Tarlós: "Nem csodálkoznék, ha a kormányhoz kerülne a Lánchíd"

  • narancs.hu
  • 2020. július 6.

Belpol

Szerinte a főváros részéről csak "a hókuszpókusz folyik, a panaszkodás, az egész egy mese".

Tarlós István nem örülne, ha a kormányhoz kerülne a Lánchíd, de megértené - a volt főpolgármester az atv.hu-nak azt mondta, "nem csodálkoznék, ha ilyen lépést tenne a kormány. Ha én főpolgármester lennék, biztosan nem szívesen engedném át senkinek a Lánchidat”.
Szerinte azért nem csoda, ha ilyen lépésben töri a fejét a Fidesz, mert a főváros részéről csak "a hókuszpókusz folyik, a panaszkodás, az egész egy mese" – fogalmazott.

A volt főpolgármester minderről azután nyilatkozott, hogy Hollik István kijelentette „jogszerűen meg lehet azt oldani, hogy a Lánchíd a kormányhoz kerüljön”.

„Ha a helyzet nem oldódik meg rövid időn belül, és (...) nem látjuk, hogy közbeszerzéseket írnak ki, és végre a Lánchíd felújítása elkezdődik, akkor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség arra fogja kérni a kormányt, vessen véget ennek a szerencsétlenkedésnek, és vegye kézbe a Lánchíd felújítását” –nyilatkozta a Fidesz kommunikációs vezetője egy néhány nappal ezelőtt.

A Fidesz elvenné a fővárostól a Lánchidat

"Jogszerűen meg lehet azt oldani, hogy a Lánchíd a kormányhoz kerüljön" - állítja Hollik István. "Ha a helyzet nem oldódik meg rövid időn belül, és (...) nem látjuk, hogy közbeszerzéseket írnak ki, és végre a Lánchíd felújítása elkezdődik, akkor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség arra fogja kérni a kormányt, vessen véget ennek a szerencsétlenkedésnek, és vegye kézbe a Lánchíd felújítását" - közölte ma Hollik István a Fidesz kommunikációs igazgatója egy sajtótájékoztatón.

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.