Vita a Malomtó alatti barlangról

Közös víznek szúrós a szaga

  • Somlyódy Nóra
  • 2008. november 27.

Belpol

Közel három éve nem nyugszanak a kedélyek a Lukács fürdővel szemközti Malomtó környékén. Úgy látszik, a műtörökfürdő romja és a békalencse szőnyeggel álcázott kivételes természeti kincs nem fér meg egy telken. A hajthatatlan kutatók és fejlesztők között hamarosan a bíróság tesz igazságot.

"Az egész személyes okokra megy vissza" - ezt a mondatot a beszélgetés egy pontján szinte mindegyik, a helyzetet belülről ismerő szereplő eleresztette, mintegy hatályon kívül helyezve a fellebbezések és a perek mögött jóhiszeműen keresett logikát. Mert mi van? Egyfelől az, amit a Frankel Leó útról lát az arra járó: a budai törökfürdők stílusában emelt, ám romos épület és egy működő vendéglő egy elhanyagolt tó két partján. A telek és az ingatlanok egy fővárosi cég, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonában vannak. Másfelől ott a tó és a meredeken leereszkedő József-hegy belsejében az a barlang- és járatrendszer, aminek ma a fél világ a csodájára jár, és ahol a Lukács fürdő medencéit ellátó hévízforrások fakadnak. Fokozottan védett természeti értékként ez a magyar állam tulajdona: és az ingatlantulajdonosnak törvényi kötelezettsége, hogy a kutatók számára biztosítsa a hozzáférést.

A termálforrások vizét már a rómaiak is ismerték és használták, a középkorban a tóvá duzzasztott vizet malmok és fürdők hasznosították. Molnár János patikus a 19. században már sejtette, hogy a hegy belsejében gazdag forrásokat rejtő, összefüggő járatrendszer húzódik.

Mélységes mély a múltnak kútja

Ennek a kiterjedéséről elképzelése sem lehetett, hiszen száraz lábbal csupán a forrásbarlang nyílása közelíthető meg, míg az ismeretlen labirintus járatait víz tölti ki. A később a patikusról elnevezett barlang alapos feltárása így a könnyűbúvárokra várt, akik az 1970-es évektől kezdve részben magánszorgalomból kutattak, részben a fővárosi fürdőket kezelő Fürdőigazgatóság (a BGYH elődje) megbízásából a Lukács termálvízellátásán dolgoztak. A fürdőt eredetileg a Malomtóból látták el, ám amikor a rózsadombi építkezések miatt elszennyeződött a vize, elkerülhetetlenné vált a barlang mélyébe nyúló, tiszta vizet nyerő csővezeték kiépítése.

E munkálatokat ugyanaz a Kalinovits Sándor vezette, aki 2002-ben, amikor a Lukácsba vivő cső nyomvonalának a módosításán dolgoztak, szenzációs, a száz évvel korábbi kutatók sejtéseit igazoló felfedezést jelenthetett be. Egy addig ismeretlen nyíláson keresztül bejutottak a barlang érintetlen szakaszába. Ennek (máig nem teljes körű) feltárása kiderítette, hogy az addig négyszázötven méter hosszúnak ismert járatrendszer valójában csak a töredéke egy sokkal nagyobbnak, amiből azóta öt és fél kilométert feltérképeztek; ez a legnagyobb víz alatti üregrendszer Magyarországon. Egyebek közt azt a világon egyedülálló, kupola alakú, termálvizes kristálybarlangot is ekkor pillantották meg először, amit nemrég mutattak be a nyilvánosságnak - igaz, immár nem Kalinovitsék, hanem az Adamkó Péter vezette barlangászok. A barlang ugyanis a napokban szárazon is megközelíthetővé vált. Ez annak köszönhető, hogy még 1977-ben, új források foglalásának reményében száznyolcvan méter mélységig tárót hajtattak a hegy oldalába, csakhogy néhány méterrel elvétették a kristálybarlangot. Így a táró, vasráccsal elzárva, egyetlen új felfedezést sem szolgált (de több városi legendát is táplált, például, hogy a hegytetőn épülő SZOT-szállóba röpítő liftnek lett volna az előcsarnoka). Ebből a táróból sikerült az ősszel mindössze két nap alatt alagutat fúrni a kristálybarlanghoz, ami azért is lényeges, mert még a legkorszerűbb búvártechnikák sem biztosítják a kellő légzőgázellátást olyan hosszú és mély merülésekhez, mint amilyeneket az addig csak a tóból megközelíthető Molnár János-barlang igényel - a búvárok így viszont másfél órát spórolhatnak meg.

