Spanyol bűnök, jobboldali bűnhődések

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. július 19.

Diplomáciai jegyzet

Sokan megtisztulást emlegetnek, s hogy ezt alappal tehetik, azt a jobboldali spanyol média magatartása hitelesíti. A Bárcenas-ügy elindítója lehet annak, hogy a spanyol demokrácia túljusson a válságon, újjáépíthesse hitelességét, becsületét.

Könnyen meglehet, hogy a jelenlegi politikai válság, mely nem csak a spanyol kormányt, de a jobboldal vezető erejét, a Néppártot (Partido Popular) is fenyegeti, a közélet megtisztulásának fontos előidézője lesz. Ma már – és nem csak Spanyolországban – mindenki birtokában van a legfőbb információknak: a Néppárt főpénztárnoka, Luis Bárcenas a kifizetett magánadományokból külön pénzalapot hozott létre, melyet nem tüntetett fel a párt költségvetésében, ehelyett kiegészítette a jobboldali Aznar-kormány (1996–2004) egynémely miniszterének, közöttük a jelenlegi kormányfő, Mariano Rajoy havi fizetését. A spanyol média úgy tudja, Rajoy például évente mintegy 25 000 eurót kapott… egy szivardobozban.

A bonyolult korrupciós ügyletek felderítése évek óta zajlik, Bárcenast először 2009-ben gyanúsították meg azzal, hogy felvette ezeket az összegeket, majd hogy azok egy részét illegálisan – egy svájci titkos bankszámlán tárolva – kezelte. A dátum igen fontos, 2009-volt az az év, amikor teljes erejével lesújtott Spanyolországra a hitelválság, a banki ügyletek akadozni kezdtek, a beruházások leálltak, a vállalkozások pedig összeomlottak. A legdinamikusabban fejlődő üdülőövezetekben pedig az apartmanokra és villákra egymás után került ki az „eladó” tábla. Azok a vállalkozók, akik éveken át tömték a kormányképes pártok zsebeit beruházásokért cserébe, most először nem jutottak sem megrendelésekhez, sem hitelekhez, mert már nem voltak ilyenek.

Először Bárcenas – az az ember tehát, aki közvetlenül tárgyalt ezekkel a vállalkozókkal és nagyberuházókkal, s aki átvette korábbi „adományaikat” – került nehéz helyzetbe, s csak idő kérdése volt, mikor szakad el valakinél a cérna, s fecsegi ki merő bosszúból vagy épp zsarolási szándékkal az addig zavartalanul folyó illegális üzletet. Nem kellett sokáig várni: 2009 második felében már megtörtént.

Csakhogy a ma „kész bűnözőnek”, „szánalmas stricinek”, „nyomorult gazembernek” titulált Luis Bárcenas sokáig derekasan kitartott, egyetlen szóval sem volt hajlandó megemlíteni azok nevét, akik az alapból pénzt kaptak. Sőt hosszú ideig még az alapról sem tudott senki, nem hogy a kifizetésekről.

Idén azonban már elérte a gyanú Rajoyt és az egész Néppártot; a miniszterelnök és politikustársai viszont nagyvonalúan odadobták a sajtónak Bárcenast, mosván kezeiket, hogy nem tudnak semmiről. Ő pedig a múlt héten kipakolt. Nem az ellenzéki sajtóban, hanem a középjobb, az egykori Aznar- és a mai Rajoy-kormánynak elkötelezett napilapban, az El Mundóban.

Sokan megtisztulást emlegetnek, s hogy ezt alappal tehetik, azt a jobboldali spanyol média magatartása hitelesíti. A Néppárthoz szintén ezer szállal kötődő Expansión írta le először: a Bárcenas-ügy feltétele, oka, elindítója lehet annak, hogy a spanyol demokrácia túljusson a válságon, újjáépíthesse hitelességét, becsületét. Még annak árán is, hogy a jobboldalnak bűnhődnie kell. Mennyire más világ ez, mint a Silvio Berlusconi által eltorzított olasz, ahol a jobboldali sajtó nem egyszerűen „elkötelezett”, hanem tulajdona, túsza, szolgája a jobboldalnak. És effélék nyugodt szívvel elmondhatók a magyar úgynevezett konzervatív sajtóról is. Nos, ez utóbbi esetekben – szemben a spanyollal – egyhamar aligha lesz megtisztulás.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.