Vadai látni szeretné a Pegasus-szerződéseket

  • narancs.hu
  • 2021. november 6.

Belpol

A DK-s politikus arra is kíváncsi, melyik minisztérium vette meg a kémszoftvert.

Vadai Ágnes bele szeretne nézni a Pegasus szoftver beszerzésével kapcsolatos szerződésekbe, a titkosított iratokba, ezért az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságához fordul – közölte a Demokratikus Koalíció.

A frakcióvezető-helyettes látni szeretné továbbá a bizottság által tárgyalt közbeszerzési mentesítés alóli kérelmet, és a bizottság üléséről készült jegyzőkönyveket. Ezeket az iratokat azért nem láthatta a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság, mert a Nemzetbiztonsági Bizottság engedélye kell hozzá. 

A DK szerint abból, hogy Kósa Lajos, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke elismerte, a magyar állam valamelyik szerve tényleg vett Pegasus-kémszoftvert, csak azt tudta meg a közvélemény, ami eddig is nyilvánvaló volt, „a lényeget még nem: hogy mely minisztérium vagy szerv szerezte be a szoftvert – amely biztosan nem a Belügyminisztérium –, és hogy mi áll a konkrét szerződésben.”

A magyar megfigyelési botrány újabb fejleményeiről a Pegasus cég ezt nyilatkozta:

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.