Vajda Gergely

Zene hetilapra

Ludwig goes to China

Egotrip

Nemcsak Lajos, mindenki odajár. A Kínai Népköztársaság a világ egyik legaktívabb klasszikus zenei piaca. Node! Kinek is kell Beethoven Kínában, és miért?

Vidovszky László, a magyar kortárs zeneszerzés egyik nagymestere 2020-ban Ludwig in China címmel írt egy majdnem 8 perces szóló zongoraművet, amelyet Beethoven 250. születésnapjára ajánlott. A darab legutóbb 2021 novemberében, Németh András előadásában hangzott el A hallgatás napján, a Concerto Budapest újzenei maratonján. Vidovszky zenéjének egészen sajátos költőisége és humora van. Az 1975-ös Schroeder halála például Charles M. Schulz (1922–2000) amerikai képregényíró és -rajzoló Peanuts sorozatának karakterét teszi meg főszereplőjének. Schroeder egy szőke, csíkos pólójú kisfiú, Snoopy kutya egyik barátja, a klasszikus zene és különösen Beethoven rajongója, akit majdnem mindig játék zongorája előtt ülve látunk. Vidovszky ikonikus művében a zongorista a hangszer teljes terjedelmében folyamatosan skálázik, s ezt három preparátor által a húrok közé illesztett különböző állagú tárgyak változtatják meg, majd némítják el teljesen. A hangszeres előadótól hihetetlen kitartást és koncentrációt kíván a mű; Kocsis Zoltán egész életében játszotta, az elmúlt években pedig a nagyszerű Balog József vette fel repertoárjába. A végén – amint a zongorista a hangot már egyáltalán nem produkáló billentyűket kopogtatja – mindig elszorul a hallgató torka. Megjelenik előttünk a művész, aki sohasem adja fel, aki akkor is ugyanolyan intenzitással játszik tovább, amikor már senki nem hallja, mert nem hallhatja a hangokat. A hangok elnémulása a zene halála, a zene halála pedig a zongorista kisfiú, a művész Schroeder halála – miközben mindez valahogy végig egy képregény rajzolt négyzeteiben zajlik; egyszerre tragikus és megmosolyogtató.

A Ludwig in China is ehhez hasonlóan egyszerű, mégis elementáris hatású zenei ötletet bont ki. A darab nem egyéb, mint Beethoven Op. 2, No. 3-as C-dúr szonátája első tételének egy pentaton skála töredékébe szorított újraírása. A ritmusok, a faktúra, a forma ugyanaz, mint Beethovennél, de hangmagasságból a szerző végig csak négyet használ. 8 percig mást sem hallunk, mint C, E, G és A hangokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.