Távozik-e Gyurcsány Ferenc?: Visszahívást kér

  • Korponai Ilona
  • 2004. augusztus 5.

Belpol

A vesztes EP-választások keltette rengések a párt után elérték a kormányt is. A miniszterelnök mindent tagad.

A csihi-puhi akkor kezdõdött, amikor a Népszabadság július 19-i száma megszellõztette: Gyurcsány Ferenc sportminisztert Medgyessy miniszterelnök ad acta helyezné. Hogy ez az információ nem volt légbõl kapott, azt a sportminiszter hét végén felajánlott lemondása erõsíti meg. Medgyessy hétfõn, a szocialista párt egyes vezetõivel folytatott megbeszélése után annyit reagált Gyurcsány távozási szándékára: augusztus végén válaszol, addig a miniszter foglalkozzon az olimpiai felkészüléssel. (Ez nem vall valami nagy fantáziára: Révész Máriusz, a Fidesz szóvivõje szombati - nevezzük így - közleményében szintén azért korholta Gyurcsányt, mert állítólag cserbenhagyja az olimpikonokat: és tényleg, képzeljük el például azt a pödört fülû kötöttfogású sporttársat, aki az athéni szõnyeg szélén sírva fakad, hogy õ nem bijkózik a cúna, szõjösz bácivaj, mert lemondott a Feji minisztej báci.) Medgyessy tehát nemigen tartóztatja Gyurcsányt - s ebbõl visszafelé másra nem következtethetünk, mint hogy a Népszabadság beletrafált (hisz a miniszterelnök mondhatta volna azt is, hogy Ferenc, ne butáskodj, kacsa az egész, szeretlek-csókollak én, itt az 54 milliárd, mit létesítményfejlesztésre tárcád igényelne, meg itt az úszó Eb is, pancsolj, adjak valami vébét is?). Pedig a két férfiú eddigi viszonyát éppenséggel nem a tartózkodó hûvösség jellemezte.

Egy csodálatos barátság vége

Szoros partnerségük úgy 2001 tavaszán kezdõdött, amikor Medgyessy, az MSZP - akkor még nem hivatalos - miniszterelnök-jelöltje kampánycsapatának tagjául invitálta az üzlet kérlelhetetlen világában már bizonyított egykori KISZ-fõnököt. Gyurcsány a 2002-es gyõzelem után a miniszterelnök stratégiai fõtanácsadója lett (2003 februárjától hivatalosan is), és mint ilyen merítkezett meg elõször a nagyobb nyilvánosság fényében. Bár e hónapok sajtóját tüzetesen átbogarászva sem találhatunk olyan gyurcsányi megnyilvánulást, ami expressis verbis miniszterelnöki ambíciókról számolt volna be, valahogy ekkortájt vette õt a szájára a köz mint Orbán (egyedül) parti-képes szocialista ellenfelét. Tény, Gyurcsány szívesen fantáziált a baloldal jövõjérõl, s mind többet nyilvánult meg általános kérdésekben; sokan evidenciaként kezelik azt is, hogy a "nemzeti közép" stratégiája az õ agyában fogant meg. Bár e stratégiát enyhe takony-jellege miatt számos bírálat érte (e lap hasábjain is), Gyurcsány több alkalommal leszögezte, hogy célközönsége elsõsorban a nem zsigeri Fidesz-szimpatizáns; miközben magát a Fideszt lankadatlanul ostorozta (például amikor az Orbán által üzemeltetett párhuzamos árnyékállamról beszélt).

Medgyessy 2003 májusában a sportminiszteri tárcát ajánlotta Gyurcsánynak, amit vagy a bizalmi embernek nyújtott elõrelépési lehetõségként, vagy épp ellenkezõleg, a lehetséges rivális hidegre tételeként lehetett értelmezni. Vagy mindkettõként, ahogy majd a helyzet hozza - a szocialisták népinek mondott szárnyához tartozó Jánosi György kiebrudalása az operáció járulékos haszna volt. A tárca élén nagyot virítani nem lehet - magunk között szólva, ha szegény Deutsch Tamásnak annak idején talál Orbán egy valódi funkciót, aminek Deutsch nem a teljes esélytelenség biztos tudatában futhatott volna neki, ma ez a minisztérium nem is lenne, és senkinek fel se tûnne, hogy nincs. Nem mondhatni, hogy Gyurcsány nem próbálkozott, hol jobb ötletekkel (a labdarúgás megrendszabályozására tett kísérlet, a sporttörvény módosítása), hol rosszabbakkal (a sportfinanszírozás recentralizációja, a Baumgartner rajtpénzének állami kiegészítésére vonatkozó, végül meg nem valósult terv). Ám hamar rájött, hogy ha nincs támogatása a párton belül, bajosan léphet ki Medgyessy árnyékából.

