtól hányok. Szerződést nem szeretek szegni, mert elsősorban tévés szakemberként definiálom magam, de elismerem, hogy bár mindig műsorokra szerződöm, amíg az a szerződés él, addig van egy kis fogó rajtam.
MN: Hogy vagy te most a Tv2-vel? Volt az elmúlt évben egy csomó fontos dolog neked ennél a csatornánál, Az ének iskolája, a Hajós a dobozban és most a Dalfutár, amivel díjakat is nyertél (ebben a műsorban Hajós tartja a kapcsolatot egy dalszerző, egy szövegíró, egy producer és egy énekes közt, akik csak a végén találkozhatnak, így születik meg egy komplett dal, bepillantást engedve a könnyűzenei munka kulisszái mögé – N. G. M.). Közben meg bemondod, hogy hánysz a Tényektől. Tudsz jelenleg erre a helyzetre csak racionálisan, érzelemmentesen tekinteni?
HA: Hogy tudnék?! Normális esetben én most hanyatt dőlhetnék, és bemehetnék a vezérigazgatóhoz, hogy hoztam egy Artisjus- meg egy Televíziós Újságíró-díjat, ilyet semelyik műsorotok nem csinált, kérek szépen egy jobb műsoridőt. Foglalkozhatnék a Dalfutárral, a fejemben van négy évad, meg van tervezve, kérhetnék több pénzt. És persze kikérem magamnak, hogy nincs normális eset. A Dalfutárnak nagyon rosszat tesz, ha nem folytatódik szeptembertől. Kettő vagy másfél év kihagyás nem jó egy ilyen műsornál.
MN: De most ez a helyzet azért van, mert a Tv2 körüli dolgok miatt nem mentél bele a folytatásba?
HA: Igen, de…
MN: Elméletileg lenne rá lehetőség ősztől, hogy a Dalfutár a Tv2-n menjen?
HA: Most már nem biztos, hogy lenne rá lehetőség.
MN: A Tények-nyilatkozat miatt?
HA: Nem tudom, rég nem beszéltem velük.
MN: De a részedről lenne nyitottság, hogy a Tv2-n menjen ez tovább?
HA: Én most tényleg nem szeretnék erről itt üzengetni.
MN: Tehát a Tények nem lenne teljesen kizáró ok.
HA: Nem tudom.
MN: Hogyhogy nem tudod?
HA: Elég nagy dilemmában vagyok. Vagy csinálom tovább a Tv2-n, és megkapom, hogy hiteltelen, áruló meg Fidesz-bérenc vagyok, vagy kockáztatom a műsor sikerét, és megpróbálom átvinni máshova, ami mindig sokk egy kezdő műsornak. Nincs igazán jó választás. A legegyszerűbb az lenne, ha elengedném, azt mondva, kitalálok valami mást, csakhogy annál egy fokkal jobbnak érzem ezt a műsort, hogy csak így eleresszem. Nehéz helyzet, nem tudom még, hogy fogom feloldani. Van olyan nap, hogy arra gondolok, én már eleget áldoztam a közbeszéd oltárán a Heti Hetes időszakában, és miközben téptük a szánkat, a Fidesznek meglett a kétharmada, majd megint meglett, szóval mondhatnám, hogy én ezzel nem foglalkozom, miért ne csináljam a saját dolgomat, miért ne nézzem a családom, a gyerekeim anyagi érdekét? De közben nem tudok olyan lenni, aki szemellenzőt tesz fel, hogy ez nem az én dolgom, alkatilag nem vagyok ilyen. Miközben a Dalfutár nem nagy üzlet, csak egyszerűen megszerettem a saját gyerekemet. Azt fogom kérni azoktól, akikkel beszélő viszonyban vagyok a Tv2-ben, hogy engedjék el. Én mindig a teljesen őszinte beszélgetéssel kezdem az ügyeimet intézni, bár nem hiszem, hogy meghatja az üzleti döntéshozókat, ők nem így gondolkodnak.
MN: Felteszem, sokat gondolkodtál azon az elmúlt hónapokban, hol a határ abban, hogy milyen tulajdonosi adottsággal, kivel, miképpen lehet együtt dolgozni. Van ebben szerinted bármilyen sztenderd, vagy ez mindenki saját ügye, rendezze el magában, ahogy tudja?
HA: Nálam ez abszolút magánügy. Ha belehergeljük magunkat, akkor sok minden lehet vállalhatatlan…
MN: De gondolom, az nem lenne vállalható, hogyha a Tények után jönne a Dalfutár.
HA: Nem szeretném például, ha az előfordulna a Dalfutárral, ami több kollégám műsorával igen. Úgy nézheted meg a műsoraikat a honlapon, hogy körülötte az van, hogy „Állítsuk meg Brüsszelt!”. Ilyet nem szeretnék, de abban sem vennék részt, hogy a Dalfutár az „Állítsuk meg Orbán Viktort!” keretben fusson.
MN: Ezzel most azt mondod, hogy nem dolgoznál a Hír Tv-nél?
