Magyar Narancs: A koncepciós perekkel kapcsolatban már a harmincas évek óta egyetlen alapvető kérdés merül fel a kortársakban és utódokban, áldozatokban és sokszor az elkövetőkben is: mi szükség volt ezekre a párton, sőt néha erőszakszervezeten belüli tisztogatásokra?
Huszár Tibor: 1946-ban sokan azt gondolták, hogy a győztesen megvívott háborúval Sztálin lezárta a korábbi represszív időszakot. Ez a remény omlott össze 1947-től kezdve - persze illúziókon is alapult, hiszen az egész állambiztonsági, államvédelmi, belügyi apparátus érintetlen maradt, és ez a gépezet mindig talál magának ellenséget.
MN: Az egész szisztéma a paranoid gyanakvásra van kihegyezve.
HT: Amint Berija visszakerül a hatalom centrumába, egyszerre két párhuzamos belügyi erőközpont, minisztérium működik a Szovjetunióban - köszönhetően annak, hogy Sztálin nem szerette a hatalomkoncentrációt. Ennek megfelelően a belügyet kétfelé választotta: lett egy államvédelmi minisztérium és egy "hagyományos" belügyminisztérium. Az államvédelmi minisztérium élére pedig ekkor kerül Abakumov - igaz, Berija a párthierarchiában nála magasabb pozíciót töltött be: hiába voltak párhuzamosságok, a döntő a pártban elfoglalt pozíció volt, márpedig Berija a legszűkebb vezetői négyesbe tartozott.
MN: Akkor már náluk is úgy volt, hogy az adminisztratív KB-titkár felügyelte a belbiztonsági, az erőszakszervezeteket?
HT: Ez mindig így volt, viszont a hatalom megosztása attól függően változott, hogy hová tette Sztálin a hangsúlyokat. Érdekes módon, amikor ő lett a Szovjetunió miniszterelnöke, akkor a miniszteriális funkciókat az adminisztratív párthierarchia fölé állította, ami persze nem jelentette azt, hogy kivonta volna őket a saját ellenőrzése alól. Akadtak azonos funkciókat párhuzamosan ellátó titkárok - ő ugyanis az ellensúlyokat szívesen beépítette a rendszerbe, különösen egy potenciális konkurens esetében. 1949- 50-ben, a Rajk-per és a Szűcs-ügy idején Berija, természetesen Sztálin után másodikként, minden ilyen állambiztonsági ügyben meghatározó szerepet játszik - de a Rajk-perben, és különösen Szűcs Ernő ügyében Abakumov is centrális szereplő. A magyarországi tisztogatások nem egyszerűen orosz ügyek - bár azok is, sőt elsősorban azok, hiszen Magyarország a birodalom részét alkotta. Igen ám, de a magyarországi perek során bizonyosan iniciáló szerepe volt Rákosinak is, aki közvetlen kapcsolatot tartott Berija kelet-közép-európai referensével. A háború után, a megszállás idején Bjelkin altábornagy irányította a szovjet államvédelem regionális tevékenységét - előbb Bécsben székelt, majd áthelyezte rezidenciáját Budapestre, a Gorkij fasorba.
MN: ' ugye személyesen instruálta a Rajk-per lefolyását?
HT: Pontosan, nálunk itt kerül a képbe - pedig akkor már évek óta itt van mint közép-európai "szakértő": gyakorlatilag a Berija-Abakumov kettős meghosszabbított karja. Rákosi már a Rajk-per előkészítése előtt felismeri azt a helyzetet, hogy a korábbi első számú kedvenc (de sohasem kegyenc!) Tito, aki saját nemzeti szabadságharc eredményeképpen került hatalomra, s némi nemzetközi elismertségnek is örvendett, kiesett Sztálin kegyeiből. Amikor 1947-ben megalakul a kommunista pártok Tájékoztató Irodája (Kominform), melynek funkciója az volt, hogy pótolja a háború alatt feloszlatott Kominternt, a jugoszlávok már az első értekezleten bírálják a francia és az olasz kommunista pártot, hogy nem éltek korábbi helyzeti előnyükkel és nem próbálták meg átvenni a hatalmat. Amikor 1948-ban sor kerül a második értekezletre, akkorra a jugoszlávok a menet közben nyilvánvalóvá vált nézetkülönbségek, Jugoszláviának a partizánhagyományból is táplálkozó, a szovjet modelltől eltérő belső felépítése okán is céltáblává válnak, s emiatt történik az első konfrontáció - a harmadik Kominform-értekezletre pedig már el se mennek. A Rajk-per ezek után nem más, mint a Jugoszlávia ellen felépülő konstrukciós hadjárat Rákosi által dédelgetett epizódja. ' bizonyos szempontból mellőzöttnek érezte magát, és a szovjet birodalmon belül alulértékeltnek Magyarország jelentőségét - nem minden alap nélkül. A szovjet politika számára Lengyelország vagy Csehszlovákia stratégiai szempontból sokkal fontosabb volt - Rákosi a Rajk-ügy generálásával saját helyzetét akarta erősíteni, és a nemzetközi hatalmi mezőnyben játszott szerepét nyomatékosítani. Sztálin hagyatékában fennmaradt a látogatási napló, amelyben óráról órára rögzítették, ki mennyi időt tölthetett a Generalisszimusznál - ebből világosan kiderül, hogy Sztálin 1949 előtt érdemben, ha eltekintünk a protokolláris alkalmaktól, nem törődött Rákosival. Egy másik, orosz nyelven publikált dokumentumból az is kiderül, hogy nemcsak Gottwaldra és Bierutra, de Enver Hodzsára is több időt szánt, mint Rákosira - igaz, Albánia többször és több szempontból is frontországnak számított. Ezek után a Rajk-per a nemzetközi Tito-ellenes kampányban központi helyre került. Hiába volt Bulgáriában az ottani pör főszereplője, Kosztov még Rajknál is magasabb pozícióban, a Rajk-ügy tán még ennél is fontosabb volt. A folyamatban tehát kezdeményező szerepe van Rákosinak, de az egészet meghatározza a harmincas évekből eredő, prolongált sztálini gyakorlat.
MN: Mikor bukkan fel a magyar államvédelem soraiban az ön könyvének főszereplője, Szűcs Ernő?
HT: Az első dokumentum, melyet a kötetben közlök (köszönet érte a Történeti Levéltárnak) egy Abakumov-levél, amelyből kiderül, hogy az amúgy Győrből, zsidó családból származó Szűcs Ernő, miután itthon többször letartóztatták, s megjárta a Horthy-rendszer börtöneit, 1942-ben, már a Szovjetunióban, külső munkatársból rögvest az NKVD hivatalos állományába kerül. Hazatérte után először a Belügyminisztériumba helyezik - Rajknak nem csupán vele vagy Péter Gáborral, de az Államvédelmi Osztállyal is állandó vitái voltak. Később ezt egyszerű féltékenységnek minősítették, pedig nem erről volt szó: Rajk már Spanyolországban megtapasztalta, milyen eszközökkel folyik a harc.
MN: Az elhárítás szintjén is.
HT: Ezért azt szerette volna, ha korlátozzák az államvédelem mozgásterét. Szűcs az egyik dokumentumban panaszkodik is, hogy Rajk visszafogta az ÁVO költségvetését. Mindazonáltal nem hinném, hogy ez lett volna a Rajk-per kiindulópontja.
MN: A kérdés itt úgy vetődik fel: miért pont Rajkot választották az áldozat, a bűnbak szerepére?
HT: Erre több variációs és válaszlehetőség adódik - mindegyikben lehet némi igazság, s egyik sem magyaráz meg mindent. A könyvem témája szempontjából is fontos momentum azonban, hogy Szűcs Ernő, mielőtt a szorosan vett államvédelemhez kerülne, készít egy térképet. Ezen a térképen felrajzolja néhány jelentős volt moszkvai emigráns, például Révai, Lukács "családfáját" - ez Háy Gyuláig és Sík Endréig bezárólag "átfogja" az 1945 után itthon szerephez jutó volt moszkvai emigránsok csoportját, benne azokat is, akik ott is maradtak, néha nem önszántukból. Ebből világosan kiderül, milyen nagy számban vannak a hazatért káderek között a zsidó származásúak - nem feltétlenül saját öndefiníciójuk szerint, de a származási, "nemzetiségi" alapú szovjet szemlélet szerint feltétlenül. Itt valaki vagy orosz volt, vagy "jevrej", azaz zsidó.
MN: Azért ez a szemlélet itthon is élt, hiszen a harmincas-negyvenes évek brutális faji törvényei nálunk is durván megszabták a határokat, s ez a háború után sem merült feledésbe.
HT: Így van. S ennek ott van a jelentősége, hogy Rákosi nem akarta, hogy a Moszkvából hazatért munkatársaihoz, mindenekelőtt legszűkebb környezetéhez, Gerőhöz, Révaihoz vagy Farkashoz elérjen az államvédelmi hatóság keze. Ez egy olyan gombolyag, melyet ha elkezdenek kibogozni...
MN: Akkor őt találhatják a végén.
HT: Mindenesetre kiszámíthatatlan következményekkel járna. Ha viszont a "nemzeti" kommunistákhoz nyúlnak hozzá, akkor az még kvadrál is a Tito elleni kampánnyal. Másrészt Rajk egy végtelenül rokonszenves és nagyon népszerű ember volt. Persze nem a B-listázottak, nem az úgynevezett "volt kizsákmányoló osztályok" tagjai körében. Ebben szerepet játszott a megjelenése, a fellépése, a beszéde - ugyanakkor Rajk a támadások kereszttüzébe került, mert igen keménykezű ember volt: nem volt éppen egy humanista intellektuel.
MN: Alighanem inkább a kommunistákat sem elutasító baloldaliak szerethették - az inkább jobboldali, "polgári" érzelműek már kevésbé.
HT: Azért a kommunista párttagságnál jóval szélesebb kör volt az, amelynek ha - a geopolitikai kényszerek miatt korlátozott választékból - mondjuk Rákosi és Rajk között kellett volna választania, akkor utóbbi mellé tette volna le a garast. Rajk önálló politikai tényező volt, s nem egy báb. Ugyanakkor hűséges volt Rákosihoz - nem igazak azok az állítások, melyek szerint létezett volna egy önálló Rajk-frakció. Sőt Rákosi, mintegy a megtámadott belügyminisztere védelmében, nemegyszer hangsúlyozta, hogy Rajk egy székelyudvarhelyi csizmadia fia - alig rejtetten utalva "keresztény" származására, mintegy kontrasztként arra, milyen sok a PB-tagok között a zsidó. Érdekes adalék, hogy amikor 1945-ben hazajön Moszkvából az utóbb egyértelműen vezető szerepet betöltő ötösfogat, akkor Rákosi rögtön két főtitkárhelyettest jelöl ki: Kádár Jánost, akinek azért előbb adat egy pártfegyelmit a Békepárt 1943-as feloszlatása miatt, és Rajk Lászlót, aki akkor még haza sem keveredett az amerikai megszállási zónából, ahová a nácik foglyaként került. Mai kifejezéssel élve ezek egyértelmű PR-fogások voltak. Rajk múltja, megjelenése, származása okán a pártban meghatározó szerepe volt - egészen addig, míg Rákosinak, egészen más okokból, nem vált kényelmetlenné.
MN: Az sem volt zavaró tényező, hogy Rajk László Endre nevű bátyja nyilas államtitkár volt?
HT: Ennyi folt sokak önéletrajzában akadhatott. A két politikus Rajk testvérről azt lehet elmondani, hogy az utak az elvek mentén váltak szét. Kártyaként egyedül azt lehetett felhozni Rajk ellen, hogy miért nem végezték ki Sopronkőhidán - ellentétben mondjuk az ifjúkommunista Kreutz Róberttel, Pesti Barnabással, Pataki Istvánnal. Az biztos, hogy Rajk sopronkőhidai perének elnapolásában benne volt a bátyja keze is.
MN: Viszont őt sem "vették elő" 1945 után.
HT: Sőt még tovább gombolyítható ez a szál, de elég annyit mondani: a két testvér között megmaradtak a rokoni szálak, kötődések, de elvi alapon elváltak egymástól az útjaik.
MN: Hogyan lesz kulcsfigura Szűcs Ernő ebben a látszólag Rákosi és Rajk főszereplésével zajló történetben?
HT: Nem véletlenül: adott egy megbízható ember, aki elvi alapon ajánlja fel szolgálatait a szovjeteknek, s ő lesz a szovjet elhárítás egyik első számú magyarországi ügynöke.
MN: Amint a kutatásokból, s az ön által közölt dokumentumokból is kiderül, saját, úgyszólván privát ügynöki, besúgói hálózatot tartott fenn - még manapság is megdöbbenést keltett, amikor kiderült, hogy több ma is jól ismert közéleti személy, értelmiségi dolgozott neki, s jelentett ismerőseiről, kollégáiról. Például Máriássy Judit, a későbbi jeles publicista (amúgy előbb Fejér Tamás, majd Máriássy Félix filmrendezők felesége).
