Újra bejegyezték Iványi Gábor egyházát

  • narancs.hu
  • 2022. november 18.

Belpol

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget még 2011-ben fosztották meg státuszuktól.

Céljainkhoz egy lépéssel közelebb kerülve bejegyzett egyházzá minősült a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET)” – idézi a hvg.hu Iványi Gábor egyházának pénteki közleményét.

Azt azonban hangsúlyozzák, hogy ezzel a bejegyzéssel még mindig nem kapták vissza korábbi státuszukat, ahhoz ugyanis a Magyar Államnak közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást kellene kötnie velünk. A bejegyzett egyház ugyanis még csak a harmadik státusz a jelenlegi egyházi törvény szerint: a legmagasabb a vallási tevékenységet végző egyesület, a második a nyilvántartásba vett egyház.

A lap emlékeztet, hogy a MET-et (és több másik magyarországi egyházat) 2011-ben egyeztetés nélkül fosztottak meg egyházi státuszuktól. Az eset miatt a MET perelt is, 2013-ban az Alkotmánybíróságon nyert pert, majd később Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságon is amiatt, mert a mert a magyar kormány nem tartotta be az Alkotmánybíróság ítéletét. A kormány a két döntés ellenére sem tett semmit az ítélet teljesítéséért.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.