A párt felé

Elkezdte hát lejárni a megyei MSZP-szervezeteket, a párt helyi vezetõit próbálván megnyerni magának (a végeredmény egyelõre ismeretlen); sõt 2004 februárjában Gyõr-Moson-Sopron megyei elnöknek választották. A siker dacára ekkorra tetemes mennyiségû ellenséget gyûjtött be magának a szocpárton kívül és belül egyaránt. A Fidesz és a Magyar Nemzet szinte a kormányváltástól lankadatlanul ostorozta: részben vagyonossága, részben pedig amiatt, ahogy e vagyonra - a Magyar Nemzet és a Fidesz története szerint - szert tett. Gyurcsányt az ellenzék a 90-es évek elején a privatizáció meg az olcsó hitelek aranybugyrában turkáló, bennfentes, pompás helyre nõsülõ szépfiúként festette meg, aki késõbb busás állami megrendelésekhez is jutott; a jobbára a HVG 1996-os cikkeit felmelegítõ "leleplezések" aztán beszivárogtak a sportminiszter pártbéli ellenfeleinek retorikájába is. (Szili és Kovács is oda-odaszúrogattak, az MSZP antikapitalistáinak helyeslõ dörmögésétõl kísérve; a miniszterelnök ekkoriban teljes mellszélességgel állt ki mellette.) Gyurcsány ellentörténete a mély szegénységbõl startoló, kisvárosi, nonkonform, a családi vagyont kockára tevõ self made manrõl szól, aki pályáját egy üzleti tanácsadó cégecske lóti-futijaként kezdte, hogy aztán tehetsége, rátermettsége s az átmeneti kor kínálta páratlan lehetõségek révén már cégtulajdonosként - nemcsak legális, hanem etikailag is kifogástalan módon - romos gyárakból csináljon mûködõ üzemeket, lerobbant cégekbõl mûködõ vállalkozásokat. Tavaly októberben a fideszes Szijjártó Péter intézett hozzá kérdést vagyonáról az Országgyûlésben; Gyurcsány szenvedélyes válaszában nemcsak azt próbálta bizonyítani, hogy a gazdagság nem feltétlenül bûn, hanem mintegy amnesztiát kért az átmenet hajnalán zajlott privatizáció kedvezményezettjei számára.

Hogy Gyurcsány magyarázatából mennyit fogadna el a nép, ha megkérdeznék, mondjuk egy olyan választáson, ahol Orbán és õközötte kellene dönteni, a magyar politika egyik kulcskérdése - lehet. Ha Gyurcsány valaha eljut odáig. Népszerûségi mutatói mindenesetre inkább arról tanúskodnak, hogy a mi népünk nem szívleli a gazdagokat. Gyurcsány nem is saját magáról beszél a legszívesebben. Idén tél végén tette közzé Merjünk bal-oldaliak lenni címû programszkeccsét. A röpirat leszámol néhány holt és még ma is élõ baloldali dogmával; elveti az osztályalapú politizálást, s feladja az osztályharcot, nem kérdõjelezi meg a magántulajdont, a globalizációt, és kiegyezést szorgalmaz a munkaadók (a tõke), a munkavállalók és a kormány(ok) között; ugyanakkor a magyar baloldalt 1953-tól a progresszió, a modernizáció letéteményeseként állítja be. (A röpirat és annak a Mozgó Világ által rendezett nyilvános vitája után valóságos programalkotói láz tört ki a szocpártban.)

