Sajó László: Öt és feles

Elkamínó

Egotrip

A'sziszi, szentferenc kijött a barlangból, hugyozott, kezet és fogat mosott a forrásban. Közben nézte az eget - borús, sötét idő, nagypéntekhez illő. A forrás fogmosóvizét a hóba köpte - húsvéti tél, ilyenre nem emlékezett. Bakancs, nagykabát, kötött sapka, kesztyű. Indult le a Remete-bércről Házára, el kell érnie a buszt.

 


Amióta idejött a rendházból a barlangba, még nem ment emberek közé - jöttek azok hozzá, csodálni a remetét, turisták, iskolások, zarándokok. A Mátrai Szeretetszolgálattól kapott ruhát, segélyt - a pénzt eltette, minek az. Majd jó lesz, amikor egyszer, utoljára, lejön a hegyről. Most jött el a nap. Nagypéntek, a böjt legszigorúbb napja. Hiszen böjtölt mindig, az erdő gyümölcsein és a gyümölcsökből főzött pálinkákon élt. Ma nem fog enni, csak inni. Elindult a kék kereszten.

 

Nehezen haladt a hóban, de így is korán érkezett, még volt idő a buszig. Bement a Naphimnuszparkba, megállt az első stációnál. Öreg bátyánk, a Nap: / az égből néz ő le, és tőle világos a nappal, / és ékes, szépséges ő, tündökletes. Most éppenséggel borús idő volt, de különben se sütne még ide - déli, délnyugati fekvésű ez a stáció, azért állították ide, hogy délután érje a nap; tudja jól, ő is építette a parkot, rendtársaival együtt. Nézte a rendházat, s remélte, őt nem látják. Akkor is húsvét volt, vasárnap, amikor itt hagyta őket. "Feltámadott az Úr!", köszöntötték egymást, s A'sziszi, szentferenc (mert így gúnyolták a többiek) is felelt, ahogyan kell: "Valóban feltámadt." Csakhogy ő nem mondta, hanem kérdezte. A botrány már úgyis a levegőben volt, és nem várva meg a kiközösítést, felment a barlangba, már rég kinézte magának a megvakított cseh vitéz egykori lakhelyét. Hiszen vakon keresgélte Istent a világban ő is. Már ment volna tovább, a következő stációhoz, amikor a stilizált kerámia-napon megcsillant az igazi. Ilyenkor itt ez lehetetlen. Kereste a napot, nem látta. Csak a fényt. Hihetetlen. Nézte, nem hitte, látta, tudta. Maradt volna, de indult a busz, s még be kell menni a Csülökbe.

A szokásosat? - kérdezte a tulaj, pedig évek óta nem látta. Nem kérdezett, elé rakta a házi aszútörkölyt (400). Kivitte a kocsma elé, lassan itta, csukott szemmel. Amikor kinyitotta, kisütött a nap, de csak egy pillanatra. Amíg megint behunyta. Aztán megint napsütés. Káprázik a szemem, a hótól, gondolta.

Hová?, szólt utána a buszsofőr, ült volna már le. Nem válaszolt - elhatározta, ma nem szólal meg. Nyugdíjas?, bólintott, pedig nem is. Személyi igazolványt, legyen szíves, a fejét rázta, neki olyan nincs. Néma az Úr? Mosolygott, bizony, az Úr néma, te mondád. Akkor egy egész. Meddig? Mégis szólnia kell, a Sztyepán-rétig. A sofőr adta a jegyet. Na, megszólalt. Hol száll le, mert ott állok meg. De kedves. A sípályáknál. A sofőr nevetett. És hol vannak a sílécek, papa? Anyádnál hagytam, felelte volna, de inkább megint a némaság, nem sokáig. A sípálya büféjében unicumot (700) és három deci forralt vörösbort (550) kért. Kurva drága lett, de egyszer éltünk, úgyse jár erre többet. Ült a teraszon, nézte a húsvéti síelőket, nem káprázat. A nap sem, kisütött, hosszabb időre, s ő napozott, hunyorgó szemmel nézett a napba. Mellette napszemüveges nő, szinte feküdt a széken, síruhában napfürdőzött. Meg bugyiban, az is van rajta biztos. Na, nő is van. Őt nézte meg a napot. És a hegyeket - Ágasvár, ott túl a Tátra, most nem látszik. Az Alpok sem, de szemét behunyva ellátott egész a napsütötte Svájcig. Mikor kinyitotta, már eltűnt a nap, s fölsötétlett a három falu temploma.

