Magyar Narancs: Múlt hétfőn többórás vita után döntött úgy az OVB, hogy harmadjára mégiscsak szabad utat ad a fideszes népszavazási kérdéseknek (a tan-, a vizit- és a kórházi napidíjról). Voltak jelei annak, hogy néhányan felülvizsgálják korábbi elutasító véleményüket?
Halmai Gábor: Az látszott, hogy azok számára, akik az előző menetekben a kezdeményezés hitelesítése ellen szavaztak, a fő kérdés annak a megítélése, hogy van-e új érv a hitelesítés ismételt megtagadása mellett. Úgy látták, nincs. Ilyen helyzetben pedig az OVB nem tehet mást, mint eljár az adott alkotmánybírósági határozat szellemében. A fideszes kérdéseket eredetileg elvetők közül hárman maradtunk, akik úgy véltük, vannak új körülmények.
MN: Mik voltak ezek?
HG: Egyrészt az Alkotmánybíróságnak az OVB-döntést felülbíráló legutóbbi határozata egy olyan indokot hozott elő, amit korábban egyetlen költségvetést érintő népszavazási kezdeményezés esetében sem. Azt, hogy szét lehet választani a költségvetés bevételi és kiadási oldalát, és a bevételekre vonatkozó népszavazás megengedhető, a kiadásokra vonatkozó viszont nem. Azt próbáltuk bizonyítani, hogy a vizitdíj és a másik két tétel éppen annyira kiadás, mint bevétel - hiszen az esetleges bevételkiesés pótlása a költségvetés számára kiadással járhat. Végső soron tehát az AB mostani logikája szerint sem lehetne ezekben a kérdésekben népszavazást tartani. Továbbá az előző, elutasító OVB-döntés után keletkezett egy AB-határozat arról az OVB-indítványról, amely szerint a törvényből nem állapítható meg, meddig tart egy eredményes népszavazás kötő-ereje. Például meddig nem alkothat törvényt a vizitdíjról az Országgyűlés egy eredményes referendumot követően? Az AB szerint e szabály hiánya alkotmányellenes helyzetet teremt. Úgy vélem, ha az Alkotmánybíróság ezt mondta, és egyúttal arra kötelezte a törvényhozót, hogy ezt az év végéig rendezze, akkor a szabályozás megszületéséig minden konkrét népszavazási kérdéstől meg kell követelnem, hogy tartalmazza a kötőerőre utalást. Megjegyzem, az OVB az AB-határozat óta ezt teszi. Ha ez nincs, elutasítjuk a kezdeményezést; de például volt olyan hitelesített kérdés, amelybe a kezdeményező beleírta, hogy az Országgyűlés tíz évig ne alkothasson törvényt a több-biztosítós rendszerről.
MN: A költségvetés két oldalának a szétválasztása és az eredményes népszavazás Országgyűlést megkötő időtartama a két új körülmény tehát, amire érvelésüket építették. De milyen alapon?
HG: Az Alkotmánybíróság szó szerint kimondja a felsőoktatási tandíjról szóló határozatában, hogy az OVB használhat új érveket a hitelesítés megtagadásakor vagy elutasításakor az AB-határozat után is, ha azok az érvek az OVB előző vonatkozó döntése óta keletkeztek.
MN: Miként reagáltak erre azok az OVB-tagok, akik a korábbi elutasítás után most a három népszavazási kérdés engedélyezésére voksoltak?
HG: Úgy látták, hogy ha az AB a saját mulasztásos határozatának következményét ezeknek a kérdéseknek a kapcsán is érvényesíteni akarta volna, akkor azt meg is teszi. Abból, hogy ez nem történt meg, az OVB többsége arra következtetett, az AB ezt nem is tartja szükségesnek.
MN: Az OVB a múlt hétfői határozatához közleményt csatolt, mondván, szakmai meggyőződésük ellenére engedtek az Alkotmánybíróságnak. Mi a véleménye erről?
