Nem tudom, hogy eleve egy meglévő közönségigény hozta-e létre ezeket, avagy megfordítva: a szappanoperák formálták volna sajátosra a népesség egy részének az agyát. A nyelvről való vélekedések között sok olyan spekuláció van, amelyek hiedelemvilágunk részei. A nyelvek elsajátításával és egymás mellett élésével kapcsolatos babonaságoknak az alapja persze mindig egy-egy tény, például hogy Ukrajnában, Lettországban, Észtországban, Kirgizisztánban vagy Kazahsztánban a lakosság ötöde vagy negyede orosz anyanyelvű. A tény értelmezése viszont már ideológiai kérdés: mit gondolunk arról, hogy a nyelvi egység a nemzeti egység záloga, elhisszük-e azt, hogy az államnyelv ismerete nem engedi meg egy második nyelv aktív használatát, ismeretét. Richard H. Pratt, az indián ügyek biztosa már 1892-ben így fogalmazott az indiánok nyelvének jövőjével kapcsolatban: meg kell ölni az indiánt, ha meg akarjuk menteni az embert.
Magyarország azon - a világ államainak csak mintegy tizedét képező - országok közé tartozik, amelyek törvénybe foglalták az államnyelv kitüntetett státusát és védelmét, ahol az államnyelvet törvény garantálja. A világ nyelveinek száma 25-30-szorosa az országokénak, tehát az egyetlen és igaz államalkotó nyelv mítoszát eleve cáfolja az a tény, hogy a földgolyó országainak zöme soknyelvű, sőt "sok hivatalos nyelvű" - alkotmánya szerint (I. 6. §) például a Dél-afrikai Köztársaság 11 nyelvű. Még az anyanyelv védelmének ügyében ma oly jelesül vitézkedő Franciaországnak is csak húsz éve van jogilag kodifikált államnyelve, bár az egyes régiók ún. széthúzó nyelveinek és dialektusainak problémájáról az 1790-es évektől tucatnyi tanulmány szólt. Ugyanakkor nem vitatható, hogy a nyelvi és ezzel összefüggésben a kulturális egységnek lehet és volt is szerepe a politikai egység létrehozásában és fennmaradásában. A nyelviség jelentőségét mutatja az, hogy az anyanyelvi beszélőknek a közös nyelvhez fűződő mély vonzódása még nyelvcsere után is szimbolikus kapcsolatként él tovább. A spanyolországi baszkok mintegy 65 százaléka számára például az ún. örökségnyelv (angol heritage language) már rég nem közösségi nyelv, mert semmilyen szinten nem beszélik, de ez a fiktív nyelvi egység mégis alapvető összetartó erőként működik. Ki érti ezt? Talán csak a politikusaink, akik mindenesetre kinyilvánították, hogy őket nem hagyja hidegen édes anyanyelvünk védelmének ügye.
Az "anya csak egy van" népi bölcsessége alapján hat évtizeden át maguk a nyelvészek táplálták azt a hitet, hogy az agyban "a nyelv számára adott, zárt térben" (?) zavar keletkezik, ha egy második nyelv oda befurakodik. Ennek a hitnek a hátterében az a megfigyelés áll, hogy a kétnyelvű személyek nyelvei között valóban sokszor van nyelvi interferencia - vannak áthatások, tükörfordítások stb. "Akkora villám esett le az előbb" - mondta egykor a kislányom (akinek első nyelve a japán volt, amely nyelvben a villámnak bevett szokása, hogy leesik). A "zavarkeltő másik nyelvről" szóló hiedelmet táplálta az a megfigyelés is, hogy a bevándorló közösségekben a nyelvcsere folyamatában lévő gyerekek olykor átmenetileg sem a bevándorló, sem a befogadó közösség nyelvét nem képesek megfelelően használni. Nem meglepő, hogy az 1970-es évek elejéig, tehát a tapasztalati és kísérleti kutatások megindulásáig egyeduralkodó volt az a nézet, hogy az ún. "egyensúlyhatás" (angol balance effect) miatt például az anyanyelvi tudás torzulásával jár, ha úgymond "idő előtt" kezd el a gyermek idegen nyelvet tanulni. Ez az "elmélet" feltételezte tehát, hogy ha az emberi agyba különféle és nagy mennyiségű töltelék kerül, ez a minőség romlásához, sőt túlcsorduláshoz vezet. Mindazonáltal a tudományos közösség állásfoglalása (egy évtized leforgása alatt) az ellenkező oldalra billent át, amikor kiderült, hogy a kétnyelvű gyerekek zöme sokkal inkább képes megérteni a nyelvek finom árnyalatait, jobban és árnyaltabban fogalmaz, illetve reflektál a nyelvi és a fogalmi kategóriák közti eltolódásokra stb. Viszont az "először magyarul tanuljon meg a Pistike, mert csak keveri majd a kettőt" bölcsesség tere és ereje a laikus közvéleményben semmit sem változott. Igaz, azt soha nem lehet bizonyítani, hogy egy kétnyelvű személy intellektuális képességei nem fejlődtek volna olyan kiválóan, ha egynyelvű marad, de biztosan tudjuk, hogy a többnyelvűség tartós zavarhoz soha nem vezet, még az óvodáskorban megkezdett nyelvtanulásnak sincs káros hatása, illetve a második nyelv hosszú távon pozitívan hat az anyanyelvi készségekre is.
A US English (az angol nyelv kizárólagosságáért harcoló egyik szervezet) honlapján persze azt olvashatjuk, hogy a kétnyelvűség identitászavarhoz vezet, és az anyanyelv megtartása akadályozza, hogy a bevándorló rendesen elsajátítsa az angolt. Amiként különböző nyelvű honlapokon olvasható, hogy öndiszkriminációhoz vezet az UNESCO ajánlása, amely a kisebbségi nyelvi oktatás megtartását javasolja legalább az elemi oktatásban. Az USA államainak már nagyobbik része törvényileg is egynyelvű (utoljára West Virginia állam hozott ún. "English Only" törvényt). Talán egy eleve többé-kevésbé irracionális jelenség, az amerikai konzervatív populista ideológia elképesztő erősödésének általános trendjébe illeszkedik az, hogy az angol nyelv kizárólagosságát követelő mozgalmak öles léptekkel törnek előre, a liberális és baloldali fajankók ellenállása pedig megtörni látszik.
A konzervatív ideológiák igazi ellenfele most már inkább csak a demográfia. Ezen a nyáron ugyanis állítólag megszületett az Egyesült Államok hatvanmilliomodik "nem anglo" polgára. Tehát már ötből egy, ugye.
