Üzent a pártoknak Márki-Zay roma kabinetvezetője

  • narancs.hu
  • 2022. január 28.

Belpol

Mert egy roma sincs a közös listán.

A közösségi oldalon tette szóvá Lakatos Béla, Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt roma kabinetvezetője, hogy az ellenzék készülő közös listáján a jelek szerint egy roma sincs.

 „Tisztelt Pártvezetők! Az ellenzéki összefogás pártjai hamarosan véglegesen megállapodnak az ellenzéki közös lista elosztásában. Láthatóak a majdnem végleges számok, ami a listás helyek elolszását mutatják: DK 14, Jobbik 12, Momentum 8, MSZP és PM együtt 8, LMP 3 vagy 4. Én nem veszek részt ezeken a megbeszéléseken, miért is vennék? Nem ez a dolgom, és pártelnök sem vagyok. Azonban Márki-Zay Péter roma kabinetvezetőjeként meg kell most ebben a pillanatban szólaljak. A miniszterelnök-jelölt megkért benneteket valamire, amit a Jobbikon kívűl mind elfogadtatok nyílvános adásban a miniszterelnök- jelölti vita során. S most ennek semmi nyomát nem látjuk mi romák, sőt még annak a Berki Sándornak a helye is veszélybe került a 45 hely között, akiről azt gondoltuk, hogy bekerül az új Parlamentbe” – írta Lakatos Béla.

A kabinetvezető úgy látja, hogy a romák jelenléte a listán Márki-Zay Péteren kívül senkinek sem fontos. Arra kéri a pártokat, gondolják át ezt a helyzetet, ha tényleg új romapolitikát szeretnének, mert közel egymillió ember képviseletéről van szó, ennek a népességnek pedig 60-70 százaléka nyomorúságos körülmények között él.

Ha nem lesz roma az ellenzéki összefogás képviselői között, az a romák szemében megkérdőjelezi a pártok hitelességét – érvel Lakatos Béla.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.