Zöldhasú sasok
Budapest, 2014. augusztus 10. Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédéhez készül a Ferencvárosi Torna Club (FTC) új stadionja, a Groupama Aréna megnyitóján, Budapesten 2014. augusztus 10-én. Mellette jobbra Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, balra Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívó, valamint Gundel Takács Gábor, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) műsorvezetője. MTI Fotó: Beliczay László

A Fradi-birodalom pénzügyei

Zöldhasú sasok

Belpol

A Ferencváros futballcsapata a Bajnokok Ligája legjobb harminckét csapata között szerepel. Orbán Viktor rendszere tíz éve direkt és bújtatott módon tíz-, de inkább százmilliárdokkal tőkésíti fel a sportágat. Nézzük, kinek és mennyi pénze hozta meg ezt a – csak magyar szemmel nézve – nagy sikert.

Amikor egy egészen furcsa futballszezonban egy eddig szokatlan lebonyolítási rendszer mellett a Ferencváros bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, magyar szemmel nézve „futballcsodát” hajtott végre. A koronavírus-helyzet miatt a selejtezők első három fordulójában csak egy-egy meccset kellett párharconként lejátszani a csapatoknak, valamennyit zárt kapuk mögött.

Mértéket tartani

Amióta az európai focikupákban bevezették a kereskedelmileg sokkal jobban fialó csoportköröket (vagyis amióta szórakoztatóipari ággá turbózták a futballt), összesen három magyar klubnak sikerült a két sorozat valamelyikében ezt a szakaszt elérnie. A Ferencvárosnak (1994/1995 – BL, 2004/2005 – UEFA-kupa, ez az Európa Liga elődje, 2019/2020 – Európa Liga), a Debrecennek (2009/2010 – BL, 2010/2011 – EL), valamint a sok nevű Videotonnak (jelenleg MOL Fehérvár; 2012/2011 – EL, 2018/2019 – EL). Megjegyzendő, hogy két kelet-közép-európai klub külön-külön is hozza, vagy éppen kenterbe veri ezt az eredménysort. A válogatott szinten a magyarnál gyengébben jegyzett bolgár labdarúgás újgazdag nagyágyúja, a razgradi Ludogorec 2012-ben indult először nemzetközi kupában és azóta egymaga összehozta a hét csoportkörös szereplést. A válogatottjával nagy nemzetközi focitornán (világbajnokság, Európa-bajnokság) még soha nem szereplő Fehéroroszország kirakatcsapata, a BATE Boriszov pedig kilencszer szerepelhetett a két sorozat valamelyikének legjobbjai között.

Vagyis ha a fociban és gazdaságilag hozzánk legfeljebb hasonló (de semmiképp sem magasabb szintet képviselő) országok képesek erre, akkor talán érdemes óvatosabban bánni az öntömjénezéssel. Még akkor is, ha a Fradinak a Bajnokok Ligája csoportkörében az utolsó forduló (és lapzártánk) előtt is megvolt a matematikai esélye, hogy a csoportjában harmadik legyen, s ezzel átkerüljön az Európa Liga tavaszi, kieséses szakaszába. A Debrecen az eddigi utolsó magyar klub, amely a 2003/2004-es szezonban megérte az európai „kupatavaszt”.

A ferencvárosi Groupama Aréna megnyitója

 
Orbán és Kubatov drukkerek gyűrűjében (Stadionavató 2014. augusztus 10-én). Fotó: MTI/Beliczay László
 

A BL-csoportba jutás pillanatában kitört egy kisebb verbális vihar arról, hogy jó-e ez az országnak vagy sem; és ha jó vagy rossz, akkor kinek az érdeme vagy bűne. Az Orbán-rendszer potentátjai és kiszolgálói nem kis önhittséggel az évek óta a sportágba öntött és áramoltatott milliárdok visszaigazolását, helyességét hangsúlyozták. A kormánykritikus oldal arra emlékeztetett, hogy a papíron üzleti vállalkozásnak számító, profit­orientált futball csak a taón, a direkt állami támogatásokon, illetve az állami infrastrukturális beruházásokon hizlalva képes magát az európai foci peremére küzdeni, miközben alulfinanszírozott nagy állami rendszerek rontják folyamatosan a magyarok jövőesélyeit. A legvérmesebb ellenzők ilyen esetekben pedig azt mondják: örülni sem szabad a sportsikereknek, mert azok nemcsak a versenysportba ölt milliárdokat igazolják, hanem egyenesen a teljes Orbán-rendszer legitimációját hivatottak erősíteni.

Ha közelebből nézzük az FTC idei őszét, akár úgy is értelmezhetjük a sikert, hogy az éppen az orbáni társadalmi ideál és futballfejlesztési stratégia antitézise – és egy jóval nyitottabb és teljesítmény-központúbb társadalomkép igazolása. A futballakadémiák, az államkasszából eltérített milliárdokból fenntartott utánpótlás-nevelés országában a Ferencváros az a magyar klub, amely már-már legendásan képtelen magyar tehetségeket felnevelni és komoly összegekért topbajnokságokba eladni. Természetesen nem ennek hiánya teszi a felkorbácsolt xenofóbiára épített orbáni világkép ellenpontjává a mostani Ferencvárost, hanem a helyzetre adott válasz. A focira és az FTC-re elköltött milliárdok ugyanis eredménykényszert szülnek (nem is feltétlenül politikai okokból, hanem a versenysport logikájából következően), és erre a Ferencváros Kelet-Európában egyáltalán nem példa nélküli megoldást talált. A tehetséges játékosokat nagy számban felnevelni nem képes országok feltörekvő csapatai, mint a korábban emlegetett bolgár Ludogorec, vagy a ciprusi, azeri, részben ukrán klubok útját bejárva érkezett el a Bajnokok Ligájába a Ferencváros is. Kipróbált, de nagy karriert nem befutott brazil, afrikai focisták, pályájuk elején álló, kiugrási lehetőségre váró kelet-európai, délszláv játékosok, és kevés hazai futballisták elegye lett a Fradi kerete is. A jelenleg 27 fős keretben találunk albán, boszniai, brazil, elefántcsontparti, francia-algériai, ghánai, grúz, horvát, norvég, szíriai, szlovák, szlovén és ukrán játékost. És mindössze kilenc futballista magyar, de közülük is csak a kapus Dibusz Dénes, a védő Botka Endre, a szélső Lovrencsics Gergő és a középpályás Sigér Dávid tekinthető stabil alapjátékosnak, a rutinos Varga Roland például be sem került a csapat Bajnokok Ligájára nevezett névsorába.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk