Viccet csinál Ungár Péter az LMP-ből

  • narancs.hu
  • 2018. október 14.

Belpol

Az etikai bizottságon élcelődik, amely miután eltiltotta a párttisztségek viselésétől, most még vele szemben vizsgálatot is kezdeményezett.

Ungár Péter szerint pártja etikai bizottsága rendelkezik jelenleg a legnagyobb brandértékkel. Éppen ezért Facebook-oldalán bejelentette, hogy létrehozza az „etikai bizottság” termékcsaládot.

„Az első lépés az etikai bizottság nevű kocsma lesz a szombathelyi Savaria Hotel tetején (pultosok jelentkezését várom), de tervbe van szotyi és death metal zenekar (ide dobos jelentkezését várom) is etikai bizottság néven” – viccelődött Ungár, vagy nem, ki tudja.

Kétségtelenül az elmúlt hónapok meghatározó szereplője az LMP életében a párt etikai bizottsága, amely rohamtempóban tiltja el a tisztségek viselésétől a párt tagjait. Hónapok óta nincs például új társelnöke a pártnak, mióta Szél Bernadett is megkapta a magáét az etikai bizottságtól még a pártból való kilépése előtt. Ezért most jelenleg konkrétan ott tart az LMP, hogy egy volt MSZP-s politikus, Demeter Márta jelölte magát a tisztségre – más nem is akad, aki vállalná.

Az etikai bizottság egy másik áldozata Ungár Péter volt, akit eltiltottak a párttisztségek viselésétől. Ez mondjuk, nem akadályozta meg a pártvezetést, hogy nem kicsit ironikus módon Ungárt tegyék meg a párt ifjúsági etikai bizottságának egyszemélyes vezetőjévé és tagjává.

Most viszont épp amiatt kezdeményezett vizsgálatot az LMP etikai bizottsága Ungár ellen, mert mint ahogy azt a Narancs is megírta, a Mészáros Lőrinchez köthető Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. 5,7 milliárdos tulajdonrészt vásárolt a Schmidt Mária és Ungár Péter közös gazdasági érdekeltségébe tartozó Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben (BIF).

A párt szerint ugyanis kétséges, hogy ilyen mértékű összefonódás mellett lehet-e még hiteles ellenzéki politizálást folytatni.

Ungár az etikai vizsgálattal kapcsolatban úgy reagált az Index megkeresésére, hogy „Innen is szeretnék bocsánatot kérni attól a több mint 400 ezer választótól, aki az LMP-re szavazott április 8-án, és az elmúlt hét hónapban ezt a folytatásos melodrámát tudtuk neki nyújtani, ami az etikai, a fegyelmi ügyek és a kitálalásokat jelenti. Én ennek elszenvedője vagyok, de ennek ellenére úgy érzem, a politikai közösség nevében, mint listán mandátumot szerzett képviselő, bocsánatot kell kérnem”.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.