Krisztina mára teljesen hozzászokott ehhez az életformához; kialakult vendégköre van, azt mondja, neki már csak a higiénia számít. Naponta minimum öt kuncsafttal foglalkozik (akiket a saját lakásában fogad délelőtt tíztől hajnalig), így gond nélkül megkeres akár napi húszezer forintot is. Üres órák csak akkor vannak, ha focimeccset közvetít a televízió: ekkor kis időre elnémul a mobiltelefon. Előfordult azonban már olyan eset is, hogy ilyenkor gyanakodó feleségek csörögtek rá a lányra, mire ő megnyugtatásul csak annyit közölt, hogy férjük "mindössze a természetgyógyászat örömeit élvezi".
Kínálat, kereslet
A férfiakkal való üzletkötés már az éterben elkezdődik: az is egyfajta szűrés, hogy a vendég megmondja, mit szeretne. Szabott árak vannak: az alapszolgáltatások díjait rengeteg extrával (ilyennek számít például a csókolózás is) lehet megfejelni, az urak vágyainak így már csak a pénztárcájuk szabhat határt.
Az üzleti kapcsolat létrejötte után a férfi fizet (a törzsvendég esetleg az aktus után), majd beleveti magát az élvezetekbe. A prostituáltak vendégei a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből verbuválódnak, és a legkülönfélébb okok miatt járnak a lányokhoz. Frédi, az internetes informátor így vall erről: "Mit kapok a lányoktól? Ez lánytól függ. Legtöbbször csak húst kapok, néha ennél többet, szimpátiát is. És persze mindig: kéjt. Ebben az egy-két órában mindig tudom, hogy mikor lesz vége, és nem keltettem semmilyen olyan érzést, amelyért felelősséggel tartozom. Sokan a feszültség levezetésére használják a lányokat, a hajtós, törtető üzletember, aki amúgy békés családapa, náluk ereszti ki a munkája során felgyülemlett gőzt."
Egy, a szexpiacon jelen lévő fogyasztó szerint az is többször előfordult már, hogy a prostituálthoz járó kuncsaft beleszeretett a nőbe, aztán magánosította; vele is előfordult már, hogy érzelmileg kötődni kezdett az egyik hölgyhöz. Az említett férfi már évek óta gyakori látogatója az illegálisan működő bordélyoknak, előfordult, hogy egy hónapban százezer forintjába került a fizetett gyönyör. S bár mostanában visszafogja magát, így is a lányokra költ egy fél minimálbérnyit. A tarifa igencsak különböző: a lakásban dolgozó lányok félórás alapszolgáltatásért átlag hatezer forintot kérnek, egy óra kilencezer forintba kerül. Erre jönnek a korábban említett extra szolgáltatások (két lánnyal egyszerre, toalettszex, óvszer nélküli szeretkezés, állatokkal való szexuális játék, szado-mazo szex).
Frédi a következőképp magyarázza, hogy miért igényli a prostituáltakkal való aktust: "A prostik semmit nem csinálnak jobban vagy rosszabbul, mint a partnered a privát kapcsolatban. Legfeljebb többet megcsinálnak. A különbség az, hogy ha olyat akarsz, amit ő visszautasít, akkor nem történt semmi, nem érzed magad porig alázva a mocskos fantáziád miatt, mint ahogy tennéd azt az imádott nővel. Úgy lehetsz önző, hogy ezt senki sem kéri számon. Csak meg kell fizetned ezt a luxust."
E luxusnak számtalan formája van, az autóban végrehajtott villámaktustól kezdve az elit villákban folyó prostitúcióig; utóbbit a magyar törvények egyértelműen tiltják, igaz, attól még létezik. Az olcsóbb, utcai prostik esetét már nem lehet ilyen egyszerűen elintézni, az elmúlt egy évben ugyanis lényegesen megváltozott a sorsuk: új szabályozás született a közterületi prostitúció ügyében.
