Tüntetést szerveznek kedd délelőttre az új, a katázást szigorító törvény ellen

  • narancs.hu
  • 2022. július 11.

Belpol

Hogy legyen valami reakció is az esztelenségre.

Tüntetést szerveznek kedden 10 órától a Kossuth téren az új, a katázást szigorító törvény ellen.

Mint arról lapunk is beszámolt, törvénymódosítást nyújtott be kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki indítványozta, hogy a parlament kivételes eljárásban tárgyalja a katázás átalakítását. Bár a terv szerint 18 millió forintra emelik a katás bevételi értékhatárt, ezt az adózási formát csak azok választhatják majd, akik a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók. Vagyis az új katásoknak így csak magánszemélyektől származhat bevétele, kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők. Az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint lesz.

Semjén javaslatára kedden három óra áll majd rendelkezésre az országgyűlési képviselőknek, hogy módosító javaslatot  nyújtsanak majd be, ezt követően megtartják majd az összevont vitát, döntenek a módosító javaslatokról, és meg is szavazzák a törvényt. Vagyis egy nap alatt átnyomják még a nyári szünet előtt a törvényt – ne legyen kétség –, hogy a teljesen irreális szeptember 1-i határidővel be is lehessen vezetni.

Egyébként mintha Gulyás Gergely a múltheti Kormányinfón valami olyasmit jelentett volna be, hogy azt kommunikálták az Európai Unió felé – afféle engedményként –, hogy szélesebb körű társadalmi egyeztetést folytatnak majd, és visszaszorítják az egyéni indítványok általi törvényalkotást. Ez biztos valami más kategóriába esik a Fidesz-KDNP megítélése szerint.

A tüntetést úgy tűnik, egy magánszemély hirdette meg. "Ez normális? Hogy mindenkit ki kell tiltani szinte a katából? Nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás! Szólaljunk fel emberek!" Hétfő estig már több mint 3400 ember jelezte, hogy részt vesz az eseményen. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.