Benézett hátul a sekrestyébe - semmi sem változott. Gyertyatartók, stóla, Mária és Jézus, műanyag borosflakonban misebor. Üveg pezsgő a hívektől. Az időtlen idők óta itt álló vödörben az ősöreg festék tovább ráncosodott. A sekrestyeablakból rálátott az oltárra, ahova a templomablakból besütött a nap. Már nem is csodálkozott ezen. Ó, Assisi Szent Ferenc, hitted volna, hogy az új pápa, a Pápa!, majd felveszi, elveszi a neved! Ezt ugye nem. Kisrádióján értesült ország-világ híreiről, tudott a nagy eseményről. Nézett befelé a templomba, amíg a nap végighaladt az oltáron. Már nem is csodálkozott, hiszen Jézussal is ezt csinálták. Mit cselekedtek az én emlékezetemre?! Továbbindult a kék kereszten, tölgyesben, át a befagyott patakon. kedves hugunk a Víz, / aki hasznos, alázatos és tiszta is. Imrén a Fenyvesben unicum, három deci egri bikavér (1000). A kályhán fehér fazék, mellette műanyag ládában fahasábok. Az asztaloknál most nem kártyáznak, a baltaarcú tót favágók az erdőben dolgoznak. Helyettük egy magyar mintha a kocsmárosnak, de csak úgy magában beszélget. Jön az asszony, hogy Pásztón a teszkóban le van értékelve a kockamargarin! A faszom! Kértem még egy sört, kit érdekel, menjél be busszal, neked ingyen van! Kilátott a behavazott futballpályára, keresztben kiskapuk, mögötte fenyves - Házán, a Népstadion Edzőtáborban sokat fociztak rendtársaival, nézte a nyomokat a pályán, talán a favágóké. Tovább a kékkeresztúton, a Szlovák csárda leégve, a Kemencés zárva. Végre, a tavasz első jele, Hóvirág presszó. Egy kóser (700), cserépkályhában Tűz, / vele gyújtasz fényt napszállat után, / szép és félelmetes ő, erős és vidám, tévében sznúker. Kért még egy kósert, druszájának, Ferenc pápának, egészségedre! És sajnálta, hogy nincs itt, biztos visszahívná. A busz indulásáig Csörgő vendéglő, kóser (700), Gösser (550). A'sziszi úrrá lesz, és nem kér sztrapacskát.

Visszafelé ugyanaz a sofőr. Füredig kér jegyet, legyen még ott is. A busz, kitérő, elviszi Istvánba. Megint a templom, a sípálya. Át Lászlón, most nem megy be a Vöröskőbe, nem iszik fácánt, nem eszik fácánlevest, vörösboros vaddisznópörköltet. Éhes. Az istváni temetőnél szürke sírkövek előtt nagy kék kuka a hóban. Halottkonténer. Nyitnikék. Ide se megy be, de hiszen ismer mindenkit, mi változott. Kiss Jánosné, élt 68 évet. Zoltika, élt 2 hónapot. Hypováza, kodak reklámszatyor sírkövön, a sírok közt every day kóla. Télire befóliázott, túlvilágra becsomagolt sírok. Glóbus konzervdobozt rugdos bátyánk, a Szél. testvérünk, a testi halál, / akitől emberfia nem menekülhet - A Vidróczki zárva, pedig tömve a sípálya, a busz, akár a temető. Két nő a buszon, egyik se a napszemüveges, nem nézi, hallgatja őket. A rákosok szenvednek. A szívesek felbuknak, és kész. A busz hótól nehezült ágak közt jött lefelé. boldogok, kik békén tűrik a föld nyomorát.

Füreden a Tölgyesben unicum és bor (áruk ismeretlen, a feljegyzés elveszett). Vissza Házára (hogyan, s mi történt - a feljegyzés elveszett). Az biztos, hogy a Csülökben - a körmenet bezárult - megivott egy házi aszútörkölyt (ára változatlan), majd elindult a hegyre. Már éjszaka volt, a Hold, meg a Csillagok, (...) s mind oly gyönyörűen ragyog. Lefeküdt, a másnapot végigaludta, és harmadnapra kihűlt. Húsvétvasárnap talált rá a Mátrai Szeretetszolgálat munkatársa, ki vitte neki a jó hírt: "Feltámadott az Úr!" A'sziszi, szentferenc arcán valami furcsa mosollyal, boldogan halt meg, így mondták legalábbis, mielőtt boldoggá, később szentté avatták.

Boldogok, kik szent akaratodban megnyugosznak: / a második halált nem kell elszenvedni azoknak.

(A versrészletek Assisi Szent Ferenc Naphimnuszából, fordította Képes Géza.)

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.