Vízumkérelmek az Egyesült Államokba: Álmaimban Amerika

szerző
Miklósi Gábor
publikálva
2003/6. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Sajnos nem adhatunk önnek vízumot, mert nem látjuk biztosítottnak, hogy visszatér Magyarországra" - tolja vissza az útlevelet az ablak mögül a konzulátus munkatársa. A 60 körüli, szolid külsejű hölgy szótlanul áll, mintha keresné a szavakat, de nem mond semmit, csak megcsóválja a fejét, végül elteszi az okmányt, és elindul a kijárat felé. A kudarcot 100 dollárja, mintegy 1600, emelt díjon eltelefonált forintja és néhány elvesztegetett órája bánja.

"Sajnos nem adhatunk önnek vízumot, mert nem látjuk biztosítottnak, hogy visszatér Magyarországra" - tolja vissza az útlevelet az ablak mögül a konzulátus munkatársa. A 60 körüli, szolid külsejű hölgy szótlanul áll, mintha keresné a szavakat, de nem mond semmit, csak megcsóválja a fejét, végül elteszi az okmányt, és elindul a kijárat felé. A kudarcot 100 dollárja, mintegy 1600, emelt díjon eltelefonált forintja és néhány elvesztegetett órája bánja.Ahelyszín az Amerikai Egyesült Államok Szabadság téri nagykövetségének konzuli osztálya. Az ablakokon keresztül látszik, hogy a sarkon, a kordon mellett vagy tízen a hóesés miatt a falhoz húzódva várakoznak. Bent viszont sokkal több ember már nem fér el, így is sokan ácsorognak. A belső ügyfélhelyiséget egy sor szobanövény választja szét egy nagyobb és egy kisebb részre. A növényeken innen 40-45 ember várja, hogy szólítsák, míg a másik oldalon az ablakoknál egy-egy kérelmező áll. Az ügyintézők és a kérelmezők párbeszédeit

az egész ügyféltérben tisztán érteni

Ami a kíváncsiskodó tudósítónak kényelmes, az a kérelmezőknek gyakran nagyon kellemetlen, főleg ha kérésre intim magánügyeikről kell beszámolniuk. Amikor kintről egy-egy nagyobb társaság, család érkezik, beszélgetésük alapzaja egy ideig valamennyire elnyomja a vízummal kapcsolatos dialógusokat, de miután az ő fülüket is megüti egy-egy érdekesebb mondatfoszlány, ismét beáll a kínos csend.

Az elmúlt időszakban, főleg a terrortámadások óta, egyre több a panasz, hogy Washington megszigorította a bevándorlási, honosítási eljárásokat, a külföldiek ellenőrzését. Bár a nem bevándorló, köztük a turistavízumok kérelmének elbírálását is szabályozó törvényt nem módosították, az eljárásrenden az amerikai külügyminisztérium valóban szigorított: fokozták a kérelmezők biztonsági szűrését. A kérelmezőkről több adatot gyűjtenek, a State Department is több adatbázishoz fér hozzá, és e folyamatokat szorosabban ellenőrzik. A vízumadminisztráció így egyre munka- és időigényesebb, 2001 szeptembere óta viszont több mint 30 százalékkal csökkent a vízumkérelmek száma; a pluszköltségek és a csökkenő bevételek miatt a követségek tavaly két lépcsőben világszerte 45-ről 100 dollárra emelték a vízumkérelem díját. Az ügyintézés az egyéni kérelmezőknek így akár 30 ezer forintjukba is kerülhet, ha az alapdíjhoz hozzáadjuk a követség szerint átlagosan közel négyperces emelt díjas (360 Ft + áfa/perc) telefonos időpont-egyeztetés árát, a magyarországi lakóingatlan meglétét bizonyító tulajdoni lap illetékét és a vidéki kérelmezők esetében az utazási költséget.

Aki ennyi pénzt és időt kockáztat, elvárhatja, hogy kérelmét érthető és átlátható szempontok alapján bírálják el. Az eleve esélytelen vagy "határeset" vízumaspiránsok valószínűleg kétszer is megfontolnák, hogy nekifussanak-e a kevés sikerrel kecsegtető procedúrának, ha tisztában lennének a realitásokkal. Ráadásul javulna a statisztika: a vízumkényszer eltörlésének egyik szükséges feltétele, hogy az elutasított kérelmek aránya 3 százalék alá csökkenjen. Ettől mi, magyarok jelenleg még messze vagyunk, de hogy pontosan mennyire, az a követség szerint nem nyilvános adat.

Az elbírálás szemléletéről

mindenesetre sokat elárul, hogy az USA bevándorlási és honosítási törvénye értelmében minden "idegen" bevándorlónak tekintendő, amíg nem bizonyítja hitelt érdemlően, hogy jogosult a "nem bevándorló státusra".