Megoldás, papíron
1999. szeptember 1-jén új törvény lépett életbe a szervezett bűnözés ellen, amelynek része volt a türelmi zónák kijelölésének kérdése is. A zónamodell Németországból származik, ott sikeresen megoldották a prostituáltak egybeterelését.
Ez, figyelembe véve a meglévő korlátozásokat, nem egyszerű. Magyarország fél évszázada csatlakozott az 1949-es New York-i egyezményhez, amely az emberkereskedelem és mások prostitúciója, elnyomása tárgyában keletkezett. A sokak szerint már erősen elavult egyezmény a prostituáltakat a bűnözés áldozatainak tekinti, akiket fel kell emelni a rájuk kényszerített erkölcsi fertőből. Ám a deklaratív szólamokon és kinyilatkoztatásokon kívül semmi konkrétat nem tesz az áldozatok sorsának javítása érdekében, sőt korlátaival elemi szükségleteket gátol. Az egyezmény ugyanis tiltja a prostituáltak nyilvántartását (stigmatizációját), ezért nem hatékony például a lányok egészségügyi kontrollja sem, lévén, hogy nem rendelkeznek érvényes bárcával. (És így nem fizetnek adót sem.) A legnagyobb probléma azonban az, hogy az egyezmény nem engedélyezi a nyilvánosházak működését: így Magyarországon nem hozhatók létre a Hollandiában például már remekül bevált vigalmi negyedek sem.
Evidens kérdés: miért nem mondjuk fel a szerződést, és keresünk olyan megoldást, amely néhány európai országban már régóta működőképes? Borai Ákos, a Belügyminisztérium Jogi Főosztályának helyettes vezetője szerint 1994-ben - a jogszabály előkészítésekor - úgymond B alternatívaként vetődött fel az egyezményből való kilépés gondolata, amit aztán később elvetettek. A jelenlegi belügyi vezetés egyáltalán nem foglalkozik a szerződés felmondásával, mivel a minisztérium a jelenlegi káosz okát kizárólag a jogalkalmazás belső zavaraiban, az impotens joggyakorlatban látja. Mindez persze nem segít azon a problémán, hogy az 1999-es törvény eddig teljesen hatástalannak bizonyult.
Az én házam az én váram!
A jogszabály hat hónapot adott az illetékes önkormányzatoknak arra, hogy városukban kijelöljék a minden elvárásnak eleget tevő, prostitúcióra alkalmas területet. A megkötések között szerepelt többek között az is, hogy a zóna a védett övezeteken kívül essen, azaz meghatározott távolságra legyen a közutaktól, iskoláktól, kórházaktól, templomoktól és egyéb, közkincsnek számító létesítményektől. (Türelmi zónák kijelölése esetén a többi terület automatikusan védetté válna, olyan hellyé, ahol büntethető a prostitúció.) A törvény másik vitatható pontja, hogy csak azokon az ötvenezres lélekszám feletti településeken kell zónát létrehozni, ahol tömeges a prostitúció. Azt viszont, hogy mi számít tömegesnek, nem határozták meg, ennek eldöntését az érintett önkormányzatokra bízták.
A területkijelölés problémája leginkább a fővárost érintette, hiszen Budapest volt az ország egyetlen települése, ahol a városvezetés elismerte a tömeges prostitúció meglétét. A türelmi zónákról való tárgyalásokat a Koordinációs és Egyeztető Ideiglenes Bizottságra bízták, amelynek megalakulása óta alapvető feladata a fővárosi kerületekkel való egyeztetés. "A vizsgálódást rendőrségi szakértők bevonásával végeztük, az ő segítségükkel sikerült tizenegyre szűkíteni a lehetséges helyszínek számát" - mondta Borsány György, a bizottság elnöke. Az elképzelés szerint lehetőleg két türelmi zónát jelöltek volna ki, egyet a belterületen, a másikat pedig a fővárostól kissé távolabb. A kerületi önkormányzatok azonban lakossági érdekekre hivatkozva elzárkóztak a további tárgyalásoktól. Egyetlen testület sem vállalta, hogy a következő választáson hátrányba kerüljön, mert városrészében legalizálta a prostitúciót. Ezért halogató taktikát alkalmaztak, és megtámadták a törvény hézagos pontjait.
