Szabadulás Berlusconitól

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. július 16.

Diplomáciai jegyzet

Július 30-án ül össze az olasz legfelsőbb bíróság (kúria), hogy döntsön a Silvio Berlusconi felett korábban kimondott ítéletről. Ha jóváhagyja az adóelkerülésért rá kirótt börtönbüntetést, akkor ezzel öt évre automatikusan kivonja a volt miniszterelnököt az olasz közéletből. Európa, és nem csak Európa, fellélegezhet – gondolhatják sokan. Azért nem biztos, hogy ez ennyire egyszerű lesz.

Köszönet a boldog évekért

Köszönet a boldog évekért

Fotó: Matteo Bazzi/MTI/EPA

Az olasz jobboldal megkérdőjelezhetetlen vezére továbbra is magabiztos, vagy legalábbis ilyennek mutatkozik. A 77. életévét idén szeptemberben betöltő, de energiáinak teljében lévő politikus híveit mókás dolgokkal vigasztalja, például azzal, hogy ha őt nem becsüli meg Itália, akkor tesz róla, hogy máshol lássák hasznát. Hogy hol? Hát mondjuk New Yorkban, ahol megpályázhatja a polgármesteri címet, mi több, az állam kormányzói címét. Hogy kell-e ehhez amerikai állampolgárság, s ha igen, van-e ilyen neki? Ugyan kérem, Berlusconi számára ez sem jelenthet problémát, állítja legyintve. (A jelek szerint jobboldali közönség előtt nem csak Magyarországon lehet büntetlenül marhaságokat beszélni.) New York egyébként jó hely. Erre utal az is, hogy egy másik bukott politikus is afelé tájékozódik; Dominique Strauss-Kahnról van szó, aki a hírek szerint irodát készül nyitni New Yorkban.

Ám az olaszok aligha tudnak ily könnyen megszabadulni Berlusconitól. A politikai élet feszült és megosztott. Két nagy konglomerátum uralja a törvényhozást és irányítja a közigazgatást, miközben igyekszik helyreállítani a költségvetési egyensúlyt, s benntartani az államot az eurozónában. A baloldali Enrico Letta által vezetett kabinet sorsa a jobboldali Szabadság Népe (PdL) és a baloldali Demokrata Párt (PD) markában van, annak sikere ezek együttműködésétől függ. (A miniszterelnök egyébként annak a Gianni Lettának az unokaöccse, aki évtizedeken át Berlusconi jobbkezének számított, s máig szoros kapcsolatot ápol vele.) A két nagy párt kényszerházassága nyilvánvalóan tele van buktatókkal: Berlusconi kiiktatását a közéletből – és ezen a baloldal lendületesen dolgozik – nagy valószínűséggel a jobboldal kormánybuktatással torolja majd meg. És akkor minden kezdődhet elölről: új kormánytöbbség alakítása, esetleg új miniszterelnök keresése. Nem lesz egyszerű.

A baloldal – bár némileg összekapta magát – még mindig megosztott, szocialisták, kommunisták, alternatívok és egyebek igyekeznek a párton belül minél több mozgásteret nyerni, természetesen egymás rovására, miközben a folyamatokra rányomja bélyegét az a harc is, ami a nagy öregek és az agilis fiatalok között dúl. A 2012-es kampányfinisben Matteo Renzi, Firenze dinamikus polgármestere kísérletet tett rá, hogy ő legyen a párt miniszterelnök-jelöltje, de a szavazáson csak második lett Pier Luigi Bersani mögött, aki viszont az 2013-as általános választásokon nagyon kiábrándítóan szerepelt. Egyelőre nehéz megmondani, hogy Renziben ugyanolyan karizmatikus vezetőre lel-e majd a baloldal, mint a jobboldal Berlusconiban, mindazonáltal az már nyilvánvaló: ő a jövő embere a baloldalon.

Bár persze még nem tudni, hogyan is dönt a legfelsőbb bíróság, ugyanakkor valószínű, hogy jóváhagyja a Berlusconi ellen hozott korábbi bírósági ítéletet. A volt miniszterelnök tehát kényszerűen távozik, de politikai, gazdasági és médiabirodalma marad. Két, az emúlt években megjelent, nagyszerű könyv is a jövendő – azaz a Berlusconi utáni – lehetőségeket latolgatja. Az egyiket Manlio Graziano jegyzi: The Failure of Italian Nationhood (Az olasz nemzeti kudarc, Palgrave, 2010), a másikat négy, a birminghami egyetemen tanító szakértő: Resisting the Tide: Cultures of Opposition Under Berlusconi (Szemben az árral: Ellenzéki kultúra Berlusconi idején, Continuum, 2009). Ezekben félelmetes kép bontakozik ki arról a médiakoncentrációról, melyet Berlusconi – és nyilvánvalóan a mögötte álló politikai-befektetői maffiaszövetség – az elmúlt harminc évben össze tudott hozni. A portfólióhoz tartozik a három legnagyobb privát televíziós csatorna, gyakorlatilag tőle függ mindhárom nemzeti telekommunikációs hálózat, számos napi és hetilap, kiadóvállalatok egész sora és a reklámipar java része.

Épp ezért ma már nemcsak az olasz baloldal, hanem a berlusconizmustól szabadulni akaró, liberális jobboldali erők számára is egyre világosabb: a volt miniszterelnök hagyatéka felszámolásához elsőként meg kell szüntetni ezt a hatalmi koncentrációt. Számos elképzelés fogalmazódott meg erre vonatkozóan az olasz politikai életben, de az eljövendő stratégiák kiindulópontjában elsődlegesen a megtisztulás áll, aminek egyébként elkerülhetetlenül komoly jogi következményei is lesznek – állapítják meg a fentebb említett két kötet szerzői. Viszont az sem kétséges: ha a jobboldal belemegy ebbe az öntisztulási folyamatba, rövidtávon annak csak politikai kárát fogja látni. Kérdés épp ezért, hogy vajon belemegy-e? És ha igen, mikor?

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.