Bármilyen meglepő, az izraeli diplomáciai szolgálat március 23-a óta sztrájkol. Szokatlan lépés, nem is volt rá példa az ország 66 évvel ezelőtti megalapítása óta. Elsősorban azok szembesültek kényszerűen e ténnyel, akiknek valamilyen hivatalos elintéznivalójuk akadt az izraeli képviseleteken, ám ott zárt ajtókra találtak.
A sztrájkot meghirdető szakszervezet első sikereit már elérte: az ország mind a 103 nagykövetsége csatlakozott az akcióhoz. Az igazi sikert viszont az hozná meg számukra, ha teljesülnének követeléseik, azaz alapvetően javulnának a munkafeltételeik, s megemelnék az alkalmazottak bérét.
A szakszervezet nem a saját minisztériumával áll most vitában – a miniszter, Avigdor Lierbeman, bár „szerencsétlen megoldásnak” nevezte az akciót, egyetért a követelésekkel –, hanem a pénzügyminisztériummal, amely nem hajlandó tudomásul venni, hogy a diplomácia súlya és szerepe az utóbbi évtizedekben Izraelben is – sőt, különösen Izraelben – alapvetően megváltozott.
Korábban a stratégiai tervezés és az információk kiértékelése a titkosszolgálatoknak – a Moszadnak, illetve a katonai felderítésnek – volt majdhogynem teljes egészében az előjoga. A diplomáciai kar működése akkor a praktikus és dologi kapcsolatok menedzseléséből állt még, az elemzések, melyeket a nagykövetek, illetve a külföldi állomáshelyeken dolgozó többi diplomata megírt, legtöbb esetben megmaradtak a külügyminisztériumi adminisztrációban.
Ma már ez messze nincs így. Az ország elfogadottsága megnőtt, Izrael már nem áll a hagyományos értelemben vett állandó ostrom alatt, viszont alaposan kitágult kapcsolatrendszere, ráadásul baráti relációkban nem elsődlegesen a titkosszolgálatok elemző szolgálatai látják el információkkal, stratégiai javaslatokkal a kormányzatot, hanem a külügyminisztérium. Megnőtt a külügyi alkalmazottak száma is, ma ezerkétszáz alkalmazottja van az izraeli külügyminisztériumnak; összehasonlításképpen, a magyarnak – a katasztrofális leépítések nyomán – csupán nyolcszáz körül lehet. Ilyen körülmények között nem csak megalázó, de a diplomáciai munkával szemben kontraproduktív is, ha a nagykövetségek munkatársai hónap végére rendszeresen kifutnak az anyagiakból.
Még rosszabb a helyzete azoknak, akik négy-öt évente visszatérni kényszerülnek a külszolgálatból, hisz minisztériumi javadalmazásuk még alacsonyabb. Több érintett diplomata panaszkodott már arra, hogy csak hosszú hajnali buszozással tud Tel Aviv-i lakásáról a jeruzsálemi külügyminisztériumba bejutni, mert nem engedheti meg magának a drága autóhasználatot. (A benzin bizony Izraelben is nagyon drága.)
Persze a pénzügyi vezetésnek is vannak komoly érvei. Az Egyesült Államokat leszámítva az izraeli képviseletek szorulnak rá leginkább a komoly védelemre. A követségek, konzulátusok épületeit és a rezidenciákat – megelőzendő a terrortámadásokat – erődszerűen védik, jelentékeny izraeli és részben helyi biztonsági szakembereket alkalmazva. Ha egy nagykövet elhagyja a követséget, bérelt testőrök kísérik mindenfelé, akár hivatalos missziót teljesít, akár csak ebédelni megy ki. Ezek nyilvánvalóan extrakiadásokkal járnak. Emiatt aztán a legtöbb diplomata igyekszik kerülni, hogy elhagyja az épületet, ha az feltétlenül nem szükséges, emiatt viszont – panaszkodott egyik barátom – „úgy érezzük magunkat, mintha tengeralattjárón élnénk”.
Egy tiltakozó kezdeményezés már formálódott tavaly nyáron, ám akkor azt lefújta a szakszervezet, mert megkezdődtek az egyeztetések a pénzügyminisztériummal. A követelések között szerepelt az alapbérek jelentős megemelése – forintra átszámolva mintegy 400-tól 550 ezer forintig –; ezzel megközelítené a bérezés a nemzetközi átlagot. További követelés a házastársak utáni kompenzáció. Magyar viszonylatban a házastárs vagy regisztrált partner után a minisztérium az alapfizetés 25 százalékával emeli meg minden külföldön szolgálatot teljesítő diplomata javadalmazását.
A tárgyalások azonban most megszakadtak. Yair Frommer, a szakszervezet elnöke kijelentette: „Mindössze annyit ígértek nekünk, hogy dolgozzunk továbbra is úgy, ahogy eddig, és ők majd ugyanannyit adnak nekünk, mint amennyit eddig kaptunk.”
Benjamin Netanjahu kormányfő igyekszik semleges maradni a kérdésben, s rábízta a két érintett minisztériumra, hogy találjanak megoldást. Lieberman külügyminiszter viszont a kormány egyik leghatékonyabb tagja, ha az érdekérvényesítésről van szó. Tulajdonképpen az ő sikerét jelenti majd, ha meghátrálására tudják kényszeríteni a pénzügyminisztériumot.
