Beismerte bűnösségét Szalai Ádám, lezárták a nyomozást

  • narancs.hu
  • 2024. március 11.

Bűn

2022-ben keveredett konfliktusba egy társasággal, melyből verekedés lett. Elismerte, hogy megijedt, félreértette a helyzetet és túlreagálta a történteket. 

Lezárta a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szalai Ádám 2022. decemberi verekedési ügyében – tudta meg a 24.hu. A lap szerint a volt válogatott futballista végül beismerte a bűnösségét, és azt mondta, megijedt, félreértette a helyzetet, és túlreagálta a történteket. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője azt mondta, a rendőrség befejezte a nyomozást, és előterjesztést tett az érdemi ügyészségi döntés meghozatalára. A döntés meghozatala folyamatban van.

A focista 2022. december 29-én került konfliktusba egy társasággal. Egy 21 éves fiatal a Bazilikánál sétált a barátaival, amikor megkért valakit, hogy készítsen fotót róluk. Nem tudták, hogy ő Szalai Ádám testvére. A fiatal meglepődött, amikor visszautasították a kérését, és trágár hangnemben visszakérdezett: „Miért nem, te faszfej?!” A hangoskodásra odament a labdarúgó, és a fiatalember elmondása szerint talppal mellkason rúgta, majd belerúgott akkor is, amikor már a földön feküdt.

Szalai a történtek után azt mondta, hogy az öccsével volt egy találkozón, amikor azt látta, hogy négy részeg fiatal körbeveszi a testvérét, és mivel azt hitte, hogy meg akarják verni az öccsét, egy rúgással eltávolította az üvöltöző fiatalt, azt azonban cáfolta, hogy a földön fekvő férfiba is belerúgott. 

Szalai Ádámot garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg, 2023. júniusában viszont súlyosított a minősítésen, és súlyos testi sértés kísérletével gyanúsította meg. A portál úgy tudja, a beismerést követően Szalai azt szeretné elérni, hogy mediátor segítségével rendezzék a konfliktust, és az ügyészség vádemelés helyett közvetítői eljárásra utalja az ügyet. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.