Történt mindez 1935. június 23-án, egy derűs, szokatlanul meleg vasárnap délután, a 15. Magyar Derby napján, melyet Duce - akiben a szakértők apja, Pázmán robusztusságára és dédanyja, Patience kecsességére egyaránt ráismertek -, nyergében a fehér és narancssárga színekben virító Csaplár Lajossal, közepesnél alig jobb idővel is biztosan nyert meg, ötnegyed hosszt verve kitűnő képességű féltestvérére, Mitropára, s további háromnegyedet a kissé még éretlen, de ígéretes Bohóra.
Duce korosztályának igazi vezére volt - előző évi eredményei alapján a háromévesek között már a szezon elején a ranglista élén állt -, ebben az évben egymás után aratta győzelmeit, és most azt is bebizonyította, hogy klasszisa a nagyobb kitartást kívánó másfél mérföldes versenyben is végigviszi. Sokat ugyan nem nyertek rajta hívei - Duce reás favoritként 15 pengőre csak 25-öt fizetett a könyveseknél, a totón pedig csak 18-at -, de látványos futásával még új rajongókat is szerzett.
Büszkén állt mellette tulajdonosa, Horthy Jenő úr, a közismert sportsman, passzionátus vadász és egykori úrlovas sampion, a kormányzó testvéröccse, aki elégedetten zsebelte be a gratulációkat - és a 40 ezer pengős versenydíjat. (A bennfentesek persze tudni vélték, hogy Duce igazi ownere nem is Horthy, hanem Chorin Ferenc báró, aki nemrégiben lépett a futtatók közé. Ajvé!)
Duce példájából is sejthető, hogy a lónévadás fontos pillanata volt egy-egy versenyistálló életének. Egyfelől nyilvánvalóan nem mindenki engedhette meg magának, hogy az olasz diktátorról nevezze el lovát, másfelől egy jól megválasztott, hangzatos, erőt sugárzó név védelmet nyújtó, szerencsét hozó talizmánként kísérhette a versenylovat.
Feltehetőleg ilyen megfontolásból kapta sokat sejtető nevét Főparancsnok, Nagymester, Siker és Titán is - hogy most csak Duce kortársai, az 1930-as évek lovai fölött tartsunk szemlét -, akikben gazdájuk már csikókorukban felismerni vélte a majdani bajnokot. Mások nem bíztak a névmágiában, és kevésbé csillogó nevekkel ruházták fel lovaikat. Így járt például Nem baj és Mankó, akikről tulajdonosaik, úgy tűnik, korán lemondtak. (Nota bene: mindkét mént hamarosan kiherélték.) S alkalmasint sötéten látták lovaik esélyeit Léhűtő és Aprópénz gazdái is. Némely lelketlen futtatók egyenesen gúnyt űztek lovaikból. Próbáljuk csak elképzelni Pofás Antal lelkiállapotát, akinek valamennyi versenyén szemlesütve kellett beállnia a startgépbe. Abba pedig jobb nem is belegondolnunk, milyen jövőt szánt a tulajdonos annak a ménnek, amelyet már eleve Virstlinek keresztelt.
A névadási gyakorlat összességében igen változatos volt. A mének esetében a skála Papucshőstől Gavalléron át Casanováig terjedt, de nem bántak udvariasabban a kancákkal sem. Szép Angyal mellett ott futott Ostoba, Vak tyúk, sőt Tapló is, hogy az egy korosztállyal előttük járó Szipirtyóról már ne is beszéljünk. Oh, jaj, hová tűnt a legendás magyar lovagiasság?
Sorsát persze egyetlen versenyló sem kerülhette el, némelyeket a legpompázatosabb név sem tudott megmenteni a bukástól. Franz Ulrich Kinsky herceg lova, Victorious King (apja: Viceroy, anyja: Victoire) gyenge kezdés után végleg a "futottak még" kategóriájába züllött. És így járt Wenckheim József gróf is, aki a hangzatos Nem nem soha nevet adta egyik versenybe állított lovának. Róla eleinte mindenkinek a revízió dacos jelszava jutott eszébe, később azonban - reménytelen formáját látva - a rajongók már megsejthették, hogy ez inkább Némeszisz istennő gyászos kinyilatkoztatása, a bosszúálló végzet ítélete a gróf gőgös elbizakodottsága fölött, s valójában azt jelenti: ez a ló képtelen lesz nagy versenyt nyerni.
Olykor az is megtörtént, hogy egy-egy félreismert, elhanyagolt lovacska alaposan rácáfolt a nemtörődöm gazdája által gúnyosan ráakasztott nevére - és valósággal kivirult a pályán. Ilyen volt például Süsü és Minek?, vagy korábban Naplopó, akik a maguk idejében igen jó formát mutattak, és komoly versenyeket is nyertek.
Egyes futtatók még a hatalom megfricskázásától sem riadtak vissza, amikor nevet adtak lovuknak. Nem kis pimaszság kellett ahhoz, hogy 1960-ban, alig néhány évvel az "ellenforradalom" után, az "imprlizmus" elleni küzdelem idején a kisbéri ménes Imperiál névre keresztelje egyik ígéretes új csikóját. Ráadásul éppen Imperiál volt az, aki hosszú idő után először volt képes a magyar mezőnyből kiemelkedve a rangos külföldi pályákon is nagy győzelmeket aratni, mintegy igazolva a szocialista államrend - s egyben a dialektikus történelmi materialista telivértenyésztés - fölényét. Hírneve oly magasra szárnyalt, hogy a Magyar Derbyn aratott 1963. évi győzelmét maga Kádár János is végignézte a Kerepesi úti díszpáholyból, pedig ő állítólag sem korábban, sem azután nem tette be a lábát a lóversenypályára. Akkor sem, amikor néhány héttel később Imperiál a Szocialista Országok Nagydíját is megnyerte - kínosan nagy fölénnyel.
Napjaink legjobb magyar versenylova, Overdose hű maradt - kétértelmű - nevéhez. Először arról vált híressé, hogy gyorsaságból és versenyszellemből is "dupla porciót" kapott teremtőjétől. Később azt vehettük észre, hogy őt magát is "túladagolták". Amikor 2010-ben egyik pillanatról a másikra a laikusok is tudomást szereztek létezéséről, valóságos hisztéria tört ki a ló körül, s boldog-boldogtalan az ő dicsőségének fényében próbált sütkérezni. A Kincsem parkban rég nem látott tízezres közönség szurkolt a győzelméért, s futama előtt a totalizatőrön olyan forgalom volt, hogy az elektronikus rendszer egy pillanat alatt összeomlott. (Talán még így volt a legjobb, hiszen a szuperfavorit győzelmére beadott tétekre járó nyereményt, tikettenként néhány forintot ki sem lehetett volna fizetni, s rossz belegondolni, mi történt volna, ha a gyakorlatlan fogadók - a legtöbben először jártak lóversenyen - ebben valami csalást orrontanak.) Az igazi balszerencse azonban az volt, hogy a hatalmas pályacsúccsal megnyert verseny közben Overdose elhagyta egyik patkóját, s a nagy tehetségű flyernek pontosan ugyanaz lett a végzete, mint jó száz évvel korábban a szenzációs Patience-nak, akit szintén egy szerencsétlen újrapatkolás nyomán fellépő sérülés akadályozott meg abban, hogy a világ nagy versenypályáin is kifussa formáját.