HG: A szöveg tartalmával egyetértek. A helyzetem mégis furcsa, mert én a szavazatommal foglaltam állást. A csatolt közlemény a többség indoklása arról, miért kellett hitelesíteni a kérdéseket. Szerintem viszont a kérdéseket egyáltalán nem kellett hitelesíteni. A velem ellentétes felfogást képviselők indoklásáról nincs jogom szavazni. Mivel tartózkodás az OVB eljárásában nem lehetséges, inkább elhagytam a termet.
MN: Ön korábban, ha konkrét ügyekben bírálta is az Alkotmánybíróságot, mindig kerülte a sarkos megfogalmazásokat. Most viszont igen éles kijelentéseket tett.
HG: Ezt nem tagadom. Azért tartottam magam általában az óvatos megfogalmazásokhoz, mert azt gondolom, hogy közjogi testületek egymás között ne vitatkozzanak a közvélemény előtt. A vitáik a döntéseikben tükröződjenek.
MN: Most mi váltotta ki önből ezt az indulatot?
HG: Némileg leegyszerűsítve korábban az volt a helyzet, hogy az előző OVB és az előző AB közül inkább a választási bizottság képviselt népszavazásbarát álláspontot, míg az Alkotmánybíróság kritikusabb volt e kezdeményezésekkel. Az AB volt az, amely óvta a népképviseleti és a közvetlen demokrácia közötti határokat. Most megfordult a helyzet. Igaz, az OVB a 2006. februári választás után teljesen új felállású testület lett, és az AB-ben is voltak változások. Ám a szakmai lelkiismeretem nehezen emésztette meg, hogy azok az emberek, akik két hónappal korábban a mi testületünkhöz hasonló elveket képviseltek, a fideszes kezdeményezések megítélésében hirtelen változtattak. Ráadásul - és ez megint szubjektív lesz, de vállalom - ezek az AB-döntések egy meglehetősen elnagyolt, néhol cinikus, az érvekre olykor egyáltalán nem reflektáló indoklással születtek meg. Ezek a színvonaltalan határozatok egyszerűen méltatlanok az Alkotmánybírósághoz.
MN: Ebből ön azt a következtetést vonta le, hogy politikailag elfogult döntést hozott az Alkotmánybíróság.
HG: Emiatt sok bírálatot is kaptam. Egészen pontosan azt vetettem föl: ha az OVB-t lehet azzal vádolni, hogy mivel tagjaikat pártok ajánlják vagy delegálják, akkor e testületi tagok bizonyosan pártkatonaként, utasításra cselekszenek, akkor ugyanezt az Alkotmánybíróság esetében miért szentségtörés még csak felvetni is. Az Alkotmánybíróság testülete a választott OVB-tagokéhoz nagyon hasonló jelölési eljárást követően áll össze. Mi abban a borzasztó, ha utalok arra, hogy egy bíró is "valahonnan" jött, és hogy lehetnek, ha nem is feltétlenül párt-, de ideológiai kötődései? Hadd mondjak egy példát: amikor a 2000-es Bush-Al Gore elnökválasztási harcot a legfelsőbb bíróság a vitatott szavazatokról hozott többségi döntésével eldöntötte Bush javára, a kisebbségi álláspontot képviselő Stevens bíró különvéleményében a következőket fogalmazta meg: ennek a választásnak a legnagyobb vesztese az amerikai nép, amelyik elveszítette a bizalmát abban a független bíróságban, amelyikben eddig hitt - mert ez a bíróság most nem pártatlan döntést hozott. Szerintem meg Magyarországon állt elő most egy olyan helyzet, amikor alkotmánybírák bizonyos preferenciái érvényesülhettek.
MN: A jelenlegi AB-ben a baloldal által ajánlott bírák vannak többségben.
HG: Igen, és emiatt bonyolult az egész helyzet. Három, de legalább kettő olyan alkotmánybíró, akiket bizonyosan a bal- és a liberális oldal jelölt, a konzervatív bírákkal szavazott. Hogy milyen megfontolásból és ambíciótól vezérelve, azt nem tudom. De nem hinném, hogy e kérdéseket föltenni sem lehet.
MN: Az álláspontjukat megváltoztató OVB-tagokat befolyásolta-e az a fideszes kommunikációs hadjárat, amely az önök politikai elfogultságát sulykolta, valamint azt, hogy az AB-határozat után az OVB-re csupán technikai jellegű döntés vár?