A bevezetőben említett asszonyt az előtérben érem utol. Budapesti, ezért olcsóbban megúszta, de ez nem vigasztalja. Fogyatékkal élő emberekkel foglalkozik, és a rokonlátogatás mellett tanulmányútra szeretett volna menni, hogy a tengerentúli partnerszervezeteknél gyűjtsön tapasztalatokat. Itthon családja és saját tulajdonú lakása van, kérelmét mégis elutasították - mondja, miközben felveszi a kabátját. Nem járt sokkal jobban az az idős néni sem, aki az évtizedek óta New Jerseyben élő gyerekét és unokáit szerette volna meglátogatni. Hiába hozott papírt, hogy minden költségét fedezik, és van lakása is, mégsem utazhat. Halkan sírdogál: kérelmét sokadszor utasítják el. "Megérteném, hogy nem kapom meg a vízumot, ha pontosan tudnám, hogy mi a bajuk velem - fejtegeti közben az előző hölgy -, de fogalmam sincs: elhoztam minden papírt, amit csak kértek."

"A legfontosabb szempont, hogy a kérelmezőnek megfelelően erősek legyenek a magyarországi kötelékei" - fejtette ki a prioritásokat lapunknak Wendy Crook Ryde alkonzul. Ilyen szociális és pénzügyi kapocs a család, a régóta meglévő munkahely, a hallgatói jogviszony, a lakás vagy a jól működő vállalkozás. Fontos, hogy az utazónak viszonylag pontos útiterve legyen, és ismerje az utazás valós költségeit. Az alkonzul asszony példával is szolgált: "Irreális, ha valaki New Yorkban 20 dolláros szállással számol, egy ilyen szálloda címe nekem is jól jönne" - tette hozzá némi iróniával. A turistáknak meghívólevéllel és/vagy megfelelő fedezettel is rendelkezniük kell, amit bankszámlakivonattal igazolhatnak. Wendy Crook Ryde szerint az elbírálás olyan, mint egy mozaik: hiába rendelkezik valaki például bőven elegendő pénzzel a tervezett úthoz - ha a hazatérés motivációja nem tűnik elég erősnek, nincs sok esélye a vízumra. Az amúgy esetleg erős szociális kötődésű nyugdíjasok kiutazása ellen viszont éppen az szólhat, ha alacsony nyugdíjuk miatt felmerül, hogy kint maradnak.

A mellettem lévő székekre két végzős középiskolás diáklány huppan le. Ugyanabba a vidéki iskolába járnak, nagyon hasonló miliőből érkeztek, és ugyanazt az amerikai iskolát szeretnék látogatni. Nem tudom meg, hogy a csereprogram - ha valóban az - mennyire hivatalos, tény viszont, hogy az egyik lány utazhat, a másik nem. Bentről látom, amint az előtérben széles mozdulatokkal gesztikulálva győzködik egymást, mindketten sírnak. Eközben persze rengetegen minden további nélkül megkapják a vízumot. Vannak egyértelmű esetek: a láthatóan jól szituált, élelmiszer-feldolgozó cégtulajdonos vállalkozó és a fiatal köztisztviselő-jogász házaspár például néhány rutinkérdést követően hamar túlesik a formaságokon, és közönyös arckifejezéssel távoznak. Látványosan megkönnyebbül viszont az az egyedülálló fiatalember, akit éppen az alkonzul izzasztott meg néhány kérdéssel, míg eldőlt, hogy indulhat a hőn áhított nemzetközi számítógépes játék versenyen. Utólag elmondta, hogy bár a verseny "frankó", mégsem bízott a sikerben. Egy nagy család tavasszal körbeutazhatja az országot, és sokan láthatják a rokonaikat.

A legtöbben nagyon izgulnak,

és ezt, valamint a nyelvi hiányosságokat gyakran hangerővel, teátrális kézmozdulatokkal vagy éppen rengeteg dokumentummal igyekeznek kompenzálni. Mint a követség munkatársaitól megtudom, fölöslegesen: az ügyintézők közül többen beszélnek magyarul, ha kell, van tolmács, és a kérelmezők idegességét itt többé-kevésbé természetesnek tekintik. Az okmányokat - bár jó, ha kéznél vannak - a tisztviselők nem feltétlenül vizsgálják meg, mert gyakran a kérelem egyéb részletei eleve meghatározzák a döntést.

Az alkonzul asszony szerint lehet, de nem érdemes füllenteni: nem tesz jót a kérelem megítélésének, ha valaki megpróbálja letagadni, hogy korábban próbálkozott, mert a nyilvántartás megőrzi ezeket az információkat. Az ügyintézők emellett tisztában vannak a vízumcsalás főbb típusaival is: a csalók leggyakrabban hamis okmányokkal, banki igazolással, munkáltatói vagy iskolalátogatási igazolással próbálkoznak. A tisztviselők viszont ismerik az egyes bankok számlakivonatait, és ha kell, nem restek felhívni a munkáltatót vagy az iskolát sem. A bulvársajtó által felkapott két korábbi esetnél (nem kapott vízumot első nekifutásra sem az ismert popzenekar, sem a pornószínésznő) viszont az a valószínű, hogy a kérelmezők először nem a megfelelő típusú vízumot igényelték.

