Június 6-án, miután a Putyin házaspár az első szünetben elhagyta a La Esmeralda című balett előadását, mintegy „véletlenül” összefutott az állami televízió egyik riporternőjével. Néhány szót váltottak az előadásról, majd – példátlan eset – a riporternő feltett egy ebben a közegben tabunak számító, személyes kérdést: miért mutatkozik Vlagyimir Vlagyimirovics, valamint hitvese, Ljudmila Alekszandrovna oly keveset, azaz hogy szinte soha együtt a nyilvánosság előtt?
Putyin és felesége a legcsekélyebb mértékben sem lepődött meg, sőt készséggel felelte, hogy elhidegültek egymástól, házasságuknak vége, s rövidesen el is válnak majd. Az eset keresettsége bizonyítja, hogy az elnök ekként szerette volna nyilvánosságra hozni, ugyanakkor bagatellizálni az ügyet, mely eleve azáltal vált abszurddá, hogy Ljudmila Alekszandrovna Putyina épp akkor lép a nagy nyilvánosság elé, amikor megszűnik first lady lenni. Az orosz újságok elég nagy teret szenteltek a találgatásoknak, s végül az a Putyinék számára elfogadható elképzelés vált általánossá, hogy a hölgy visszahúzódó, visszafogott teremtés, akinek kínos teher volt mindig is a nyilvános szereplés, s ez most vált számára elviselhetetlenné.
Ez igaz is lehetne, ha szerepelt volna, de Putyin jobbján gyakorlatilag sohasem jelent meg a nyilvánosság előtt. Nemhogy politikai vagy diplomáciai, de személyesebb jellegű rendezvényeken sem. A „partner” szerepét – kéretik nem félreérteni – Putyin mellett, az országos politikában történt 1999-es belépését követően Dmitrij Medvegyev tölti be, és ez bizonyos értelemben megfelel az orosz hagyományoknak.
De csak bizonyos értelemben. Sztálin és az ő lágy kultuszát felmelegítő Brezsnyev ugyanígy rejtette a nagyvilág szeme elől élettársát; a nyilvánosság előtt egyikük személyisége körüli fényt sem homályosíthatta el, a rájuk fókuszáló figyelmet egyikük esetében sem oszthatta meg az élettárs jelenléte. Hatalmuk – és a mesterségesen teremtett karizmatikusságuk – teljes férfiközpontúságot igényelt. Ez öngyilkosságba kergette Sztálin feleségét, s a diktátor ezt követően dácsája mindenesnőjével osztotta meg az élet örömeit, ha egyáltalán jutott ideje ilyesmikre két összeesküvés-elmélet között. Brezsnyev felesége valamelyest jobban járt, bár róla is alig lehet valamit tudni, s amit tudunk, azt is csak Brezsnyev halála után, pontosabban a Szovjetunió összeomlását követően tudhattuk meg.
A nagy reformerek, Hruscsov, Gorbacsov és Jelcin viszont minden alkalmat megragadtak, hogy hitvesükből first ladyt csináljanak. Az első és az utolsó – fizikai okokból – szinte a lehetetlent kísértette ezzel, de megtette. Gorbacsovnak szerencséje volt: Rajsza Gorbacsova nemcsak szép nő volt, hanem okos és művelt is, ráadásul nem akármilyen ízléssel volt megáldva. Nem csodálkoznék, ha valaha kiderülne: különleges belső kifinomultságának sokkal nagyobb szerepe volt a változásokban, a kelet-európai szabadság visszaszerzésében, mint ahogy azt a világ még életében sejthette volna.
Putyin viszont inkább Sztálinhoz hasonlatos e téren (is), igaz, ízlése valamelyest kifinomultabb, mint nyomasztó elődjéé. A fáma szerint jó ideje magánéletét egy Alina Kabajeva nevű, igen attraktív, fiatal tornászlánnyal osztja meg, s azt is rebesgették, hogy közös gyerekeik is lennének. (Azt az orosz blogot, mely 2008-ban erről írt, azonnal betiltották, s egy külföldi újságíró ezt feszegető kérdésére Putyin egyértelműen hazugságról beszélt.) Bár biztosat senki sem tud – és hűtendő a kedélyeket, az elnöki szóvivő is sietett közölni: „Putyinnak nincsenek újraházasodási tervei” –, mindazonáltal ez a fordulat sokkal valószerűbb meg emberibb is, mint mindaz, ami Sztálin háza táján valaha előfordulhatott. Szóval van némi remény, hogy az orosz történelem ne ismételje teljesen önmagát.