HG: A kollégáim helyett nem tudok nyilatkozni. A vitában azt vettem észre, hogy a hitelesítést korábban elutasító, majd a múlt hétfőn mégis elfogadó társaim nem féltek, semmilyen külső körülmény nem befolyásolta őket. Ha meg lettek volna félemlítve, már az első alkalommal átengedik a Fidesz kérdéseit. Tényleg úgy ítélték meg, hogy új érvek nincsenek, és jogilag nincs már lehetőség szembemenni az AB mégoly vitatható és csekély érveléssel megtámogatott határozatával. Az említett közleményt szakmai tekintélyük megóvása érdekében csatolták a döntéshez.
MN: Volt példa már arra, hogy egy közjogi testület ilyen sokáig vitatkozzon az Alkotmánybírósággal?
HG: Persze. Például a Legfelsőbb Bíróság (LB) komoly harcokat folytatott a jogegységi döntések alkotmánybírósági felülvizsgálhatóságáról. És veszített, mert az Alkotmánybíróság végül felülvizsgált egy konkrét jogegységi döntést, amivel egyúttal precedenst is teremtett. Hozzáteszem, az Alkotmánybíróságnak erre nem volt és most sincs törvényi felhatalmazása. Szakmai meggyőződésem szerint egyébként kellene, hogy legyen - de nincs. Mindez az OVB-AB-vitához annyiban hasonlított, hogy az Alkotmánybíróság egy ponton akkor is azzal tromfolta le a másik közjogi testületet, mint most a választási bizottságot: márpedig az ő határozata a másik félre kötelező. Tény, az OVB és az AB eddig még nem bonyolódott ilyesfajta szakmai vitába. Ráadásul volt egy pont, ahol az Alkotmánybíróság merőben szokatlan, és távolról sem szakmai eszközhöz nyúlt: nem elégedett meg azzal, hogy megsemmisítette a választási bizottság határozatát, hanem egy egyébként jogilag nem létező és a gyakorlatban nem alkalmazott módszerrel, sajtótájékoztatón kérdőjelezte meg az OVB szuverenitását azzal, hogy kijelentette: tessék az AB-határozatnak megfelelően dönteni. Az AB elnöke megpróbálta ezt a barátságtalan lépést később mindenféle gesztusokkal ellensúlyozni, de úgy gondolom, ez olyan precedens volt, amire egy magára valamit adó testületnek a saját függetlenségét és integritását megvédendő kellett reagálni.
MN: Nemcsak ön, de például Tölgyessy Péter is úgy látta, hogy az Alkotmánybíróság mostani határozataival veszélyes vizekre tévedt, mivel a közvetlen népi kezdeményezés felülírhatja a népképviseleti rendszert. Ezek után bármely kormányprogram vagy államháztartási reformkísérlet megakadályozható ügyesen fogalmazott népszavazási kérdésekkel.
HG: A kérdések kapcsán megpróbáltam elemezni az Alkotmánybíróság 1993 óta folytatott gyakorlatát: voltak bizonyos megtorpanások, de azért az AB az alkotmánynak a képviseleti és a közvetlen demokráciára vonatkozó nagyon szikár egyetlen mondatát mindig úgy interpretálta vonatkozó határozataiban, hogy Magyarországon a képviseleti demokrácia primátusa érvényesül, és ehhez képest a közvetlen demokrácia kiegészítő elem. Ráadásul a költségvetési kérdések népszavazásra bocsáthatóságában az Alkotmánybíróságnak volt egy következetes gyakorlata, amit egy 2001-es döntéssel alapozott meg. Ebben nagyon világosan meghatározta a testület, hogy költségvetési érintettségük folytán milyen kérdések nem vihetők népszavazásra. Ez a teszt egyértelműsítette: ahol akár egy jövőbeni költségvetésnek a pontosan meghatározható összegéről van szó, ott nem lehet népszavazást tartani. Ezt a gyakorlatot változtatta meg most 180 fokkal az Alkotmánybíróság. Ez tényleg veszélyes precedens. De rögtön hozzáteszem: az is benne van a pakliban, hogy az AB egy másik kérdés kapcsán visszalép majd. A mostani fideszes kérdések ugyanis valóságos lavinát indítottak el, igaz, részben egy félig-meddig ironikus kérdésözönt generáltak, lásd az ingyen sör kérdése. Sokan vérszemet kaptak, volt olyan hét, amikor az AB-nek több mint harminc kérdésről kellett határoznia, és ezek nagyobb része igen hasonló volt a Fideszéihez: a lakosság számára kellemetlen költségtől szerette volna megkímélni az embereket. Ezeket az OVB elutasította, következetesen tartva magát a fideszes kérdésekben képviselt álláspontjához. Az Alkotmánybíróság pedig jóváhagyta ezeket az elutasításokat. Megjegyzem, a sörügyet egy korábban nem használt érveléssel utasította el az AB. Pedig a fideszes kérdésekben követett alkotmánybírósági logikából épp hogy a sörkérdés hitelesítésének kellett volna következnie.
