Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Nemzeti anyamentő

Az abortusz etikai dilemmájáról és a magzati szívhang meghallgatásának nőnevelő erejéről szóló cikkek megjelenése után szerencsére maradt még nekem is egy megíratlan téma: az, hogy vajon mi motiválhatta P. miniszter urat arra, hogy meghozza a szívhangrendeletet.

Arról van szó, ugye, hogy a Magyar Közlöny szeptember 12-i számában megjelent BM-rendelet megköveteli az orvostól, hogy minden abortuszra jelentkező nővel meghallgattassa a magzat szívhangját („az életfunkciók működésére utaló tényezőt”). Abból kell kiindulnunk, hogy Magyarországon a terhességek nagyobbik fele nem tervezett, illetve hogy az abortuszra jelentkező nők legnagyobb része a nem magas iskolai végzettségű vagy/és a jelentős jövedelemmel rendelkező rétegből jön, de már nem is az iskolázatlan és szegénységben élő nők közé tartozik. Az ebbe a „középső rétegbe” tartozó nők nagy részének már van legalább egy gyermeke: alapvetően nem fiatal lányokról van szó tehát, akiknek egy házibuli utáni esemény következményeit kell megszüntetniük. Ezek a nők zömmel annak a mérlegelése után kérik a műtétet, hogy belátták, nem képesek biztosítani egy újabb gyerek normális körülmények között való felnevelését. A szívhangrendelet célkeresztjében ők állnak, őket helyezi nyomás alá, őket alázza meg a rendelet. Nem tudom, hogy a szívhang meghallgatása kiváltja-e az abortuszt kérő nőkből (a zokogáson túl) az abortuszról való lemondást is, ami a rendelet nyilvánvaló célja.