Egy ponton túl

Bár nem mondja, hogy az akar lenni, Gyurcsányt nehéz nem miniszterelnök-aspiránsként elképzelni - és ha ez innét, Kõbányáról is megállapítható, bizonyára észrevette Medgyessy Péter is. S mivel nyilván az sem kerülte el a figyelmét, hogy a szocialista pártban szinte egyöntetû a vélemény: õ nem fog nekik még egy választást nyerni, a Gyurcsány irányába tett elõvágás logikus lépésnek tetszik. A kormányfõ rendet tart a kormányban: és Gyurcsány a kormányból kipenderítve a senki földjén fog landolni. Egy riválissal kevesebb. Ugyanakkor abban csak a nagyon naivak bírnak véletlen egybeesést látni, hogy a kormány egyik legnépszerûbb minisztere, Bárándy Péter épp a múlt szombati Népszavában tette függõvé további miniszterkedését az igazságügyi reform folytatásától; vagy hogy a Gyurcsánnyal rokonszenvezõ kormányszóvivõt lapzártánk napján, hétfõn tette lapát-ra - lényegében indoklás nélkül - fõnöke. A Medgyessy-kormány a bomlás jeleit mutatja: megfeneklett reformok, szétszaladó miniszterek, egy rendkívül barátságtalannak kinézõ 2005-ös költségvetés, egy hótt ideges frakció és öles Fidesz-elõny mindaz, amit per pillanat fel tud mutatni.

Ám a konstruktív bizalmatlansági indítványhoz nemcsak arra van szükség, hogy 194 szocialista és szabaddemokrata képviselõ el akarja küldeni Medgyessy Pétert, de arra is, hogy megmondják: kit akarnak helyette. A jelöltnek mérlegelnie kell, hogy másfél évvel a kampány elõtt bajosan vághat bele ambiciózus programokba, vagy ha belevág, azok csak vinni fogják a pénzt s enni az emberek türelmét; hogy a jövõ évi költségvetés nem a felhõtlen öröm és az "ide is rakjunk még pár milliárdot, meg oda is" és a "beh' örülök, hogy adhatok" büdzséje lesz; hogy leginkább ügyvezetnie kell, és a fõ feladata abban áll majd, hogy ne szúrja el a dolgokat a következõ, igazi miniszterelnök-jelölt fellépése elõtt. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ennek az illetõnek maga mögött kell tudnia az összes szocialista oligarcha támogatását; hogy Szilinek, Gyurcsánynak, Hillernek, Szekeresnek, Lendvainak, Hornnak és a többi veteránnak, a fejüket újból felütõ "népi szocialistáknak" (akikrõl cikkünket lásd rögtön ez után - a szerk.), s végül Medgyessy frakcióbéli híveinek mind meg kell egyezniük - egyetlen személyben. (Józan politikai számítás szerint ez az illetõ leginkább Kuncze Gábor lehetne: az SZDSZ törzsszavazói örülnének neki, bármit is csinál, a többiek meg legalább értesülnének róla, hogy van egy ilyen párt is. A közgazdász Kuncze talán el tudná adni még a 2005-ös córeszt is. Valószínûtlen, hogy 2006-ban komolyan gondolná a hosszabbítást, tehát senki köreit nem zavarná: a szocialisták meg addig bõven lejátszhatnák a meccseiket.)

Ám arról, hogy bármilyen megegyezés körvonalazódna, lapzártánkig nem értesültünk. A Hiller-Gyurcsány tengelynek értesüléseink szerint éppannyi esélye van (vagy nincs), mint a Szili-Medgyessy tandemnek. Vagy a Szili-Hiller-Gyurcsány-népi szárny kombinációnak. Vagy annak, hogy Medgyessy marad, és csak a költségvetés elfogadása utáni elsõ parlamenti ülésnapon, azaz jövõ februárban veszi a kalapját. Vagy... Persze a választásokig még sok idõ van hátra, és Medgyessynek is elég volt egy év, hogy. De van bizonyára egy pont, amelyet akár észrevét-lenül is át lehet lépni, s amelyen innen még létezik egy párt, és él egy szervezet, túl rajta meg csak élõnek látszik. Ettõl a ponttól a szocialisták immár nincsenek nagyon messze.

Korponai Ilona

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.