Szabadulás Berlusconitól

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. július 16.

Diplomáciai jegyzet

Július 30-án ül össze az olasz legfelsőbb bíróság (kúria), hogy döntsön a Silvio Berlusconi felett korábban kimondott ítéletről. Ha jóváhagyja az adóelkerülésért rá kirótt börtönbüntetést, akkor ezzel öt évre automatikusan kivonja a volt miniszterelnököt az olasz közéletből. Európa, és nem csak Európa, fellélegezhet – gondolhatják sokan. Azért nem biztos, hogy ez ennyire egyszerű lesz.

Köszönet a boldog évekért

Köszönet a boldog évekért

Fotó: Matteo Bazzi/MTI/EPA

Az olasz jobboldal megkérdőjelezhetetlen vezére továbbra is magabiztos, vagy legalábbis ilyennek mutatkozik. A 77. életévét idén szeptemberben betöltő, de energiáinak teljében lévő politikus híveit mókás dolgokkal vigasztalja, például azzal, hogy ha őt nem becsüli meg Itália, akkor tesz róla, hogy máshol lássák hasznát. Hogy hol? Hát mondjuk New Yorkban, ahol megpályázhatja a polgármesteri címet, mi több, az állam kormányzói címét. Hogy kell-e ehhez amerikai állampolgárság, s ha igen, van-e ilyen neki? Ugyan kérem, Berlusconi számára ez sem jelenthet problémát, állítja legyintve. (A jelek szerint jobboldali közönség előtt nem csak Magyarországon lehet büntetlenül marhaságokat beszélni.) New York egyébként jó hely. Erre utal az is, hogy egy másik bukott politikus is afelé tájékozódik; Dominique Strauss-Kahnról van szó, aki a hírek szerint irodát készül nyitni New Yorkban.

Ám az olaszok aligha tudnak ily könnyen megszabadulni Berlusconitól. A politikai élet feszült és megosztott. Két nagy konglomerátum uralja a törvényhozást és irányítja a közigazgatást, miközben igyekszik helyreállítani a költségvetési egyensúlyt, s benntartani az államot az eurozónában. A baloldali Enrico Letta által vezetett kabinet sorsa a jobboldali Szabadság Népe (PdL) és a baloldali Demokrata Párt (PD) markában van, annak sikere ezek együttműködésétől függ. (A miniszterelnök egyébként annak a Gianni Lettának az unokaöccse, aki évtizedeken át Berlusconi jobbkezének számított, s máig szoros kapcsolatot ápol vele.) A két nagy párt kényszerházassága nyilvánvalóan tele van buktatókkal: Berlusconi kiiktatását a közéletből – és ezen a baloldal lendületesen dolgozik – nagy valószínűséggel a jobboldal kormánybuktatással torolja majd meg. És akkor minden kezdődhet elölről: új kormánytöbbség alakítása, esetleg új miniszterelnök keresése. Nem lesz egyszerű.

A baloldal – bár némileg összekapta magát – még mindig megosztott, szocialisták, kommunisták, alternatívok és egyebek igyekeznek a párton belül minél több mozgásteret nyerni, természetesen egymás rovására, miközben a folyamatokra rányomja bélyegét az a harc is, ami a nagy öregek és az agilis fiatalok között dúl. A 2012-es kampányfinisben Matteo Renzi, Firenze dinamikus polgármestere kísérletet tett rá, hogy ő legyen a párt miniszterelnök-jelöltje, de a szavazáson csak második lett Pier Luigi Bersani mögött, aki viszont az 2013-as általános választásokon nagyon kiábrándítóan szerepelt. Egyelőre nehéz megmondani, hogy Renziben ugyanolyan karizmatikus vezetőre lel-e majd a baloldal, mint a jobboldal Berlusconiban, mindazonáltal az már nyilvánvaló: ő a jövő embere a baloldalon.

Bár persze még nem tudni, hogyan is dönt a legfelsőbb bíróság, ugyanakkor valószínű, hogy jóváhagyja a Berlusconi ellen hozott korábbi bírósági ítéletet. A volt miniszterelnök tehát kényszerűen távozik, de politikai, gazdasági és médiabirodalma marad. Két, az emúlt években megjelent, nagyszerű könyv is a jövendő – azaz a Berlusconi utáni – lehetőségeket latolgatja. Az egyiket Manlio Graziano jegyzi: The Failure of Italian Nationhood (Az olasz nemzeti kudarc, Palgrave, 2010), a másikat négy, a birminghami egyetemen tanító szakértő: Resisting the Tide: Cultures of Opposition Under Berlusconi (Szemben az árral: Ellenzéki kultúra Berlusconi idején, Continuum, 2009). Ezekben félelmetes kép bontakozik ki arról a médiakoncentrációról, melyet Berlusconi – és nyilvánvalóan a mögötte álló politikai-befektetői maffiaszövetség – az elmúlt harminc évben össze tudott hozni. A portfólióhoz tartozik a három legnagyobb privát televíziós csatorna, gyakorlatilag tőle függ mindhárom nemzeti telekommunikációs hálózat, számos napi és hetilap, kiadóvállalatok egész sora és a reklámipar java része.

Épp ezért ma már nemcsak az olasz baloldal, hanem a berlusconizmustól szabadulni akaró, liberális jobboldali erők számára is egyre világosabb: a volt miniszterelnök hagyatéka felszámolásához elsőként meg kell szüntetni ezt a hatalmi koncentrációt. Számos elképzelés fogalmazódott meg erre vonatkozóan az olasz politikai életben, de az eljövendő stratégiák kiindulópontjában elsődlegesen a megtisztulás áll, aminek egyébként elkerülhetetlenül komoly jogi következményei is lesznek – állapítják meg a fentebb említett két kötet szerzői. Viszont az sem kétséges: ha a jobboldal belemegy ebbe az öntisztulási folyamatba, rövidtávon annak csak politikai kárát fogja látni. Kérdés épp ezért, hogy vajon belemegy-e? És ha igen, mikor?

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.