A hetvenkedő Móricka – Orbán Strasbourgban

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. július 3.

Diplomáciai jegyzet

Strasbourgban, Brüsszelben és a civilizált Európa többi nagyvárosában már mindent tudnak rólunk, a parlamenti vitanappal nem az új információk közlésének pillanata jött el, hanem a megaláztatásé.

Móricka és Tasziló a pékség előtt. Móricka így: „Most ide bemegyek, s fogadjunk, úgy fogok káromkodni, hogy azt észre se veszik.” Berohan, és a péktől hadarva megkérdezi: „Kuglófasz az ott?” – majd röhögve kirohan. Tasziló erre nagy komolyan: „Ez is valami? Ezt én is meg tudom csinálni.” Határozott léptekkel bemegy, majd a péknek szegezi a kérdést: „Mi a lófasz az ott, kuglóf?”

Ez a gyerekkori favicc jutott eszembe Orbán és a fideszes európai parlamenterek július 2-i produkcióját nézve, amint igyekeztek meggyőzni legalább önmagukat arról, hogy a Tavares-jelentés tele van aljas hazugságokkal, mocskos csúsztatásokkal, arról nem is beszélve, hogy a 30 oldalas szöveg a kettős mérce alkalmazásának minősített esete.

false

 

Fotó: Patrick Seeger/MTI/EPA

Megpróbáltam elfelejteni, hogy Orbán Magyarország miniszterelnöke, így könnyebb volt elviselni szégyenkezés nélkül, amint a felszólalások hallatán izeg-mozog, forgolódik, grimaszol, feltűnősködik, fontoskodik. Ekkor jöttem rá: Orbán tényleg nem nélkülözheti, hogy úgy keménykedjen a magyar valósággal, ahogyan 2010 előtt ellenzékben, majd azt követően kormányon tette és teszi. Különben komolyan semmiképp sem lehetne venni. Minden jel szerint lélekben megmaradt annak a gimnazistának, aki mindig osztálybotrányokon ötletel, hogy megússza a feleltetést, s hogy imponáljon a legvásottabb hátsó sornak.

A strasbourgi Orbán-produkcióra ráerősített a miniszterelnök mögött ülő Hegedüs Zsuzsa, aki elfuserált hableányi minőségben úgy utánozta Orbán zavarodott szerepjátszását, mint egy tükörkép. Csak a mellette ülő vezető magyar diplomata zavart tekintete, a kamerának szóló kényszeredett mosolya – mit mosoly, vigyora – emlékeztetett olykor, hogy nem kabaréban ülök, hanem a magyar valóság kellős közepén.

A legihletettebb pillanat persze Szájer nevéhez fűződik. Miután főnöke lassan és tagoltan, hogy a kétéves gyerek is megértse, elmagyarázta a magas testületnek, ő semmiképp sem vonna párhuzamot Moszkva és Brüsszel között, az alaptörvény iPad-es megálmodója mégiscsak előállt azzal a kuglóffal, a sztálini kirakatperekhez hasonlítva a parlamenti vitát. Nem szeretnék rászorulni, hogy ez az ember lássa el bárhol bármikor bármilyen ügyben is a védelmemet.

Strasbourgban, Brüsszelben és a civilizált Európa többi nagyvárosában már mindent tudnak rólunk, a parlamenti vitanappal nem új információk fellelésének pillanata jött el, hanem a szégyené. Jól kivehető volt ez Barroso fáradt arcán s mindenki másén. Szégyellték magukat, hogy egy efféle társasággal kell tölteniük az időt, egy levegőt szívni velük, hallgatni a hazugságaikat és úgy tenni, mintha komolyan vennék őket. Komolytalan emberek kényszerű komolyan vétele nagy teher, megbocsáthatatlan luxus.

Csoda, hogy Orbánnak és csapatának strasbourgi szereplése után a parlament áldását adta a Tavares-jelentésre? Annak tisztességes és szakszerű tartalmától teljesen függetlenül, nem is tehetett volna mást. Ellenkező esetben nem lettek volna különbek Orbánnál, Szájernél, Gálnál, Hankissnál, Gyürknél... És mindezek hű uniós koalíciós szövetségesénél, a jobbikos Morvainál.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.