Derce Tamás, a IV. kerület polgármestere kijelentette: amíg ő hatalmon van, soha nem jelölik ki a türelmi területet. Szerinte egyértelműen a rendőrök érdeke, hogy zónát hozzanak létre, hiszen így könnyedén meg tudják szorongatni a lányokat, ha egy bűnesetnél alvilági információra van szükségük. Az sem mellékes szempont, hogy a kurvákkal együtt jönnének a kábítószerek, aztán a galerik is - tette hozzá a kerület első embere. Az utóbbi időben már nem is nagyon próbálkoztak a hölgyek, mert a rendőrség könyörtelenül begyűjtötte őket, aztán harmincnapos elzárást vagy 20-70 ezer forintos pénzbírságot szabott ki rájuk.
Hasonló a helyzet a XVIII. kerületben is: március óta ott sem nagyon látni prostituáltakat, pedig hat-nyolc éve rengetegen álldogáltak a négy kerület határán. "Pestszentlőrincnek ez a része nagyrészt a vállalkozóké, az ő tevékenységüket ütik agyon azzal, ha itt kijelölik a türelmi zónát" - vélekedett Sándor László alpolgármester. Ez volt a kerület fő szempontja a zóna elleni tiltakozásnál is, emellett persze a lakossági érdekeket is figyelembe vették: arra hivatkoztak, hogy a tervezett terület közelében két lakótelep is van. "Nekünk sem magával a jelenséggel van gondunk, hanem a törvényi szabályozással - fejtette ki az alpolgármester -, hiszen ez a féllábas törvény nem ad megoldást arra sem, hogy hol is menjen a dolog." A probléma így nem oldódott meg, a zónakijelölők kénytelenek voltak újabb lehetőségeket keresni.
Várakozás
A kezdeti kudarc után a Koordinációs és Egyeztető Ideiglenes Bizottság újabb offenzívát indított, de ez a második nekirugaszkodás sem járt több sikerrel, mint az első; egy kivételével minden határozatukat visszavonták. A következő lépés a miniszterelnöknek küldött felterjesztés volt, miszerint a törvény jelenlegi állapotában képtelenség kijelölni a zónákat. Orbán Viktor válasza (a területkijelöléshez hasonlóan) azóta is várat magára.
A zónakérdés megoldását sürgeti a Fidesz egyik politikusa. Juharos Róbert tavaly áprilisban nyújtotta be a maffiatörvényt módosító indítványát. A fővárosi és országgyűlési képviselő javaslata szerint az Országgyűlésnek meg kellene vonnia a fővárosi önkormányzat zónakijelölési jogát, mivel az a kerületek ellenállása miatt nem tud eredményt felmutatni. Juharos a Belügyminisztériumra bízta volna a területkijelölés jogát, indítványa az Országház néhány padsorában is tetszésre talált. A módosítást, miszerint a határidőt túllépő önkormányzatok helyett a belügyminiszter jelölné ki öt évre a türelmi zónát, 2000. szeptember 5-én fogadták el.
E ponton azonban Mádl Ferenc köztársasági elnöknek alkotmányossági aggályai támadtak, és a jogszabály véleményezését kérte az Alkotmánybíróságtól. A normakontroll procedúrája nem volt időhöz kötve, így a grémium hosszú hónapokig tologatta a közterületi prostituáltak további életét meghatározó döntést. Bár az ítélet nemrég megszületett, a lányok sorsát eddig nemigen befolyásolta, hogy ki nem fogja kijelölni számukra a zónát; ők egyre türelmetlenebbül várnak, s bár egyre több a szóbeszéd a zóna gyakorlati megvalósítását illetően, senki sem tudja valójában hogyan is képzeljen el egy ilyen negyedet.