MN: Mi volt az elutasítás alkotmánybírósági indoklása?
HG: Egy nehezen védhető érvelés, hogy ti. az indítványozó nem mondta meg: az ingyen sört milyen költségvetési forrásból biztosítják annak a vendéglátó egységnek, amelyik nem engedheti meg magának, hogy ne térítsék meg neki az ingyen adott sört. Csakhogy az Alkotmánybíróság a fideszes ügyekben egyszer sem kérdezte meg az indítványozót: a költségvetés miből fogja pótolni a vizitdíj vagy a tandíj esetleges elutasítása miatt kieső összegeket? Amiből én azt a következtetést szeretném levonni, hogy talán mégsem fenyegeti komoly veszély a képviseleti demokráciát. Az AB a fideszes kérdésekben képviselt szerintem helytelen álláspontjához képest a sörügyben egy félfordulatot már megtett.
MN: Ami a kiszámíthatatlanság jele is lehet, és azért ez sem megnyugtató. De például a kórház-privatizációs kérdés csont nélküli átengedése éppen arra példa, hogy nem olyan egyszerű egy rossz döntést felülvizsgálni. Az OVB és az AB az erre vonatkozó fideszes kérdést idén előszörre átengedte, mondván, egy lényegében hasonló kérdéssel megtette ezt 2004-ben is. Pedig az e felettébb vitatható határozathoz 2004-ben különvéleményt csatoló alkotmánybíró - a jelenlegi AB-elnök, Bihari Mihály - érvei jóval meggyőzőbbek voltak, mint a többségéi. Az AB-ben vagy az OVB-ben azonban föl sem merült, hogy újragondolja e kérdést.
HG: A mostani döntésünkben kétségtelenül meghatározó elem volt: ha egyszer az OVB ezt a kérdést egyszer már hitelesítette - még ha az más összetételű testület volt is -, akkor most sem hozhatunk ellenkező döntést. Ami az AB-t illeti, ott bizony olyan alkotmánybírók, akik most nagyon hitelesítéspártiak voltak, korábban valóban komoly aggályokat fogalmaztak meg. De tekintsünk erre a jelenségre optimistán! Az alkotmánybírók véleménye változhat. Különösen akkor, ha mondjuk e bírák valaha politikusok voltak, és a szakmájuk is közelebb áll a politika-, mint a jogtudományhoz.
MN: Vagy itt van a kettős állampolgárság ügye. 2004-ben Kukorelli István a többségi véleménynél sokkal koherensebb különvéleményben érvelt a kérdés népszavazásra bocsáthatóságának elutasítása mellett. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, az AB igen nehezen áll rá saját korábbi döntései felülvizsgálatára, pedig ez esetben speciel egy markáns indokolásra támaszkodhatna. Ha ez a kérdés újra előkerül, van mozgástere az OVB-nek vagy az Alkotmánybíróságnak?
HG: A téma már előkerült. Az OVB hitelesítette a kettős állampolgárságra vonatkozó újabb népszavazási kérdést, ami jelenleg az Alkotmánybíróság előtt van.
