A'sziszi, szentferenc kijött a barlangból, hugyozott, kezet és fogat mosott a forrásban. Közben nézte az eget - borús, sötét idő, nagypéntekhez illő. A forrás fogmosóvizét a hóba köpte - húsvéti tél, ilyenre nem emlékezett. Bakancs, nagykabát, kötött sapka, kesztyű. Indult le a Remete-bércről Házára, el kell érnie a buszt.

Amióta idejött a rendházból a barlangba, még nem ment emberek közé - jöttek azok hozzá, csodálni a remetét, turisták, iskolások, zarándokok. A Mátrai Szeretetszolgálattól kapott ruhát, segélyt - a pénzt eltette, minek az. Majd jó lesz, amikor egyszer, utoljára, lejön a hegyről. Most jött el a nap. Nagypéntek, a böjt legszigorúbb napja. Hiszen böjtölt mindig, az erdő gyümölcsein és a gyümölcsökből főzött pálinkákon élt. Ma nem fog enni, csak inni. Elindult a kék kereszten.

Nehezen haladt a hóban, de így is korán érkezett, még volt idő a buszig. Bement a Naphimnuszparkba, megállt az első stációnál. Öreg bátyánk, a Nap: / az égből néz ő le, és tőle világos a nappal, / és ékes, szépséges ő, tündökletes. Most éppenséggel borús idő volt, de különben se sütne még ide - déli, délnyugati fekvésű ez a stáció, azért állították ide, hogy délután érje a nap; tudja jól, ő is építette a parkot, rendtársaival együtt. Nézte a rendházat, s remélte, őt nem látják. Akkor is húsvét volt, vasárnap, amikor itt hagyta őket. "Feltámadott az Úr!", köszöntötték egymást, s A'sziszi, szentferenc (mert így gúnyolták a többiek) is felelt, ahogyan kell: "Valóban feltámadt." Csakhogy ő nem mondta, hanem kérdezte. A botrány már úgyis a levegőben volt, és nem várva meg a kiközösítést, felment a barlangba, már rég kinézte magának a megvakított cseh vitéz egykori lakhelyét. Hiszen vakon keresgélte Istent a világban ő is. Már ment volna tovább, a következő stációhoz, amikor a stilizált kerámia-napon megcsillant az igazi. Ilyenkor itt ez lehetetlen. Kereste a napot, nem látta. Csak a fényt. Hihetetlen. Nézte, nem hitte, látta, tudta. Maradt volna, de indult a busz, s még be kell menni a Csülökbe.

A szokásosat? - kérdezte a tulaj, pedig évek óta nem látta. Nem kérdezett, elé rakta a házi aszútörkölyt (400). Kivitte a kocsma elé, lassan itta, csukott szemmel. Amikor kinyitotta, kisütött a nap, de csak egy pillanatra. Amíg megint behunyta. Aztán megint napsütés. Káprázik a szemem, a hótól, gondolta.

Hová?, szólt utána a buszsofőr, ült volna már le. Nem válaszolt - elhatározta, ma nem szólal meg. Nyugdíjas?, bólintott, pedig nem is. Személyi igazolványt, legyen szíves, a fejét rázta, neki olyan nincs. Néma az Úr? Mosolygott, bizony, az Úr néma, te mondád. Akkor egy egész. Meddig? Mégis szólnia kell, a Sztyepán-rétig. A sofőr adta a jegyet. Na, megszólalt. Hol száll le, mert ott állok meg. De kedves. A sípályáknál. A sofőr nevetett. És hol vannak a sílécek, papa? Anyádnál hagytam, felelte volna, de inkább megint a némaság, nem sokáig. A sípálya büféjében unicumot (700) és három deci forralt vörösbort (550) kért. Kurva drága lett, de egyszer éltünk, úgyse jár erre többet. Ült a teraszon, nézte a húsvéti síelőket, nem káprázat. A nap sem, kisütött, hosszabb időre, s ő napozott, hunyorgó szemmel nézett a napba. Mellette napszemüveges nő, szinte feküdt a széken, síruhában napfürdőzött. Meg bugyiban, az is van rajta biztos. Na, nő is van. Őt nézte meg a napot. És a hegyeket - Ágasvár, ott túl a Tátra, most nem látszik. Az Alpok sem, de szemét behunyva ellátott egész a napsütötte Svájcig. Mikor kinyitotta, már eltűnt a nap, s fölsötétlett a három falu temploma.

Benézett hátul a sekrestyébe - semmi sem változott. Gyertyatartók, stóla, Mária és Jézus, műanyag borosflakonban misebor. Üveg pezsgő a hívektől. Az időtlen idők óta itt álló vödörben az ősöreg festék tovább ráncosodott. A sekrestyeablakból rálátott az oltárra, ahova a templomablakból besütött a nap. Már nem is csodálkozott ezen. Ó, Assisi Szent Ferenc, hitted volna, hogy az új pápa, a Pápa!, majd felveszi, elveszi a neved! Ezt ugye nem. Kisrádióján értesült ország-világ híreiről, tudott a nagy eseményről. Nézett befelé a templomba, amíg a nap végighaladt az oltáron. Már nem is csodálkozott, hiszen Jézussal is ezt csinálták. Mit cselekedtek az én emlékezetemre?! Továbbindult a kék kereszten, tölgyesben, át a befagyott patakon. kedves hugunk a Víz, / aki hasznos, alázatos és tiszta is. Imrén a Fenyvesben unicum, három deci egri bikavér (1000). A kályhán fehér fazék, mellette műanyag ládában fahasábok. Az asztaloknál most nem kártyáznak, a baltaarcú tót favágók az erdőben dolgoznak. Helyettük egy magyar mintha a kocsmárosnak, de csak úgy magában beszélget. Jön az asszony, hogy Pásztón a teszkóban le van értékelve a kockamargarin! A faszom! Kértem még egy sört, kit érdekel, menjél be busszal, neked ingyen van! Kilátott a behavazott futballpályára, keresztben kiskapuk, mögötte fenyves - Házán, a Népstadion Edzőtáborban sokat fociztak rendtársaival, nézte a nyomokat a pályán, talán a favágóké. Tovább a kékkeresztúton, a Szlovák csárda leégve, a Kemencés zárva. Végre, a tavasz első jele, Hóvirág presszó. Egy kóser (700), cserépkályhában Tűz, / vele gyújtasz fényt napszállat után, / szép és félelmetes ő, erős és vidám, tévében sznúker. Kért még egy kósert, druszájának, Ferenc pápának, egészségedre! És sajnálta, hogy nincs itt, biztos visszahívná. A busz indulásáig Csörgő vendéglő, kóser (700), Gösser (550). A'sziszi úrrá lesz, és nem kér sztrapacskát.

Visszafelé ugyanaz a sofőr. Füredig kér jegyet, legyen még ott is. A busz, kitérő, elviszi Istvánba. Megint a templom, a sípálya. Át Lászlón, most nem megy be a Vöröskőbe, nem iszik fácánt, nem eszik fácánlevest, vörösboros vaddisznópörköltet. Éhes. Az istváni temetőnél szürke sírkövek előtt nagy kék kuka a hóban. Halottkonténer. Nyitnikék. Ide se megy be, de hiszen ismer mindenkit, mi változott. Kiss Jánosné, élt 68 évet. Zoltika, élt 2 hónapot. Hypováza, kodak reklámszatyor sírkövön, a sírok közt every day kóla. Télire befóliázott, túlvilágra becsomagolt sírok. Glóbus konzervdobozt rugdos bátyánk, a Szél. testvérünk, a testi halál, / akitől emberfia nem menekülhet - A Vidróczki zárva, pedig tömve a sípálya, a busz, akár a temető. Két nő a buszon, egyik se a napszemüveges, nem nézi, hallgatja őket. A rákosok szenvednek. A szívesek felbuknak, és kész. A busz hótól nehezült ágak közt jött lefelé. boldogok, kik békén tűrik a föld nyomorát.

Füreden a Tölgyesben unicum és bor (áruk ismeretlen, a feljegyzés elveszett). Vissza Házára (hogyan, s mi történt - a feljegyzés elveszett). Az biztos, hogy a Csülökben - a körmenet bezárult - megivott egy házi aszútörkölyt (ára változatlan), majd elindult a hegyre. Már éjszaka volt, a Hold, meg a Csillagok, (...) s mind oly gyönyörűen ragyog. Lefeküdt, a másnapot végigaludta, és harmadnapra kihűlt. Húsvétvasárnap talált rá a Mátrai Szeretetszolgálat munkatársa, ki vitte neki a jó hírt: "Feltámadott az Úr!" A'sziszi, szentferenc arcán valami furcsa mosollyal, boldogan halt meg, így mondták legalábbis, mielőtt boldoggá, később szentté avatták.

Boldogok, kik szent akaratodban megnyugosznak: / a második halált nem kell elszenvedni azoknak.

(A versrészletek Assisi Szent Ferenc Naphimnuszából, fordította Képes Géza.)