HA: Amikor Kálmán Olga felhívott, hogy menjek el a műsorába, azt mondtam neki, hogy én őt nagyon kedvelem és tisztelem, de arra adjon választ, hogy én ugyan miért higgyem el Simicska Lajosnak, hogy ő most ellenzéki? Engem nem hat meg, hogy Simicska úr nagy dérrel-dúrral beköltözött a sherwoodi erdőbe. Olgával végül abban maradtunk, hogy az iránta érzett tiszteletből egyszer elmegyek, de többször nem szeretnék. Ugyanezt gondolom az ATV-ről, nem tudom, mit gondoljak azokról a pletykákról, amik háttéralkukról szólnak. Különben sem akarok hivatásos bejárkáló-megmondó lenni, nézettséget pedig nem ingyen csinálok egy csatornának. Nézd, nem akarok én bántani senkit, mindenki boldoguljon, ahogy tud, csinálja a műsorát, én nem kárhoztatom azokat sem, akik anyagi kényszerből dolgoznak, és azokat sem kárhoztatom, akiket nem érdekel a politika. Nem akarok példaértékű dolgokat mondani, a másokra rászólás nevű ocsmányság nem az én technikám.
MN: De bezzeg Friderikusz Sándor rád szólt, meg Till Attilára, hogy mi mindenhez segédkeztek a Tv2-nél! Az Indexnek adott interjújában ősszel az erkölcsi mércédet kérdőjelezte meg, önfelmentő kollaborációt emlegetve. Ugyanakkor neki abban általánosságban lehetett némi igaza, hogy egy rendszer attól tud működni, hogy ilyen-olyan okok miatt azok is beállnak, akik amúgy homlokegyenest mást gondolnak.
HA: Én ezzel már nem akarok foglalkozni. Én csináltam egy sikeres műsort, dolgozom, látszom, és hallatom a hangom politikailag is. Ő meg a fotelből cseszegeti a kollégáit. Mindenki döntse el, melyik út a hitelesebb. Amúgy szép lassan mindenki távozhat a Tv2-től, ha jól látom, a nézettség már távozott, és nemcsak a politikai műsoroknál, hanem a szórakoztatóknál is, és bár nem vagyok elemző, talán ez azért van, mert a Tv2 mára ciki lett? Ezért nagyon sajnálom azokat a barátaimat, akik ott dolgoznak, akikkel együtt én is csináltam igen szórakoztató, értékes és nézettségi csúcsokat döntő műsorokat. A saját főnökeik lojálisabbak egy politikai alkuhoz, mint a cégükhöz? Ez még a kapitalizmus szabályai szerint is hiba.
MN: Friderikusszal ezt nem beszéltétek meg azóta?
HA: Egyszer felhívott „ismeretlen szám”-ról, amit akkor elmondott, abból az derült ki, hogy nem ért engem, nem szeret engem, és megint magával van elfoglalva.
MN: Volt a korábbi tévékritikákban veled kapcsolatban egy visszatérő megállapítás, ami valahogy úgy hangzott, hogy a Hajós jó, igényes műsorokat csinál, csak a kereskedelmi tévés nézők erre nemigen vevők, ezért szegény rendre megbukik.
HA: Ezzel én kezdtem el viccelni a Heti Hetesben. Miközben egy sor sikerműsorban szerepeltem, Sztárban sztár, Csillag születik…
MN: Nem ezekről volt szó. A saját műsorokról, a Késő este, a Magánszám, a Benne leszek…
HA: Mindegyiket én hagytam abba. Egy műsor nem egy könyv, nem egy színházi előadás, nem egy lemez, annál illékonyabb. Annál fontosabb az az illető, aki abban a műsorban van. Az én személyes brandem eközben köszönöm, de hibátlanul teljesít a piacon. Nagyon drágán vagyok eladható, nagyon sokfelé. Cégekhez megyek, tréninget tartok, műsort vezetek, stand upolok. És ugyanazt mondom 15 éve sok dologról. A műsoraim lehet, hogy megszűnnek, jönnek-mennek, a mondandóm, a szellemiségem ugyanaz.
MN: De a Dalfutár valamit helyre tett, nem? Itt összeállt valami, jó kritikák, díjak, a nézettséggel is elégedett vagy.
HA: Nem a sikerre van szükségem, a tapsot megkaphatom máshol. A Dalfutárban azt éltem át, hogy ez a saját mércém szerint jó. Belső szellemi élményt okoz, hogy valami olyat csináltam, ami azelőtt nem volt. Azt érzem, ha Amerikában csinálja meg ezt James Corden, akkor 70 millióan nézik.
MN: Van rá nemzetközi érdeklődés?
HA: A Tv2 megígérte, hogy a saját tulajdonú formátumát nemzetközi vizekre viszi a kapcsolatain keresztül. Hallomásom szerint még nem történt lépés ez ügyben.
MN: Akkor ez megint csak bonyolítja a helyzetet.
HA: Igen. Velem mindig ez történik. Ott tartok, ahol általános másodikban, amikor kérdezték, hogy ki köpdöste tele a faliújságot, és sokunk közül csak én jelentkeztem. De nincs baj, más szempontból meg ugyanott tartok, mint másodikos koromban, amikor gitároztam, dalokat farigcsáltam, és rímek jutottak az eszembe, csak most felnőtt vagyok, és nyilvánosan játszhatom. Lehet, hogy megbuktak a műsoraim, de én nyertem. Szabad vagyok, gyerek vagyok, azt csinálok, amit akarok.
