Minden év júniusában az tartja izgalomban a magyar sajtót, hogy mennyi pénzt vesznek ki a cégeikből a NER oligarchiái és kedvenc vállalkozói. Az üzleti évek zárásaként elkészített beszámolók elfogadásával egyidejűleg kell ugyanis dönteni a cégek eredményének felhasználásáról, és ilyenkor kerül sor az osztalékfizetésre is.
Az osztalékfizetés azonban nemcsak azért érdekes, mert rá lehet csodálkozni a sok tízmilliárdnyi kifizetett pénzösszegekre, hanem mert ez az a pont, amikor kézzelfoghatóvá válik, hogy mennyi pénzzel gazdagított bizonyos köröket az úgynevezett korrupció, illetve a hazai gazdasági pálya erőteljes kormánypárti lejtése: meghatározott cégek tendenciózus előnyben részesítése állami és települési közbeszerzéseken, a jogszabályok módosítása úgy, hogy bizonyos cégek kerüljenek piaci előnybe, vagy a megfelelő értesülések révén szerzett zsíros üzletek, állami hitelek.
Az osztalékfizetés e folyamat végpontja, gyakorlatilag a fizetésnap a NER-es vállalkozóknak, amikor kiderül, hogy a közbeszerzéseken keresztül nagy összegű állami megbízásokkal kitömött cégeik mennyit kaszáltak egy-egy évben, és ebből mennyit jussolnak maguk a tulajdonosok. Nagyrészt az osztalékokból van pénze jachtos nyaralásra és többmilliós szettekre Mészáros Lőrincnek, Várkonyi Andreának, Tiborcz Istvánnak és Orbán Ráhelnek, ebből repteti magángépen Orbánt Garancsi István, vagy viszi el jachtozni Szijjártó Péter külügyminisztert Szíjj László.
Az osztalékjövedelem után kell ugyan 15 százalék személyi jövedelemadót fizetni, illetve szociális hozzájárulási adót is, ez utóbbinak azonban van egy felső határa – ez a minimálbér 24-szerese, jelenleg 6,4 millió forint körüli összeg, ami után mintegy 830 ezer forintnyi szochót kell befizetni; efölött viszont már nem emelkedik a befizetendő összeg.
Van, ami nem is látszik
A jog nem szabályozza, hogy mennyi osztalékot lehet kivenni egy cégből az adózott eredmény és a korábban félretett úgynevezett eredménytartalék terhére. A kivehető pénz felső határa tulajdonképpen a cég fizetőképessége, így végső soron csak a tulajdonosokon múlik, hogy a megelőző üzleti évben termelt nyereséget maguknak utalják ki, vagy félrerakják az ún. eredménytartalékba, a szűkösebb napokra. A különbség a két megoldás között nagyjából a felelős gazdálkodásban rejlik: normál gazdasági viszonyok között ugyanis a tartalékba helyezett nyereségekből lehetne a következő évben beruházni, fejleszteni, növelni a cég versenyképességét, rosszabb években ellensúlyozni a veszteséget, míg ha valaki teljes egészében magának utalja ki a profitot, akkor a cég később akár bajba is kerülhet.
A NER-oligarchák cégbirodalmában ez a veszély persze nyilván nem fenyeget, hiszen a közbeszerzéseken jó eséllyel továbbra is ők fognak győzedelmeskedni – ha csak valamelyik ki nem esik a pikszisből. Cikkünkhöz megnéztük a Transparency International Tenderbajnok című 2022-es listájában a legtöbbet nyerő végső tulajdonosok (Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Kis-Szölgyémi Ferenc, Balásy Gyula, Paár Attila) cégeinek legújabb eredményeit néhány további NER-közeli oligarcha cégbirodalmával együtt, és kiderült, hogy bár valóban voltak köztük olyanok, akik úgy pusztították le a cégeiket, mintha nem lenne holnap, ám korántsem ez az általános.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
