Spanyol bűnök, jobboldali bűnhődések

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. július 19.

Diplomáciai jegyzet

Sokan megtisztulást emlegetnek, s hogy ezt alappal tehetik, azt a jobboldali spanyol média magatartása hitelesíti. A Bárcenas-ügy elindítója lehet annak, hogy a spanyol demokrácia túljusson a válságon, újjáépíthesse hitelességét, becsületét.

Könnyen meglehet, hogy a jelenlegi politikai válság, mely nem csak a spanyol kormányt, de a jobboldal vezető erejét, a Néppártot (Partido Popular) is fenyegeti, a közélet megtisztulásának fontos előidézője lesz. Ma már – és nem csak Spanyolországban – mindenki birtokában van a legfőbb információknak: a Néppárt főpénztárnoka, Luis Bárcenas a kifizetett magánadományokból külön pénzalapot hozott létre, melyet nem tüntetett fel a párt költségvetésében, ehelyett kiegészítette a jobboldali Aznar-kormány (1996–2004) egynémely miniszterének, közöttük a jelenlegi kormányfő, Mariano Rajoy havi fizetését. A spanyol média úgy tudja, Rajoy például évente mintegy 25 000 eurót kapott… egy szivardobozban.

A bonyolult korrupciós ügyletek felderítése évek óta zajlik, Bárcenast először 2009-ben gyanúsították meg azzal, hogy felvette ezeket az összegeket, majd hogy azok egy részét illegálisan – egy svájci titkos bankszámlán tárolva – kezelte. A dátum igen fontos, 2009-volt az az év, amikor teljes erejével lesújtott Spanyolországra a hitelválság, a banki ügyletek akadozni kezdtek, a beruházások leálltak, a vállalkozások pedig összeomlottak. A legdinamikusabban fejlődő üdülőövezetekben pedig az apartmanokra és villákra egymás után került ki az „eladó” tábla. Azok a vállalkozók, akik éveken át tömték a kormányképes pártok zsebeit beruházásokért cserébe, most először nem jutottak sem megrendelésekhez, sem hitelekhez, mert már nem voltak ilyenek.

Először Bárcenas – az az ember tehát, aki közvetlenül tárgyalt ezekkel a vállalkozókkal és nagyberuházókkal, s aki átvette korábbi „adományaikat” – került nehéz helyzetbe, s csak idő kérdése volt, mikor szakad el valakinél a cérna, s fecsegi ki merő bosszúból vagy épp zsarolási szándékkal az addig zavartalanul folyó illegális üzletet. Nem kellett sokáig várni: 2009 második felében már megtörtént.

Csakhogy a ma „kész bűnözőnek”, „szánalmas stricinek”, „nyomorult gazembernek” titulált Luis Bárcenas sokáig derekasan kitartott, egyetlen szóval sem volt hajlandó megemlíteni azok nevét, akik az alapból pénzt kaptak. Sőt hosszú ideig még az alapról sem tudott senki, nem hogy a kifizetésekről.

Idén azonban már elérte a gyanú Rajoyt és az egész Néppártot; a miniszterelnök és politikustársai viszont nagyvonalúan odadobták a sajtónak Bárcenast, mosván kezeiket, hogy nem tudnak semmiről. Ő pedig a múlt héten kipakolt. Nem az ellenzéki sajtóban, hanem a középjobb, az egykori Aznar- és a mai Rajoy-kormánynak elkötelezett napilapban, az El Mundóban.

Sokan megtisztulást emlegetnek, s hogy ezt alappal tehetik, azt a jobboldali spanyol média magatartása hitelesíti. A Néppárthoz szintén ezer szállal kötődő Expansión írta le először: a Bárcenas-ügy feltétele, oka, elindítója lehet annak, hogy a spanyol demokrácia túljusson a válságon, újjáépíthesse hitelességét, becsületét. Még annak árán is, hogy a jobboldalnak bűnhődnie kell. Mennyire más világ ez, mint a Silvio Berlusconi által eltorzított olasz, ahol a jobboldali sajtó nem egyszerűen „elkötelezett”, hanem tulajdona, túsza, szolgája a jobboldalnak. És effélék nyugodt szívvel elmondhatók a magyar úgynevezett konzervatív sajtóról is. Nos, ez utóbbi esetekben – szemben a spanyollal – egyhamar aligha lesz megtisztulás.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.