Vizsgálja a kamara, miért rúgták ki a koronavírusos szegedi rektor ellen vizsgálatot kezdeményező orvost

  • narancs.hu
  • 2020. október 18.

Belpol

A Magyar Orvosi Kamara a sajtóból értesült, hogy Rovó László menesztette Horváth Szatmárt.

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora hétfőn azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól az egyetem pszichiátriai professzorát, Horváth Szatmárt. Horváth tölti be a Magyar Orvosi Kamara megyei etikai bizottságának elnöki tisztét, ez a testület döntött arról, hogy vizsgálatot indít Rovó ellen, miután márciusban a gyanú szerint koronavírusosan operált írja a 24.hu.

Rovó egy interjúban már kilátásba helyezte, hogy kérdőre vonja a beosztottjait a vizsgálat megindítása miatt, mert az eljárás igazolta, hogy nem veszélyeztetett és fertőzött meg senkit. A Horváth Szatmár vezette csongrádi testület egyébként összeférhetetlenség miatt nem kezdte meg a vizsgálatot, hanem átadta azt a győri etikai bizottságnak, amely felmentő határozatot hozott az ügyben. Horváthot 22 pontban alkalmatlannak találták, többek közt azért, mert rossz hírét keltette az egyetemnek – viszont nehezményezte, hogy nem volt lehetősége tisztáznia magát.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) a sajtóból értesült arról, hogy Rovó elbocsátotta a korábban ügyében etikai vétség gyanúja miatt eljárást kezdeményező Horváth Szatmárt – írta vasárnap közleményben a szervezet, hozzátéve, a kialakult helyzeetet megvizsgálják, és az érintettek meghallgatása után döntenek a következő lépésekről.

Hazahúzta a szíve a szegedi egyetem kirúgott docensét

Honvágya lett, ezért tért haza korábban idő előtt az Egyesült Államokból Horváth Szatmár pszichiáter, akit a héten mentett fel szegedi klinikai állásából Rovó László rektor. Egy évtizede nagy lelkesedéssel látott hozzá az itthoni munkához - aztán, mint mondja, a Mariana-árok mélyén találta magát.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”