Sokan érezhetik úgy, hogy vízumkérelmüket nem kellő körültekintéssel bírálták el, ha az ügyintézők valamiért nem néznek bele a kiegészítő dokumentumokba, vagy ha nem hagynak nekik elég időt, hogy kifejtsék, miért fognak biztosan hazatérni. Az alkonzul minderre, valamint a tudósító ellentmondásos tapasztalataira válaszul a kérelmek különbözőségét és egyedi elbírálásuk fontosságát hangsúlyozta, valamint azt, hogy a szabályok nem teszik lehetővé konkrét esetek megvitatását. Igyekeznek mindig felelős döntést hozni (többek közt ezért ragaszkodnak egy ideje a személyes beszélgetéshez), amit az is alátámaszt, hogy az ügyintéző a nehezebb ügyekben a kollégáival is konzultálhat - jelentette ki. A konzulátus kérelmekről döntő munkatársai - akik egyébként mindig amerikai állampolgárok - valamennyien ugyanolyan hathetes képzésen sajátítják el a szakma fortélyait, és a döntéseik alapjául szolgáló irányelvek is azonosak. Maga az irányelv- vagy szabálygyűjtemény azonban nem hozzáférhető; a követség nyilván nem akar támpontokat adni a szabályok kijátszására törekedőknek.

"Mi is emberek vagyunk"

- válaszolta Wendy Crook Ryde arra a kérdésre, hogy mi okozhat egy-egy következetlennek tűnő döntést. Azt azonban, hogy a furcsa döntések esetleg valamilyen mintába illeszkednének, egyértelműen spekulációnak nevezte. A sok elutasított kérelem magyarázatául korábban többen felvetették egy állítólagos vízumkvóta létezését is, de ezt semmilyen bizonyítékkal nem sikerült alátámasztani.

Egy 40 körüli férfi az ablaknál elmondja, hogy nemrég esett át transzplantáción. Kezelőorvosa az USA-ban tartózkodik, és ki szeretne menni hozzá, hogy beállítsák a gyógyszerelését. Az elsőre több sebből vérző történetbe a konzulátus munkatársa is bele-belekérdez, de a férfi minden felmerülő orvosi problémára és tapogatózó kérdésre tudja a választ. Végül ez sem segít, az ő hazatérését sem látják kellően biztosítottnak. A beszélgetést dermedt csendben végighallgató több- tucatnyi kérelmező viszont eközben olyan egészségügyi részletek birtokába jut, hogy amikor a férfi végül belenyugszik a döntésbe és elindul kifelé, egyszerre vagy húszan kapjuk el a tekintetünket a hátáról és szegezzük nagy hirtelen a fényes műmárvány padlóra. Ha lehet, még ennél is kínosabb, amikor nem sokkal később egy középkorú nő szavai visszhangzanak a teremben. Előrehaladott daganatos betegségről számol be, és arról, hogy hátralévő idejének abban a részében, amíg még mozgásképes, szeretne ellátogatni álmai városaiba: illusztrációképpen megmutatja útlevelében az általa az elmúlt hónapokban végiglátogatott európai nagyvárosok légikikötőinek pecsétjét. De New York JFK repülőterének stemplije nem kerül a kollekcióba.

Az alkonzul asszony elmondta: a gyógykezelésre utazóknak tisztában kell lenniük a kinti kezelés költségeivel, és rendelkezniük kell a kérdéses összeggel. Annak elkerülését is fontos szempontnak nevezte, hogy az Egyesült Államokba érkezők az ott-tartózkodásuk alatt amerikai közpénzre szoruljanak. Az említettekhez hasonló, kényes esetek diszkrétebb kezelésére a követség munkatársai megígérték, hogy megvizsgálják, van-e mód ilyenkor külön helyiségben folytatni a kikérdezést. Az is határozott előrelépés, hogy időközben sikeresen beüzemelték a Narancs tudósítójának ottjártakor még süket tévét, így az idegeskedő ügyfelek figyelmét a pultoknál zajló beszélgetések helyett talán Tapsi Hapsi kalandjai kötik le.

Az őt a lányától és az unokáitól elválasztó távolság miatt pityergő nénivel a Hold utcai csarnokban később váratlanul ismét összetalálkozom. Miközben a kintiekről beszélgetünk, hirtelen a szemembe néz és azt mondja: "Tudja, fiatalember, azt hiszem, igazuk volt, hogy nem adták meg a vízumot. Gondolkoztam rajta, és már a lányommal is beszéltünk arról, hogy talán kint maradok velük. Engem már úgysem köt ide semmi. Most meg, hogy itt ülünk, úgy érzem, mégis jól van ez így."

Miklósi Gábor

(Az amerikai vízummal kapcso-latos további információk: http://www.usembassy.hu/conshu.htm)

szerző
Miklósi Gábor
publikálva
2003/6. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra