Vitézy szerint Karácsonynak kellett volna visszalépnie, mert nem tudta teljesíteni a vállalásait

  • narancs.hu
  • 2024. június 7.

Belpol

Sajtótájékoztatóján arról beszélt, nem tudott előre Szentkirályi Alexandra visszalépéséről.

Eredetileg a HÉV-ekről akart sajtótájékoztatót tartani, de végül a Szentkirályi Alexandra visszalépése miatt másról lesz szó – kezdte péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Vitézy Dávid hvg.hu tudósítása szerint.

A lap beszámolójában arról ír, Vitézy Dávid beszéde közben nagy transzparensekkel aktivisták érkeztek a terembe, akiknek a tábláin az olvasható: „Vitézy=Fidesz”. Ők vélhetően az újrainduló Karácsony Gergely aktivistái lehettek, mert az is szerepelt a táblákon, hogy „Vitézyvel a Fidesz át akar verni, ne hagyd magad. 2x Karácsony a szabad Budapestért.”

Vitézy közben arról beszél, hogy akinek vissza kellett volna lépnie, az Karácsony Gergely, mert nem tudta teljesíteni a 2019-es vállalásait, és ezt még ő is elismeri.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a közlekedési szakemberből lett politikus több ígéretet is tett az új helyzetben. Péntek reggeli Facebook-bejegyzésében arról írt, sem Fidesszel, sem DK-val nem fog koalíciót kötni főpolgármesterként, továbbá nem lesz se fideszes, se DK-s főpolgármester-helyettese. Vitézy a sajtótájékoztatón megígérte, hogy győzelme esetén mindenki főpolgármestere kíván lenni.

A 444.hu kérdésére Szentkirályi Alexandra visszalépéséről azt mondta: megérti, hogy feladták a harmadik helyet, és azt is megérti, hogy ezután a kormánypárti sajtó az ő támogatására buzdít. Megismételte, nem tudott előre a Fidesz lépéséről, „semmilyen előzetes egyeztetés nem volt”, azóta sem volt semmilyen fideszes vagy kormányzati szereplővel, ráadásul ő két éve nem beszélt Szentkirályival. Az egyik jelölő szervezete, az LMP társelnöke, Ungár Péter Fidesz-közeliségét érintő kérdésre emlékeztetett, két éve Ungár még Karácsonyt támogatta, és ez akkor nem merült fel. Vitézy kijelentette, ha főpolgármester lesz, akkor a kampányát támogató Ungár Péter rosszul jár, mert érdekeltségei nem nyerhetnek fővárosi tendereket.

Vitézy a sajtótájékoztatón is kijelentette: nem lesz sem fideszes, sem DK-s koalíció és egyik pártból sem kíván győzelme esetén főpolgármester-helyettest felkérni.

Ellenben „programalapon” sok leendő közgyűlési frakcióval, több bekerülő új erővel együtt kíván működni, például a Tisza Párttal.

Az ATV kérdésére azt mondta, ha a Fidesz jelöltje lenne a visszalépés után, akkor a Fidesz listájára való szavazásra buzdítana, de nem ezt teszi, hanem a saját civil szervezete és az LMP közös listáját ajánlja. Vitézy Dávid ezek után megismételte, a saját programját fogja képviselni, megválasztása esetén pedig nem politikai csatározásokra használná a főpolgármesteri pozícióját, mivel nem akar miniszterelnök-jelölt lenni. A hvg.hu kérdésére Vitézy elmondta, vannak átfedések az ő, illetve Szentkirályi Alexandra programja között, például a köztisztasági területen. Hozzátette, szakpolitikai kérdésekben mindenkivel fog tudni egyetértési pontokat találni, így a Fidesszel is.

A lap tudósítása szerint a sajtótájékoztató végén az addig a „Vitézy=Fidesz” és hasonló táblákat tartó csoportból Barabás Richárd, a Karácsony-féle Párbeszéd politikusa lépett a mikrofonhoz és elmondta, Karácsony és a Párbeszéd már hónapok óta mondogatta, hogy Vitézy valójában a Fidesz jelöltje, Szentkirályi pénteki visszalépése pedig „hatalomtechnikai mesterterv” volt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.