MN: A választási bizottságnak nem volt lehetősége másként dönteni?
HG: Személy szerint azért szavaztam a hitelesítés mellett, mert olyan érvem lenne csak a hitelesítés megtagadására, amit az AB 2004-ben már megvizsgált és elvetett. Teljes mértékben osztom Kukorelli István akkori különvéleményét, miszerint e kérdés népszavazásra engedése nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinkbe ütközik. Ezért szerintem 2004-ben sem lett volna kiírható. De az AB akkor döntött, és ezt az OVB, ha nincs új érve, nem hagyhatja figyelmen kívül.
MN: Mozgástere az AB-nek sem marad ilyen esetekben?
HG: Én is nagyon kíváncsi vagyok, mire jutnak az alkotmánybírák a kettős állampolgárság ügyében. Az AB-nek ugyanis van mozgástere, hiszen csak ő változtathat a saját gyakorlatán. Ennek egyetlen feltétele van: meg kell indokolnia a változtatás alkotmányos okát. S hogy visszatérjek röviden a beszélgetés elejéhez: a fideszes kérdéssorozat alkotmánybírósági hitelesítésével éppen az a legfőbb bajom, hogy bár az AB alapvetően módosított eddigi gyakorlatán, fogalmunk sincs, hogy ezt miért tette.
MN: Van olyan nézet, miszerint ha az AB-nek a megbírált határozatait a nyilvánosság előtt kellene megvédenie a másik féllel szemben, az segítene az ilyesfajta esetek értelmes megoldásában.
HG: Jelenleg is létezik reflektív kritikája az AB gyakorlatának. Nem akarok szerénytelennek tűnni, de az általam is szerkesztett Fundamentum című folyóirat biztosítja ehhez a tudományos nyilvánosságot. Azzal nem is feltétlenül értek egyet, hogy az ilyesfajta szakmai vitáknak a nagy nyilvánosság előtt kellene zajlaniuk; nem mintha titkokról volna szó, de az átlagembert ilyen mélységben bizonyosan nem érdekli, hogy például az AB a költségvetési tételek népszavazásra bocsáthatóságáról mit mondott 2001-ben és mit mond most. Ezt egy húszoldalas cikkben ki lehet fejteni, tízperces tévéműsorban nem. Amit viszont komoly problémának tartok, hogy lehet ugyan bírálni az alkotmánybírósági határozatokat, ám sokszor nemhogy a szakmai közvélemény, de még az OVB sem tudja pontosan, az AB mire reflektál a határozataiban. Az Alkotmánybírósághoz érkező kifogások máig nem nyilvánosak. Általában az oda érkező indítványok sem - és aligha lesznek, mert ez ügyben a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet jogerősen pert vesztett az AB-vel szemben. Pedig ezek az indítványok közügyekben születnek.
MN: Az AB-határozatok elején röviden ismertetik ezeket a beadványokat, nem?
HG: Az indítványok azon részeire utalnak csak, amelyeket az alkotmánybírók megvizsgáltak és amiről határoztak. A Fundamentumban több ilyen ügyünk volt: indítványozók azt sérelmezték, hogy beadványukra megszületett ugyan az AB-határozat, de kérdéseik egy részére egyszerűen nem reagált a testület - még olyan formában sem, hogy az indítvány ezen és ezen pontjával ezért meg ezért nem foglalkoztunk. Az OVB döntéseit kifogásoló beadványokat ugyanígy nem ismerjük, még mi sem - az AB döntése viszont kötelező az OVB-re nézve. Ezekben az eljárásokban, és minden más eljárásban is az AB az indítványhoz kötött: csak azt bírálhatja el, amit az indítvány kér. Így azonban sem azt nem lehet megállapítani, hogy mindent elbírált-e, amit az indítványozó kért, sem azt, hogy nem bíráltak-e olyasmit, amit az indítványozók egyáltalán nem is kértek. E furcsa helyzetnek egyetlen megoldása lenne: ha az AB-hoz érkező indítványok közérdekű adatként nyilvánosságra kerülnének mondjuk az AB honlapján. Az OVB is ezt teszi a hozzá érkező beadványokkal.