Hivatali szempontok
Az első kvázizóna - a Hungaroring háromnapos futama alatt - szenzációt kavart múlt nyáron a magyar közéletben. A mogyoródi fabódék, az Erotik Camping fantázianévre hallgató füves tér persze távol állt az elméletben kigondolt helyszíntől. Az állapotokon mindenki háborgott: a lányok, a futtatók, az adóhivatalnokok egyaránt. A hölgyek a rendkívül primitív körülményeket szidták, a stricik azért morgolódtak, hogyan kerülhet napi negyvenezer forintba a fapados pozdorjakabin. A három nap alatt összeszedett milliós nagyságrendű összeget már az adóhivatal sem nézhette (volna) tétlenül; minden híradás arról zengett, hogy az álruhás adóellenőrök majd jól elkapják a nyugtát nem adó prostituáltakat. A több ezer lány közül alig néhányan váltották ki a vállalkozói igazolványt, igaz, alig egy hetük lett volna erre.
Nem lehet tudni, hány prostituált rendelkezett vállalkozói igazolvánnyal a mogyoródi Erotik Campingben; annyi bizonyos csak, hogy a múlt év végén összesen hat hölgynek volt érvényes papírja - tájékoztatott Nagypál Sándor, az APEH-sajtóiroda vezetője. "A terjengő hírekről pedig annyit mondanék, hogy a semmit ellenőrizni nem lehet" - kommentálta a média értesüléseit a szóvivő. Az adóhivatal háromfajta módszere (előzetes, helyszíni és utólagos vizsgálat) közül egyik sem vált volna be a Hungaroringen. A legbiztosabbnak tetsző helyszíni ellenőrzés esetén a két revizor közül az egyiknek igénybe kellett volna vennie a szolgáltatást, míg a másiknak e cselekedet tanúsítása lett volna a feladata. Az adóhivatalnak azonban kötelessége védeni az alkalmazottak egészségét, s mivel a lányok nem rendelkeztek bárcával, félő volt, hogy a nagy ellenőrzés során a revizorok elkapnak valamit. Az ördögi kör így bezárult, az APEH nem jutott előbbre a prostitúció megadóztatása ügyében.
Nagypál Sándor szerint egészen más lenne a helyzet, ha végre kijelölnék a türelmi zónákat. Akkor a prostituáltaknak - a vállalkozói igazolványon kívül - kötelező lenne a bárca is, és azt is lehetne ellenőrizni, hogy a hölgy tényleg a bejelentett telephelyén dolgozik-e.
Az esetleges zónakijelölés után tehát ki kell váltani a vállalkozói igazolványt. Ezáltal a nőt "egyéb személyi szolgáltatást nyújtó" (ezen belül szexuális tevékenységet folytató) magánvállalkozóként aposztrofálják, akinek bejelentett lakhelye, székhelye vagy telephelye van. Itt keresi meg azt a havi fix összeget, aminek egy részét befizeti az államkasszába. A prostituáltakkal szembeni egyedüli adóhivatali megkötés az, hogy a szervezett bűnözésről szóló törvény alapján ők nem tömörülhetnek gazdasági társaságokba.
Más korlátozással viszont nem kell számolniuk, sőt őket is megilleti a két év türelmi idő, ami a kezdő vállalkozóknak kijár, ha az illető - bevallása szerint - nem érte el az elvárható minimális jövedelemértéket. (A minimális összeget a prostitúcióra még nem határozta meg a Pénzügyminisztérium.) Két év múltán viszont a prostituáltak is kénytelenek arról nyilatkozni, miből éltek az elmúlt huszonnégy hónapban.
A zónásítás - adóbevalláson kívüli - másik következménye a rendszeres orvosi szűrővizsgálat lenne. A törvényesen működő prostituáltnak ugyanis rendelkeznie kell érvényes bárcával, ami jellegében egy egészségügyi könyvhöz hasonlít: tartalmazza a vizsgálat eredményét, idejét és az esetleges kontroll időpontját. (A negatív leleteket pecsét hitelesíti.) Egy komplex szűrés 25-27 ezer forintba kerül majd. A törvény szerint a prostituáltak háromhavonta kötelesek megjelenni laborvizsgálatra (AIDS, hepatitis, gonorrhea, szifilisz kiszűrése céljából), havonta egyszer pedig részt kell venniük egy klinikai orvosi ellenőrzésen.
