Több mint kétezer pedagógus adta be a felmondását a státusztörvény miatt

  • narancs.hu
  • 2023. július 20.

Belpol

Csak az elmúlt pár hónapban. Ez a szám minden bizonnyal növekedni fog. 

A Pedagógusok Szakszervezete. (PSZ) felé több mint háromezren jelezték, hogy elhagyják a pedagógus pályát, Gosztonyi Gábor alelnök azt is elmondta a Népszavának, hogy több mint kétezren már be is adták a felmondásukat az utóbbi hónapokban a státusztörvény miatt. 

„Ez a szám várhatóan növekedni fog, sokan ugyanis kivárnak szeptemberig, hogy kaphassanak valamennyi végkielégítést”

– fogalmazott a PSZ alelnöke. A Belügyminisztérium (BM) tájékoztatása szerint a munkáltatók tájékoztatni fogják a januárban esedékes jogviszonyváltásról a pedagógusokat, akik idén szeptember végéig nyilatkozhatnak, hogy ezt elfogadják-e.

Gosztonyi Gábor szerint ez azzal jár majd, hogy sokan tanév közben fogják elhagyni a pályát, és kétséges, hogy őket hogyan pótolják. Az érdekvédő szerint a kormány a nyugdíjas tanárok visszahívásával igyekszik majd „elkenni” a munkaerőhiányt, a törvényben ezért is tették lehetővé a nyugdíjasok korlátlan visszafoglalkoztatását.

A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 2022/2023-as tanévben is nőtt a 60 éves vagy idősebb pedagógusok aránya. Csak az általános iskolákban 10 039 főállású, 60 éven felüli pedagógus dolgozott, ami 1209 fővel több, mint a 2021/2022-es tanévben. A 30 évesnél fiatalabb általános iskolai tanárok száma 4687 fő volt idén, az előző tanévben pedig 4552. Vagyis a fiatalok aránya jóval lassabb ütemben növekszik. Az általános iskolákban idén már több mint kétszer annyi volt a 60 év feletti, mint a 30 év alatti tanár, írja a Népszava. 

A témában a friss Magyar Narancsban olvashat cikket. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.