Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán: Semmi közöm Fenyő halálához, ami az én életemet is tönkretette

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. január 30.

Bűn

Szívesen állítaná, hogy ártatlan, de szerinte ez úgy hangzana, mintha védekeznie kellene

Nincs köze Fenyő János médiavállalkozó halálához, és reménykedik, hogy ez bebizonyosodott a csaknem négy éve tartó büntetőperben – mondta kedden a Fővárosi Törvényszéken az utolsó szó jogán az ügyben felbujtóként emberöléssel vádolt Gyárfás Tamás.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a tárgyalást egy közjáték előzte meg: a másodrendű vádlott, Portik Tamás fia elfogultsággal vádolta meg a bírót, akit egy pohár kávéval leöntött a folyosón. Portik Tamás fiát a rendőrök az V. kerületi kapitányságra vezették át, ahol a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai kihallgatták, a történtek után hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás.

A Fenyő-gyilkosság ügyében eredetileg tavaly novemberben hirdetett volna ítéletet a Fővárosi Törvényszék, de az ügyben Gyárfás Tamáshoz hasonlóan ugyancsak felbujtással vádolt Portik Tamás akkor jelezte: meghatalmazott védőjével felbontotta a szerződését, az új, kirendelt védő pedig több hónapnyi felkészülési időt kért a bíróságtól, hogy érdemben elkészíthesse a perbeszédét. Portik a múlt héten ez utóbbi védőtől is megvált, majd egy korábbival, Vincze Tamással folytatódott volna az eljárás, de a keddi tárgyalás elején mindketten jelezték: nem kívánnak tovább együttműködni.

Az ügyészség szerint a vádlott azért válik meg folyamatosan a védőitől, hogy ezzel hátráltassa az eljárást.

A bíróság végül módosította a hasonló ügyekben szokásos permenetet, így Gyárfás Tamás beszélhetett az utolsó szó jogán. Az egykori tévés producer egyebek mellett elmondta: szívesen állítaná, hogy ártatlan, de szerinte ez úgy hangzana, mintha védekeznie kellene. Hozzátette, szerinte nem csupán tagadta a vádakat a büntetőperben, hanem sikerült azokat tételesen megcáfolnia, és

nincs tudomása arról, hogy Fenyő János megölésére megbízást adott volna valaki, egykori riválisa halála azonban az ő életét is tönkretette.

Gyárfás Tamás felmentését kérte és reményét fejezte ki, hogy a Fővárosi Törvényszék későbbi ítélete helyreállítja majd a becsületét. A bíróság Portik Tamás számára is felajánlotta az utolsó szó lehetőségét, ő azonban jelezte, hogy felszólalása többnapos lesz, így azt a szerdán folytatódó tárgyaláson kezdi el. Portik azt is bejelentette, hogy egy újabb – immár az ebben az ügyében nyolcadik – védővel is tárgyalt a folytatásról, de a megbízás tényét nem tudta dokumentummal igazolni.

(Gyárfás Tamás a Fővárosi Törvényszék épületében 2020. február 11-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.