Tovább romlott a magyar demokrácia helyzete a Freedom House szerint

  • narancs.hu
  • 2019. február 5.

Belpol

Már csak részben szabad országként tartják nyilván hazánkat.

Megjelent a Freedom House 2019-es beszámolója, mely idén is 195 országot vizsgált felmérve a demokratikus rendszer állapotát.

Már tavaly kijelenthettük, hogy Magyarország a legkevésbé demokratikus uniós ország, úgy tűnik most még tovább romlott hazánk megítélése.

Idén Magyarország már csak 70 pontot kapott, tavaly óta újabb két ponttal rontva demokratikus eredményein. A szervezet szerint legalábbis az általános szabadságjogok, a politikai szabadságjogok, valamint a civil társadalmat érintő minősítések területén is romlott a magyar helyzet. - írja az Index.hu

A korábbi elemzéshez hasonlóan most is külön bekezdést szánt a szervezet az ország helyzetének elemzésére, melyben kitérnek többek közt arra, a magyar besorolást azért is rontották, mert Orbán kormánya a hatalomra kerülésük óta és 2018-ban még tovább rombolta a demokratikus intézményeket az ellenzék, a média, a vallási csoportok és a civil társadalom korlátozásával, ellenőrzésével. A jelentés megemlíti azt is, hogy az elmúlt 8 évben sérültek a felsőoktatási intézmények, a civil szervezetek, a magánszektor és a menedékkérők jogai.

Közben a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben reagált a jelentésre, melyben ezt írtják:

"A Freedom House a Soros-birodalom tagja, Soros pénzeli, és most Soros választási kampányát szolgálja. A többi Soros-szervezettel együtt azért támadja Magyarországot, mert a magyarok úgy döntöttek, hogy nem akarják, hogy hazánkból is bevándorlóországot csináljanak."

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.