Teljesen egészséges fiatalok oltásáról is érkeznek hírek

  • narancs.hu
  • 2021. február 17.

Belpol

Teljes a káosz az oltási terv körül, nem egyértelmű, hogy kit mi alapján értesítenek.  

Egyre több a kérdés az oltási terv körül, mert míg a január elején közölt sorrend szerint az egészségügyi dolgozók, a szociális intézmények dolgozók és ellátottak, majd a 60 évnél idősebbek után a rendvédelmi dolgozók, közigazgatásban dolgozók következnének, majd utánuk a 60 év alatti krónikus betegek, a hvg.hu és a Telex is arról ír, hogy krónikus betegség nélküli 60 év alattiakat is értesítettek levélben az oltás elérhetőségéről. 

A két lap által közzétett levél szerint 

"az oltási program új szakaszba lépett. Ebben a szakaszban legidősebb honfitársaink és azon 60 év alatti állampolgárok kaphatják meg a vakcinát, akik különösen kitettek a vírus kockázatának korábbi, vagy meglevő betegségei kapcsán."

Ez azonban sehogyan sincs összhangban a január elején nyilvánosságra hozott hivatalos "oltási tervvel". Például hogy kerülnek egy csoportba a legidősebbek és a krónikus betegek, amikor az egyébként kritizált terv szerint a krónikus betegek a rendvédelmi dolgozók és például a kormánytagok után következnének? Ha a krónikus betegeken van már a sor, akkor mostanra beoltották a kormánytagokat is, csak nem tudunk róla?  

A levél egyébként azzal szólítja meg a címzetteket, hogy a nyilvántartás szerint a levélben említett két csoportba tartozik, "így hamarosan élhet az oltás lehetőségével". A két lap beszámolója szerint a leveleket teljesen egészséges 19, 22 és 38 éves emberek is megkapták. 

A levél pontos dátumot egyébként nem tartalmazott, hogy mikor kell menni oltásra, csak azt írták benne, hogy pontos időpontot és a helyszínt a háziorvos fog közölni. Kézbesítettek viszont egy hozzájáruló nyilatkozatot is, amit az oltáskor kell odaadni az orvosnak.

A kormánypárti Magyar Nemzet egyébként szerdán arról írt, hogy "soron kívül" már oltják az egyik nagy áruházlánc élelmiszer-raktárainak alkalmazottait is a héten, mire a Koronavírus Sajtóközpont azt közölte, hogy ez nem soron kívül történik, hanem az oltási terv alapján

A közlemény azonban szintén variált az elérhető oltási terven, ebben ugyanis azt írták, hogy elsőként az egészségügyben dolgozók, második körben a bentlakásos szociális intézmények lakói és dolgozói, harmadik körben a regisztrált legidősebbek, "negyedik körben a regisztrált 60 év alatti krónikus betegek oltása kezdődött meg, és tart jelenleg is Magyarországon".

Hivatalosan a "kritikus infrastruktúrában" dolgozók a krónikus betegek után következnének a sorban.  

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.