A bukaresti székhelyű Holokauszt Tanulmányozásának „Elie Wiesel” Nemzeti Intézete nyilatkozatban tette közzé, hogy a Iaşi katonai ügyészség elkészítette a vádiratot annak a tömeggyilkosságnak az ügyében, amely 1941 nyarán a városhoz közeli erdőben történt. 2010-ben itt tömegsírra bukkantak 36 tetemmel, közöttük 12 gyermek, 9 nő és 15 férfi maradványai voltak. A feltárást követő nyomozás – sőt egy ma is élő szemtanú hivatalos meghallgatása – azt is bizonyította: az áldozatok kivétel nélkül környékbeli zsidók voltak. Az intézet igazgatója az esettel kapcsolatban kijelentette:
„A vádirat elkészülte nagyon fontos lépés, hisz 1945 óta ez az első eset, hogy tömegsírt fedeztek fel Románia területén, s az egyértelműen és bizonyíthatóan kapcsolatban áll a romániai zsidóság második világháború alatt lezajlott tragédiájával. Ez az első tényleges eset, ami egyértelműen bizonyítja a romániai holokauszt megtörténtét.”
Az elkészült vádindítvány megnevezi a tetteseket és azt az intézményt is, melynek tagjai végrehajtották a tömegmészárlást. Eszerint 1941 nyarán a térségben a román hadsereg 6. hegyivadászegységének különítménye működött, ennek parancsnoka Gheorghe Stavrescu tábornok volt. Így az is bizonyságot nyert, hogy nem a németeket, hanem a románokat terheli a felelősség. Ennek elismerése is csak most először történik meg.
Persze, titoknak aligha volt nevezhető mindaz, ami – különösen a háború kezdeti éveiben – ott a zsidókkal megtörtént. Különösen a Szovjetunió megtámadása után a román csapatok által megszállt (pontosabban német segédlettel visszaszerzett) Besszarábiában és Bukovinában, illetve ukrán területeken (Odesszában például) követtek el a román csapatok tömeges embertelenségeket. A szovjet visszavonulást követően a két területen visszamaradt mintegy 147 ezer zsidót, elsősorban a román hadsereg közreműködésével helyben kiirtották. Bár 1945 után a román hatóságok megpróbálták mindezt a németek (SS Einsatzgruppe „D”) nyakába varrni, de még az 1947-es kommunista hatalomátvételt megelőzően megjelent Matatias Carp háromkötetes monumentális műve, a Fekete könyv (Cartea neagră), amely feldolgozta a romániai holokauszt dokumentált, lényegében teljes történetét. A szerző bebizonyította: nem csak a megszállt területeken, de Romániában is zsidók tömegei haltak meg a pogromok során (Iaşi, Dorohoi stb.). A háború kitörését követően pedig az üldözésekből a hadsereg egységei is kivették a részüket, együttműködve a helybeli civilekkel. (Ennek állít emléket egyébként az olasz Curzio Malaparte Kaputt című – magyarul is olvasható – tényregénye.)
A mostani vádiratban szereplő Stavrescu tábornokot ugyan 1945 után elítélték, életfogytiglant kapott, s tuberkulózisban halt meg a nagyenyedi börtönben, de a büntetést nem a zsidómészárlásokban való tevőleges részvétele okán rótták ki rá. Stavrescu két helyettese, akiknek ugyancsak kulcsszerep jutott a tömeggyilkosság elkövetésében, még 1945 előtt a fronton elesett. Ugyan az elég hatékony román királyi hadsereg legtöbb magas rangú tisztje is börtönben végezte, de vétkeiket általában a szovjetekkel szembeni tettekben jelölték meg, senkinek sem kellett azért felelnie, amit katonaként a zsidók rovására elkövetett – derül ki az „Elie Wiesel” intézet nyilatkozatából.
Egészen mostanáig, és ez még akkor is fontos fejlemény, ha a várható elmarasztalás már csak post mortem hangozhat el. Hisz egyfajta szemléletváltozást tükröz, ráadásul egy olyan történelmi pillanatban, amikor Kelet-Európában néhol ismét „kormányközeli” meggyőződéssé vált az antiszemitizmus, vagy annak nagyvonalú tolerálása.
Az összehasonlítás eleve adja magát: míg például a kassai gettó volt parancsnokát, Csatáry Lászlót a magyar kormány igyekezett mentegetni, leghangosabb támogatói pedig a futballstadionok lelátóiról éltették emlékét molinóikon, addig Romániában elindul egy ezzel ellentétes folyamat. Hogy az elzüllő mai magyar közállapotok tanulságos és elrettentő látványa játszana-e ebben szerepet, azt nem tudom, de kizárni sem lehet teljesen. A román politikai gondolkodás egyébként is sokszor mutatott meglepő felvilágosultságot olyan esetekben, amelyekben mi erre képtelennek bizonyultunk. Példák egész sora mutatja, hogy a magyar történelemnek nincsenek tanulságai, csak bűnei.
