A hidegháborús technológiai örökség privatizációja a komputertechnológia és a Szabad Európa Rádió állás nélkül maradt munkatársai után elérte az interkontinentális ballisztikus rakétákat is: posztszovjet űrfegyvermenedzserek óriási fantáziát látnak a START (Strategic Arms Reduction Treaty) I és II egyezmények értelmében leszerelésre ítélt SS-18 típusú interkontinentális ballisztikus rakéták polgári célú felhasználásában. A sátánként is becézett SS-18 a szovjet atomarzenál királynője és a Reagan-féle űrfegyverkezési program főmumusa volt: a harmincöt méter hosszúságú, három méter átmérőjű, kétszáz tonnás hordozórakéta tíz-tizenhatezer kilométer távolságba képes eljuttatni egyszerre akár tíz 10-500 kilotonnás nukleáris robbanófejet. A rakéta ereje tehát bőven elég ahhoz is, hogy orbitális pályára állítson kereskedelmi telekommunikációs műholdakat, ez pedig mostanában nagyon jó üzlet a műholdhordozók területén tapasztalható, egyre erősödő piaci verseny ellenére is.

A hidegháborús technológiai örökség privatizációja a komputertechnológia és a Szabad Európa Rádió állás nélkül maradt munkatársai után elérte az interkontinentális ballisztikus rakétákat is: posztszovjet űrfegyvermenedzserek óriási fantáziát látnak a START (Strategic Arms Reduction Treaty) I és II egyezmények értelmében leszerelésre ítélt SS-18 típusú interkontinentális ballisztikus rakéták polgári célú felhasználásában. A sátánként is becézett SS-18 a szovjet atomarzenál királynője és a Reagan-féle űrfegyverkezési program főmumusa volt: a harmincöt méter hosszúságú, három méter átmérőjű, kétszáz tonnás hordozórakéta tíz-tizenhatezer kilométer távolságba képes eljuttatni egyszerre akár tíz 10-500 kilotonnás nukleáris robbanófejet. A rakéta ereje tehát bőven elég ahhoz is, hogy orbitális pályára állítson kereskedelmi telekommunikációs műholdakat, ez pedig mostanában nagyon jó üzlet a műholdhordozók területén tapasztalható, egyre erősödő piaci verseny ellenére is.

Az idén januárban létrejött International Corporation for Space Transport Systems alapítói az Orosz Ûrügynökség, az Ukrán Ûrügynökség és egy sor, a szovjet időkben nagyon titkos rakétatechnológiai kutatóintézet és üzem. Az orosz-ukrán vegyes vállalat célja a "Dnyeper" elnevezésű, többcélú hordozóeszköz kifejlesztése az SS-18 alapján. Valószínűleg nem lesz nehéz dolguk a mérnököknek, hiszen nem kell teljesen áttervezni a konstrukciót: a leszerelésre váró SS-18 hordozórakéták át is alakíthatók erre a célra, egy vagy két műhold pont befér a robbanófejek helyére. A kazahsztáni Bajkonur űrközpont rendelkezik az indításhoz szükséges infrastruktúrával, itt már több mint 100 rakéta vár átalakításra. Az első nem kísérleti jellegű indítást 1998-ra tervezik, és miután kitalálták a "rakétáink bármilyen időjárási körülmények között nagy megbízhatósággal érik el céljukat" szlogent, az első megrendelő is felbukkant: az amerikai Teledesic Corporation - a Bill Gates Microsoft-elnök érdekeltségi körébe tartozó cég nem kevesebb, mint 840 műhold felbocsátását tervezi a jövő évszázad elejéig, globális műholdas Internet-szolgáltatás céljából - február ötödikén lábon megvette az első 22 indítást, de több száz további misszióról is tárgyalnak.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy az oroszok végleg lehátráltak volna a maghasadásról: éppen a múlt héten pattant ki egy botrány Amerikában az Oroszországnak eladott négy darab Silicon Graphics szuperszámítógép körül, amelyek több mint kétmillió művelet elvégzésére képesek másodpercenként, ezért még mindig szerepelnek valamiféle szűkített COCOM-listán, ugyanis nukleáris robbanás szimulációjára, így atomfegyver-fejlesztésre is alkalmasak. A Silicon Graphics állítása szerint az eladásnál a cég nem tudott arról, hogy a megrendelő Orosz Tudományos Kutatóintézet azonos a korábban Cseljabinszk-70 néven emlegetett zárt várossal, amely nukleáris fegyverek tervezésével, fejlesztésével és gyártásával foglalkozik évtizedek óta. Oroszország elismerte a vásárlást, és bár eredetileg a föld és a víz radioaktív szennyeződésének környezeti monitoringrendszeréről volt szó, egy illetékes elszólása szerint valóban atomrobbanások matematikai szimulációjához szükségesek a szuperszámítógépek.

A hordozórakéta nélkül maradt és szilikonnal felpumpált szimulátorok által lealázott valóságos exszovjet nukleáris robbanófejek sorsa lapzártáig bizonytalan - én speciel az amúgy is túlnépesedéssel küszködő harmadik világ prosperáló fegyverpiacain próbálnék megszabadulni tőlük.