Újabb külföldi karmester intett be az operaháznak

  • Vári György
  • 2012. december 19.

Belpol

A bolygó hollandi januárra tervezett bemutatója előtt hetekkel lemondta szereplését és elhagyta a Magyar Állami Operaházat a darab vezénylésére meghívott Axel Kober karmester, a Deutsche Oper am Rhein zeneigazgatója.

 


Axel Kober A bolygó hollandit vezényelte volna januárban, ám néhány napja visszautazott Németországba. A karmester állítólag a szervezetlenségre hivatkozott, nehezményezte, hogy nem gondoskodtak megfelelően a szállásáról, nem informálták arról, hogy mely énekesek mikor állnak rendelkezésére, a zenekar vezetőjével sem volt elégedett, és rossz néven vette azt is, hogy problémáiról nem tudott érdemben beszélgetni az operaház vezetőségével. Továbbá, állítólag – a magyar operaházi gyakorlatnak megfelelően – nem volt és máig sincsen aláírt szerződése. Nem ez az első ilyen eset Ókovács működése alatt, hasonlóképp indokolta távozását annak idején, pár hónappal Ókovács kormánybiztosi kinevezése után Keri-Lynn Wilson kanadai karmester is. Egyesek szerint Charles Castronovo és Leo Nucci énekesek is azért mondták le a szerepeiket ez idő tájt, mert rossz híreket kaptak az operaház működésével kapcsolatban: ezt az operaház akkor cáfolta. Kovács János, az operaház első karmestere felajánlotta, hogy „beugrik” Kober helyett vezényelni, de értesüléseink szerint Héja Domonkos megbízott fő-zeneigazgató elutasította segítségét , meglehetősen nagy felháborodást kiváltva az operaházi művészek között.

Próbáltuk keresni az ügyben Axel Kobert, de titkársága arról tájékoztatott, hogy csak pénteken lesz benn a munkahelyén (tehát sejthetően valóban Németországban tartózkodik), és próbáltuk elérni az operaházat is, a kérdésben felvilágosítást adni kizárólag a sajtóosztály jogosult, őket pedig nem tudtuk elérni.

-------------

A cikk megjelenése után kaptunk egy levelet az operaháztól (lsd itt), majd egy nappal később az alábbi közleményt adták ki Axel Koberrel együtt:

Közös sajtónyilatkozat

A Magyar Állami Operaház és Axel Kober, a Deutsche Oper am Rhein főzeneigazgatója egymással egyetértésben úgy döntöttek, hogy Axel Kober mentesül a Magyar Állami Operaházban 2013. január 19-ére műsorra tűzött Wagner-mű, A bolygó hollandi premierjének vezénylésére kötött szerződésének teljesítése alól. A döntés kizárólag művészi meggondolásból született meg, tekintettel arra, hogy a budapesti Operaház továbbra is a mű eredeti változatát szándékozik színpadra állítani, és a mostani megállapodás feltétele az volt, hogy Axel Kober helyett egy hasonló formátumú dirigens vállalja el a produkció zenei irányítását. A Magyar Állami Operaház örömmel jelenti, hogy a maestro Kobert is képviselő bécsi Raab and Boehm koncert-ügynökség Ralf Weikert nemzetközi hírű karmestert, a Zürichi Operaház volt főzeneigazgatóját delegálja a budapesti produkcióra. Maestro Weikert A bolygó hollandi első négy előadását fogja vezényelni 2013 januárjában.

Ókovács Szilveszter
mb. főigazgató

Axel Kober

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”