A táró azonban éppen onnan nyílik, ahová egy projekttársaság építkezni kíván. Helyreállítaná a törökfürdőt, és azonos méretben visszaépítené azon részeit is, amelyeket a táró kivájását megelőzően, 1969-ben bontottak le. Az épület Lukács fürdő Népgőzfürdője néven szolgálta a köz egészségét 1896-tól.

Befektetők

A törökfürdő négy medencével működött, mór stílusú, vörös-fehér csíkos homlokzata volt - csakúgy, mint az utca felől hozzá csatlakozó kis szállodaépületnek, amit most tizenhat szobával építenének újra. A fürdőt a Magyarországon ismert legkorábbi vasbeton héjszerkezetű kupola fedi, ami miatt 2006-ban ipari műemlékké nyilvánították. A Fürdőigazgatóság hagyta enyészni, s az önkormányzati jogutódja, immár az ingatlan tulajdonosa, a BGYH sem tett érte semmit. Egészen addig, míg fel nem tűnt a színen a Dakar-ralikról népszerű, de szállodavállalkozásairól (köztük a törökfürdővel szemközti Császár szállodáról) kevésbé közismert Szalay Balázs, aki ajánlatot tett a hasznosítására. A 2006-ban megkötött szerződés szerint közös projektcéget hoznak létre (Malomtó Török Fürdő Kft.), melyben a BGYH 25 százalék plusz egy szavazati arányban tulajdonos, a fennmaradó üzletrészeken pedig két befektető cég osztozik. A projektcég évi tizenkétmillió forintért bérli a BGYH-tól a fürdőt és a vendéglőt, és gyakorlatilag korlátlan ideig - amíg az új létesítmény eredeti funkcióban, azaz szállodaként fennáll - használatba kapja a telekingatlant. A piaci cégek finanszírozzák a nagyjából ötszázmilliós építkezést, a várható nyereségből a BGYH is részesül. Ez mindenképpen jobb, mint saját források híján hagyni, hogy tönkremenjen a becses ingatlan - ellenben támadási felületet kínál azoknak, akik a konstrukció mögött "burkolt privatizációt" sejtenek.

Az ügy 2006-tól kezdett elmérgesedni. Az Adamkó Péter vezette Rózsadombi Kinizsi Barlangkutató és Hegymászó Egyesület kutatási engedélyt kért, amit a BGYH megfellebbezett. Adamkó kontrázott, és fellebbezett a Szalay Balázs megbízásából, Marosi Miklós által készített építési engedélyezési terv ellen. A barlangász sajtónyilatkozatai szerint a telektulajdonosnak nincs ínyére, hogy a kutatókat akkor is be kell engedni a területre, ha ott már szálloda üzemel, amely szálloda - úgy véli - törvénytelenül kapott építési engedélyt. Két ízben is sikertelen fellebbezést követően azért fordult idén tavasszal az egyesület a Fővárosi Bírósághoz, hogy érvénytelenítse az építési engedélyt. A BGYH vezérigazgatója, Ferenci Tibor azonban állítja: a beruházás és a fellebbezés két külön ügy. A kutatást nem szeretnék ellehetetleníteni, de azt el szeretnék érni, hogy ezentúl szabályozott formában járjanak be a kutatók, és ne akadályozzák, hogy a terület rendezett legyen. Korábbról származik ugyanis az a történet - s itt igazából Kalinovits Sándort hozzák hírbe, akivel az egyesület együttműködik -, hogy állítólag pénzért vittek be búvárturistákat a védett barlangba, amiről akkor internetes hirdetések is tanúskodtak (a kalandorokat soha senki nem érte tetten). Kalinovits kevésbé harcos alkat, mint Adamkó, és ma már feltétlen békepárti; de másfél éve még azt mondta a HVG-nek, hogy a bérmerülés merő fikció, a konfliktus közte és a BGYH (illetve annak egykori vezére) között a Lukácsba vezető cső korábbi meghibásodására megy vissza, amit a BGYH máig nem javított ki. Miközben a BGYH hajthatatlannak tűnt, a barlangászok partnerre találtak a májusban beiktatott új környezetvédelmi miniszterben, Szabó Imrében, aki nemcsak alagútfúrási engedélyt adott, hanem azt egymillió forintos támogatással is megfejelte. A pénzt a feltárásra, és - biztos, ami biztos - a táró elé szánt vasajtóra fordítják, amit egyébként a BGYH saját tulajdonaként tart számon.

Betartók

Az építési engedély közben a bíróság asztalán landolt. Mivel a rekonstrukció során azt a kis fürdőmedencét is visszaépítenék, amely a táró előtti korban az épület hegy felőli oldalán helyezkedett el, a táróhoz - a barlangászokkal megegyezve - oldalalagutat csatlakoztatnának, amely továbbra is biztosítaná a bejutást az épületen kívülről. Csakhogy idővel mind a BGYH, mind Szalay nyilatkozatai okot adtak arra, hogy ne legyen elég meggyőző ez a kompromisszum, emellett a kutatási engedély is függőben volt. Az egyesület két ügyvéd segítségével a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság két régebbi (1970-es, illetve 1982-es) határozatára hivatkozva állítja, hogy a fokozottan védett ("A" kategóriás) barlangrendszer fölé egyáltalán nem lehet építkezni, mert az veszélyezteti a különleges természeti kincset, ami a tervezett szállodaépület zónájában még feltáratlan. A kerületi szabályozási terv erről nem tud, hiszen építési helyként jelöli az ominózus területet, ami ellen nem emelt szót egyik szakhatóság (köztük a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság) sem. A szakhatóságok lényegében azzal érveltek, hogy ha hetven évig elbírta a barlangrendszer az ott álló épületeket, akkor pontosan ugyanoda építve most is el fogja bírni. A kivitelezésnek azonban ők és az építési engedélyhez készült előzetes szakági felmérések is jó néhány olyan (geofizikai, statikai, barlangtani) vizsgálatot szabtak feltételül, amelyek csak az építési engedély birtokában végezhetők el - ilyenformán a meglepetések nincsenek kizárva.

A bíróság szakértőket rendelt ki, akiknek a munkája még tart. A barlangászok remélik, hogy az oldalukon beavatkozik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., amely az ügyvédek állítása szerint megkereste őket. A Narancsot az MNV viszont arról tájékoztatta, hogy perbe lépésüket a barlangászok kezdeményezték, de június óta nem küldték meg a tényállást tisztázó dokumentációt. A helyzet tehát kellőképpen eldurvult ahhoz, hogy ne lehessen békésen rendezni. Holott egy kis engedékenységgel minden érdekelt jól járhatna, és sem a feltárásoknak, sem az építkezésnek nem lenne akadálya. Az sem utolsó szempont, hogy a város megfeneklett ügyei közül egyet törölni lehetne, és a vitatott terület - mint azt már sokan megfogalmazták - egy "fürdőutca" részeként működhetne együtt a Császár és a Lukács fürdőkkel.

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában, hogy immár felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.