Komoly dilemmák

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. szeptember 21.

Diplomáciai jegyzet

Ha az „arab tavasz” igen rosszkor is jött Izraelnek, táplálva a Nyugat illúzióit az arab térség demokratizálódásával kapcsolatban, rövid távon annál hasznosabb lehet számára az „iszlám forradalom” után most kibontakozó iszlamista ellenforradalom, amely könnyen szertefoszlathat minden korábbi illúziót.

Nemrég igen érdekes cikk jelent meg a The Jerusalem Postban. A szerző, Leslie Susser arra figyelmeztet, hogy Benjamin Netanjahu kormányának inkább előbb, mint utóbb mindenképpen választania kell, vajon melyik doktrína mellett kötelezi el magát: Menachem Begin álláspontját követi-e, mely szerint Izrael nem engedheti meg, hogy a térségi iszlám államok valamelyike is atomfegyverhez jusson, vagy pedig David Ben-Gurionét, aki arra intett, a zsidó állam nem kezdhet katonai vállalkozásba legalább egy nagyhatalom támogatása nélkül. A begini félelmek érthetők, különösen, ha azon iszlám államok Izraellel kapcsolatos céljaira gondolunk, amelyek már tettek (Szíria), illetve épp mostanság tesznek kísérletet, hogy atombombát építsenek (Irán).

A Ben-Gurion-féle állásponton viszont némileg módosított az idő. Amikor Izrael alapító miniszterelnöke 1948-ban védelmi háborúra kényszerült a környező arab államokkal, illetve a tulajdonképpeni állami entitással nem rendelkező palesztinokkal szemben, még maga mögött tudhatta az épp formálódó kelet-európai blokk szimpátiáját is. A későbbi izraeli–arab háborúkban azonban a volt Szovjetunió és csatlósai már teljes mellszélességgel ez utóbbiak mögé álltak, sőt olykor heccelték is őket a támadásra. Izrael – nem csak a hidegháborús logika alapján – a Nyugatra, elsősorban az Egyesült Államokra támaszkodhatott. Így van ez mindmáig, ám a The Jerusalem Post idézett cikke most arra figyelmeztet: Izrael és Amerika viszonya sokkal komplikáltabbá vált, mint volt eddig bármikor, tehát Jeruzsálemnek jobb lenne valahogy egyesíteni a begini és a Ben-Gurion-féle doktrínát: úgy kell megakadályoznia Irán nukleáris ambícióit, hogy ezzel ne veszítse el Washington támogatását.

De valóban komplikáltabb lenne ez a viszony, mint volt korábban? Az tény, hogy Barack Obama megpróbált hátat fordítani a korábbi hidegháborús logikának, és egy kiegyensúlyozottabb arab politikát keresni. Még el kell telnie egy kis időnek, hogy biztosan kijelenthessük, volt-e ennek a kísérletnek szerepe az „arab tavasz” kibontakozásában, s ha igen, mekkora. De az korántsem igaz, hogy Washington és Jeruzsálem korábbi vitáit a maiak felülmúlnák. A dolog természetéből fakadóan bár Washington kész volt támogatni Izrael önvédelmi háborúit, történt mindez olyan heves viták közepette, melyekre a mostani Obama–Netanjahu-konfrontáció még csak nem is emlékeztet. Elég Henry Kissinger amerikai külügyminiszter és Golda Meir izraeli miniszterelnök mindenki által ismert „igen éles nézeteltéréseire” utalni a Jom Kippur-i háború idején (Abraham Rabinovich: The Yom Kippur War, Schocken Books, 2004, 498. skk.).

Viszont komoly hatást gyakorolhatnak a „kiegyensúlyozottságra” törekvő Obamára az „arab tavaszt” követő fejlemények, vagyis az a komoly konfliktus, amely a hatalomra került erők és a hatalom perifériájára szoruló – ott megrekedt – radikális elemek között épp most van kibontakozóban. Amint nemrég írtam: nem a nyugati befolyás, hanem saját befolyásuk elszálló illúziója kergeti ma az utcára az őrjöngő tömeget, vagy diplomáciai képviseletek és nemzetközi békefenntartó erők elleni fegyveres fellépésre azokat, akik az al-Káida kimúlását követően új ideológiát kovácsolnak egy új iszlamista felkeléshez. Ez pedig könnyen változtathat azon a nyitottságon és empátián, amit Obama és általában a Nyugat eddig e tömegek lázadásával kapcsolatban mutatott. Így, ha az „arab tavasz” igen rosszkor is jött Izraelnek, táplálva a Nyugat illúzióit az arab térség demokratizálódásával kapcsolatban, rövid távon annál hasznosabb lehet számára az „iszlám forradalom” után most kibontakozó iszlamista ellenforradalom, mely könnyen szertefoszlathat minden korábbi illúziót. A szituáció hozzásegítheti Jeruzsálemet, hogy úgy feleljen meg a Begin-doktrínának (iráni atomlétesítmények likvidálása), hogy mindeközben ne kelljen feladnia a Ben-Gurion által megfogalmazott imperatívuszt (ráébresztve Obamát, ki is képviseli valójában a nyugati érdekeket és értékeket a Közel-Keleten).

Izraeli hírszerzési források által készített stratégiai helyzetelemzés messzemenően visszaigazolni látszik ezt a feltételezést. Az elemzés hét pontba foglalta össze készítői véleményét az amerikai amatőr film által elindított nyugtalanságokról és azok várható következményeiről:

1. Az amerikai iszlámellenes amatőr film – szögezik le – nem oka a zavargásoknak, azt csak ürügyként használják fel a radikálisok.

2. Az események mögött terrorizmussal okkal vádolható iszlamista szervezetek húzódnak meg.

3. A különböző titkosszolgálatok egyelőre még nem térképezték fel e szervezetek működésének belső mechanizmusait, kapcsolataikat, de az már most nyilvánvaló, hogy sokkal erősebbeknek és hatékonyabbaknak bizonyulnak, mint azt korábban gondolták.

4. Mindezek miatt nem zárható ki, hogy e szélsőséges csoportok elég erősek lesznek ahhoz, hogy kiszoríthassák a hatalomból azokat a „mérsékelt” elemeket, akiket az Amerika által támogatott „arab tavasz” segített pozíciókba.

5. Azon kívül, hogy Amerika két, ötven-ötven főből álló szakaszt kiküldött líbiai és jemeni képviseletének megvédése érdekében, s elképzelhető, hogy még egy harmadikat küld majd Szudánba is, nem jelenti azt, hogy további nagyobb egységek jelennének meg a térségben, hisz ezzel Washington az ottani rezsimek hitelét ásná alá. Ennélfogva a demokratikus úton választott kormányzatok kizárólagos feladata megküzdeni a radikálisokkal.

6. Az Egyiptomot, Líbiát és Tunéziát vezető Muszlim Testvériség adta kormányok így komoly dilemmával szembesülnek: tartsanak-e ki Amerika mellett, melynek támogatására feltétlenül rászorulnak, vagy fogjanak-e össze a radikálisokkal, helyet adva nekik a kormányokban.

7. Az izraeli értékelés szerint a hatalom megosztása a radikálisokkal néhány országban már kezdetét vette, szembefordulva így mind Obama politikájával, mind pedig az „arab tavasz” eredeti (demokratikus) céljaival.

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.