HT: Én is elszomorodva olvastam ezeket az iratokat, de meg kell mondanom, Szűcs hatalmára, befolyására, jellemére nézve még jellemzőbb a leltár, amelyet lebukása után készítettek a nála lefoglalt javakról. Volt ott arany, valuták, órák, ékszerek, bundák hihetetlen mennyiségben - Szűcsnek volt akkora hatalma, hogy jómódú emberek számára, megfelelő anyagi ellenszolgáltatásért, útlevelet adjon, akár Nyugatra is. Nem tudjuk, mennyit használt saját céljaira, s mennyi került az ÁVO saját fiktív vállalatához, amely a szerv pénzügyeit intézte.
MN: Azután, gondolom, szovjet megbízói instrukciójára, első számú kihallgató tiszt lesz a Rajk-perben.
HT: Szász Béla könyvéből (Minden kényszer nélkül - a szerk.) tökéletesen kiviláglik a szerepe, idézem is az általam összeállított kötetben. Amikor Bjelkin személyesen is részt vesz a kihallgatásokon, akkor mindig jelen van Szűcs Ernő is, sőt a Rajk-per mellékpereit is kézben tartja. Azt kell mondanom, hogy bár papíron csupán Péter Gábor helyettese volt, a gyakorlati, operatív munkában nyomatékosabb volt a szerepe.
MN: Mint a főkihallgatója, ott van Rajk mellett a kivégzés előtti éjszakán.
HT: Sőt a kivégzésnél is jelen van! Minden irat azt mutatja, hogy kulcsszerepet játszott nem csupán Rajk kihallgatásában, de az egész per koncipiálásában is. De ez csak tőle nem indulhatott el! A kötetben közlök is egy levelet, amelyben Farkas Mihály tudatja az éppen üdülő Rákosival, hogy megkezdték az eljárást Szűcs Ernő ellen, mert árulással gyanúsítják. Ennek az "árulásnak" a szálai egyértelműen Moszkvába nyúlnak. Ekkor (1950-ben) kezd meggyengülni Abakumov pozíciója - a közte és Berija között zajló hatalmi harc eldőlni látszik. Abakumovot végül csak 1954-ben, Sztálin halála után végzik ki.
MN: De már 1951-től börtönben ül.
HT: Sőt, már 1950-ben "rávetül a gyanú" - de mikor végül négy évvel később határozat születik az ügyében, s elrendelik a kivégzését, akkor ezt - mintegy visszautalva az előzményekre - azzal indokolják, hogy provokálta a jugoszlávokat.
MN: 1954-ben még nem merik kikezdeni Sztálin emlékét, s így kapóra jön mint bűnbak.
HT: Ha nem is egyedül, de ő lesz az egyik bűnbak.
MN: Szűcs Ernő, ha jól értelmezem, Abakumov személyes kádere volt?
HT: Egyértelmű, s ez az általam közölt dokumentumok alapján is világos - ő a közvetlen főnöke, neki jelent, és így tovább. Rákosi szerepe még érdekesebb, tudniillik számos egybehangzó visszaemlékezés, például Farkas Vladimiré és más, Szűcs bántalmazásában részes ÁVH-s tiszteké alapján személyesen ő adott parancsot Szűcs Ernő agyonverésére. Szűcs végzete alighanem az volt, hogy kiküldött Moszkvába egy Rákosit érintő kompromittáló dokumentumot - amit onnan visszapostáztak Rákosi kezébe. Szűcs számára ez egyenértékű volt a halálos ítélettel. Ettől kezdve Rákosi megkezdi Szűcs "izolálását": amikor Farkas Vladimir jelenti neki, hogy Szűcs nem vall, és nem is fog, annyit felel rá: nem baj, addig verjék, míg szusz van benne. Addig is verték - majd Bálint István, az ÁVH hírhedett orvosa még beadott neki egy rejtélyes injekciót. Hogy a testvére, a vele együtt agyonvert Szűcs Miklós hogyan keveredett bele, azt nem lehet tudni: mérnökember volt, Angliában élt, utóbb Szűcs Ernő hozatta haza. Ennek az embernek az égvilágon semmi köze nem volt sem a kémkedéshez, sem a besúgáshoz, sem az elhárításhoz - ez egy irracionális szál az egész történetben.
