Váradi Balázs

Csak semmi politika!

Jászolban

Egotrip

Magyarországon minden télen százak fagynak meg, ezrek élnek az utcán, és milliók jogosan elégedetlenek azzal a hellyel, amit otthonként megengedhetnek maguknak. Ez nem jó így.

Sokan érezzük úgy, hogy a lakhatásnak valamiféle alapjognak kellene lennie, amelynek érvényesülését még egy olyan közepesen fejlett országban is, mint Magyarország, joggal várjuk el az államtól. Éppúgy, ahogy az oktatás vagy az egészségügyi ellátás biztosítását. De mit mond erre a közgazdaságtan?

Érzéketlen tudományunk ezt a dilemmát a következőképpen próbálja megragadni. Ha az egyén nem rendelkezik bizonyos típusú jószágokkal (ezek az ún. enabling goods), kár is arról gondolkodni, jut-e neki a többiből, mert nincs abban a helyzetben, hogy elfogyassza azokat. Ilyen enabling good az étel, ital, az egészség, az írni-olvasni tudás – és a fedél is az ember feje fölött. Az előbbiekről – legalább minimális szinten, legalább a nagyon rászorultak és a gyerekek esetén – a modern állam, nagyjából a magyar is, gondoskodik. A lakhatásról nem. Van-e erre jó indok? Van-e lényegi, méltányolható érv arra, hogy az államnak nem kötelessége a lakhatás biztosítása, szemben az alapfokú oktatással vagy az egészségügyi ellátással? És ha van, mi a megoldás?

Van ilyen érv, több is.

A lakásépítés és bérbeadás nem véletlenül zajlik szinte kizárólag a piacon, és korántsem csak Magyarországon. Tudjuk, milyen eredménnyel járt az, amikor a (szocialista) állam próbálta eltalálni, hogy hol, mekkora és milyen minőségű új lakásra van szükségük az állampolgároknak. Tudjuk jól, hogy van magánkórház és magániskola, de azt is, hogy az állam e szektorokban sem képes olyan ügyesen kiszolgálni az emberek sokféle és gyorsan változó vágyait, mint a mindig a vevőtől várható profitra sandító, leleményes piac. De az állami egészségügyben (legalább elvileg) szigorú szakmai protokollok határozzák meg a teendőket, és ott is, akárcsak a közoktatásban, jó érveket lehet felhozni amellett, hogy ha a szabad piacra bíznánk a megoldást, még rosszabb lenne az eredmény. Az eladó és a vevő eltérő információs pozíciója meg az egyéni és az össztársadalmi célok különbözősége miatt piaci kudarcok lépnének fel. A lakhatás nem ezekre, inkább az étkezésre hasonlít: a házépítést, az ingatlankiadást nyugodtan a piacra lehet bízni; ha kicsit lassan is (lakóházat építeni eltart egy darabig), de mindenféle kereslethez meglesz a kínálat.

A másik közgazdaságtani megfontolás, ami a lakhatást a többi enabling goodtól megkülönbözteti, a piac mérete és bődületes tőkeigénye. A nagyjából száz magyar kórház és háromezer-ötszáz általános iskola zöme már eleve az államé, míg a 4,5 millió lakás túlnyomó része magánkézen van. Ha az állam, mondjuk, 500 ezer lakást akarna kiadni a lakásszegénységben élők számára (ami távolról sem lenne elég), és azokat a piacon venné meg, mondjuk lakásonként 20 millió forintjával, 10 ezer milliárd forintot kellene kiperkálnia. (És akkor a művelet árfelhajtó hatásával nem is kalkuláltunk.) Ha újonnan építené ezeket, még sokkal többet. Ez irdatlan összeg, az ország 2021-es költségvetése bevételi főösszegének durván a fele. Hej, ha a rendszerváltáskor az állam (és az önkormányzatok) nem kótyavetyélik el a lakásvagyonukat! De ez késő bánat, s nem fog érdemben változtatni azon, hogy ma Magyarországon a lakásszegmenst a piac szabályozza.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.