Teljesen új tervek készülhetnek a Sorsok Házáról
sorsok_haza_lead.jpg

Teljesen új tervek készülhetnek a Sorsok Házáról

  • narancs.hu
  • 2019. január 3.

Belpol

Erről maga Orbán Viktor beszélt izraeli lapértesülések szerint.

Orbán Viktor miniszterelnök hét elején Brazíliában járt Jair Bolsonaro elnöki beiktatásán. Ott tárgyalt Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel is, ahol szóba került a viták kereszttüzében álló Sorsok Háza is.

Orbán azt mondta Netanjahunak, hogy, hamarosan teljesen új tervekkel állnak elő a Sorsok Házával kapcsolatban, írja a Times of Israel magas rangú kormányzati forrásaira hivatkozva.

A lap emlékeztet, hogy a Sorsok Háza a kezdetektől a viták kereszttüzében áll, mert a kiállítás koncepciója szerint a magyarok nem igazán felelősek a magyarországi holokausztért.

A Times of Israel szerint decemberben a magyar kormány képviselői Jeruzsálemben jártak, ahol találkoztak az izraeli külügyminisztérium és a miniszterelnökség képviselőivel is, hogy a Sorsok Házáról tárgyaljanak. A múzeumot nemzetközi holokausztkutatók, a Jad Vasem és hazai zsidó közösségek is bojkottálják annak torz narratívája miatt, azonban a Köves Slomó vezette EMIH részt vesz a kiállítás kialakításban, sőt a múzeum egésze az EMIH tulajdonába került.

Decemberben azonban Netanjahu hivatala kiadott egy közleményt, melyben azt írták, az izraeli kormány csak akkor járul hozzá a múzeum megnyitásához, ha annak narratívája egybe vág az általánosan elfogadott történelemszemlélettel, azzal amit a Jad Vasem és a hozzá hasonló elismert intézmények képviselnek.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.