MN: Nyugatról, Angliából tért vissza, ezért már eleve kémgyanús volt egy hisztérikus, paranoid, ellenségkereső kampány kellős közepén.
HT: Igen, ez egyértelmű. Amúgy Rákosi személyesen irányította, felügyelte az ÁVH napi operatív munkáját, rendszeresen bekérette a jelentéseket, meghallgatta Pétert s annak helyetteseit, sőt az itteni szovjet tanácsadókat is.
MN: Nem hagyta egy pillanatig sem, hogy Péter vagy az apparátusa a fejére nőjön, s mikor Szűcs ezzel próbálkozott, eltetette láb alól?
HT: Így van.
MN: 1951 után nincsenek már olyan látványos dramaturgiával elővezetett, színpadias perek, mint korábban.
HT: 1951 nagyon fontos dátum: a Rákosi-éra gazdasági szempontból legkritikusabb éve. Rossz termés, ellátási problémák, nyersanyaghiány, az iparosítás sem halad a tervek szerint - a rendszer konstrukciójának alapvető elhibázottsága egyre jobban érzékelhető. Ekkor kezdeményeznek egy Grősz-pert (Grősz József az akkori kalocsai érsek - a szerk.), másrészt ekkor indul egy Kádár és társai elleni eljárássorozat, ami gyakorlatilag és zömmel az egykori Márciusi Front résztvevői ellen zajlik - ez érinti Haraszti Sándort (ennek a társaságnak a tiszteletbeli elnökét), Donáth Ferencet, Losonczy Gézát és Zöld Sándor akkori belügyminisztert, aki előre látva a sorsát, kiirtotta az egész családját, majd magával is végzett. Látható, hogy ez nagyjából a leendő Nagy Imre-csoport. Kádár Jánost, aki amúgy múltja miatt nem tartozott szorosan ehhez a csoporthoz, 1951 áprilisában tartóztatják le - erről a közvélemény áttételesen úgy értesült, hogy május 1-jén nem szerepelt az arcképe a vezetőké között.
MN: Az ön könyvéből is kiderül, hogy miután lezárult a pereknek ez a hulláma, sorra-rendre ismét előveszik az ügyeket. A túlélőket szabadon bocsátják, sokakat rehabilitálnak - s gyakorlatilag 1989-ig, a Kádár-rezsim bukásáig tart a hercehurca a történtek körül, újra és újra átértékelik a történteket, és kiosztják a szerepeket - például az érintettek 56-os szerepvállalása okán. De az sosem merülhetett fel, hogy Szűcsöt mint áldozattá vált elkövetőt rehabilitálják.
HT: Szűcs rehabilitációja valóban nem merült fel. Az újratemetése viszont már magában is jellemző és regényes történet. Idézem könyvemben az özvegye levelét, akit - lévén maga is szovjet állampolgár - Szűcs letartóztatása után egyszerűen vonatra tettek. Amikor azután egy országút mentén, az árokparton megtalálják a férje holttestét, akkor válik számára egyértelművé, mi is történt valójában. Vannak különösen drámai ügyek - ilyen például Koós Veráé, aki Szűcs Ernő titkárnője volt. ' - akit személyesen is ismertem, hiszen négy évig tanultam a húgával - egy végtelenül jó szándékú, művelt lipótvárosi zsidó lány volt. Korántsem holmi bosszúvágy vezérli az ÁVO-hoz - előbb az V. kerületi MADISZ-ba kerül, ahol megismerkedik férjével, Koós Bélával, aki egy ideig szintén az ÁVO munkatársa. Koós Vera végigüli Rajk kihallgatását, és meg van győződve a bűnösségéről. De amikor 1956-ban, az újratemetéskor rádöbben arra, hogy Rajkot ártatlanul ítélték el, összeomlik. Péter Gáborral egy időben tartóztatják le, ő is börtönbe kerül - hivatalosan útlevélügyek miatt -, szabadulása után fordítóként dolgozik, de nem bírja a lelki terhet, és magára nyitja a gázcsapot, s a biztonság kedvéért még szájba is lövi magát. Nem lehet egyenlőségjelet tenni egy hivatásszerűen gyilkos Szűcs Ernő és a sok szempontból szintén bűnös, de vétkeiket megvalló, bizonyos szempontból áldozatnak is tekinthető sors-, elv- és munkatársai közé.