"A fővárosi kerületek nemibeteg-gondozói felkészültek a feladatra, bár egy idő után már csak a VIII. kerületi szakrendelőben szeretnénk a prostituáltakkal foglalkozni" - jelentette ki Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes. Az egészségügyi könyv meglétét a rendőrség ellenőrzi majd, bár alkalomadtán akár a kuncsaft is elkérheti a lánytól, ha nem biztos a dolgában. Az ügyfelek biztonsága (viszonylag) garantált; kérdés, hogy ki vigyáz a prostituáltakra?
Érdekvédelem
Egyéves szervezés után 2000 szeptemberében megalakult a prostituáltak érdekvédelmi szervezete, a Siva Egyesület, amelynek elnöke a prostituáltak szóvivőjeként fellépő Földi Ágnes lett. A tiltakozások miatt a szervezet kénytelen volt megválni az indiai alakváltozató istenség, Siva nevétől, ezért a hivatalos bírósági bejegyzés a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületet rögzíti. "Egyesületünk egyik célja, hogy a tagokat visszavezessük a helyes útra, hogy ha egyszer elérnek egy bizonyos megélhetési szintet, akkor már tudjanak bánni a megtakarított pénzükkel" - fogalmazott az elnök asszony, aki egy olyan budai lakásban adott interjút, amelynek kapucsengőjén a "hostess" felirat olvasható. A társaság feladata továbbá az is, hogy rendezze a lányokat ért jogi és rendőrségi problémákat. Földi Ágnes szerint a prostituáltak többségének - nyolc általánossal vagy esetleg a nélkül a hátuk mögött - gondot jelenthet akár egy személyi igazolvány kiváltása is, annyira nehezen igazodnak el az élet egyéb területein. (Földi Ágnessel készült korábbi interjúnkat lásd: "A lányok dolgozni akarnak", Magyar Narancs, 2000. szeptember 14.)
Az egyesületi tagság legfőbb feltétele, hogy a jelentkező prostituált nagykorú legyen, és érvényes bárcával rendelkezzen: többek között így próbálják meg kiszűrni azokat, akiket erőszakkal kényszerítenek e foglalkozás űzésére. Az egyesület taglétszáma titkos adat, senki sem férhet hozzá. Annyi bizonyos: női és férfi prostituáltak egyaránt tagjai a szervezetnek, mindenkinek havi ötszázezer forintos tagdíjat számolnak majd fel, ha végre kijelölik a türelmi zónát. Addig a hétfős vezetőség (már csak dacból is) társadalmi munkában folytatja a tevékenységét: védik a lányokat, és harcolnak a közterületi prostitúció elfogadásáért.
Vigalmi megoldások?
A küzdelem láthatóan elég hosszúra nyúlik: eddig mindössze az ország egyetlen nagyvárosában, Miskolcon létezik legális türelmi zóna, a közterületi prostitúcióval leginkább "sújtott" fővárosban még sehol nem jelöltek ki területet.
A legtöbb érintett egybehangzó véleménye szerint a legjobb megoldást a vigalmi negyedek kijelölése, a bordélyházak törvényesítése jelentené, ezt azonban tiltja a már említett New York-i egyezmény. A szakemberek azt mondják, hogy a szerződést (vagy annak egyes pontjait) minden nagyobb gond nélkül hat-nyolc év alatt fel lehetne mondani, ez nem befolyásolná Magyarország európai integrációját. Ehhez azonban kormányzati szándék kell, ami a Fidesz-éra alatt kevéssé tűnik valószínűnek.
Földi Ágnes a zónák kijelölése mellett száll síkra, nem tartja ugyanis megfelelő megoldásnak vigalmi negyed beindítását; szerinte a bordélyházak távolról sem oldanák meg valamennyi prostituált problémáját.
Kajári Zsófia
