Az 5 százalékhoz közelítő növekedési ütemmel éllovasok lettünk az Európai Unióban, olyan régóta dinamikusan gyarapodó országokat is megelőzve, mint Románia vagy Lengyelország. Az örömhír kevésbé a hálátlan nép, mint inkább vezetőinek keblét melengeti, akik diadaljelentéseikkel önmagukról állítanak ki jeles bizonyítványt. Főként a „magyar modellt” 2010-ben világra hozó Matolcsy György csapata használja fel az alkalmat az önfényezésre, mint azt az Ismét éllovas Magyarország – minden az adóreformmal kezdődött című publicisztikával a Növekedés.hu portálon novemberben beindított cikksorozat is tanúsítja. A jegybanki elemzők a siker kulcsát a költségvetési kiadásokat érintő strukturális reformokban és a foglalkoztatás bővítését szem előtt tartó adóreformban, valamint a gazdaságot dinamizáló monetáris politikában látják (utóbbiról lásd a sorozat Lenne növekedés, ha az MNB nem nyomná a gázt? című epizódját). Szerintük a kormányzati és jegybanki intézkedések együttesen 6 százalékponttal járultak hozzá a GDP hosszú távú növekedéséhez. Más elemzők a gazdaság dinamizálásának forrását a bőségesen beáramló uniós támogatásoknak tulajdonítják, mondván: nélkülük semmilyen növekedés nem lett volna.
Kellett is az utolsó két év kiugró dinamikája ahhoz, hogy behozzunk valamit abból az elmaradásból, amelyet a kelet-közép-európai országok felzárkózási versenyében szenvedtünk el a 2008-as válságot követő időszakban. Ám még ez sem volt elég ahhoz, hogy a régióbeli országokhoz hasonló ütemben közelítsünk a vágyott osztrák életszínvonalhoz. Lengyelország a válság előtti gazdasági teljesítményét napjainkig jó 40 százalékkal fejelte meg, Szlovákia és Románia is 30 százalékkal gyarapodott, miközben Magyarország GDP-je – a jóval gazdagabb Csehországhoz hasonlóan – csupán 20 százalékkal bővült az azóta eltelt bő évtized során. Tehát nem csupán a hagyományosan pesszimista magyar lelkület az oka annak, hogy – legalábbis az Eurostat felmérése szerint – a magyarok kevésbé elégedettek az életükkel, mint a térségünk legtöbb nemzete. Az elégedetlenségnek kézzelfogható, anyagi háttere is van: a többieknél lassúbb gazdasági felzárkózás Európa tehetősebb és talán ezért is boldogabbik feléhez.
A gazdasági növekedés mellett más területeken is éllovassá vált tavaly a magyar, bár a mezőnyből kiemelkedő mutatóknak nem mindegyike ad okot a dicsekvésre. Ilyen például a forint árfolyamának a régiós devizákét is túlszárnyaló meggyengülése az euróhoz és a dollárhoz képest. A jó ideje tartó lejtmenet egyúttal nemzeti rekordot szült: veretes valutánk még soha nem volt ilyen gyenge, egyes napokon az euró 336 forintot is ért. Meghaladottá vált a még a Járai-érában életre kapott „erős valuta – erős ország” doktrína: az MNB mai vezetése a gyenge forinttal ösztökélt exportban véli meglelni a gazdaság élénkítésének kulcsát.
A forint élenjáró gyengülésében egy másik rekord játszotta a főszerepet: a jegybanknak a kormány együttműködésével sikerült a legnagyobb abszolút értékű negatív reálkamatot előidéznie. Hasonló dicsőség ez ahhoz, mint amit a korabeli vicc szerint a Szovjetunió ért el azzal, hogy övé a legnagyobb törpe. Legyünk mi is büszkék rá, hogy – hála az MNB bankok számára megállapított negatív kamatának és a szépen emelkedő inflációnak – a magyar polgárok és cégek bankbetéteinek vásárlóértéke éves szinten már több mint 3 százalékkal csökken. A gazdaság bölcs irányítói azért kreáltak egy kivételt, a Magyar Állampapír Plusz elnevezésű kötvényt, amely pozitív reálkamatot biztosít – legalábbis addig, amíg az infláció 5 százalék alatt marad.
Egyébként az áremelkedés terén is sikerült dobogós helyezést elérnünk: az Európai Unióban csupán Románia került elénk e téren. Az MNB vezetőihez hasonlóan akár örülhetünk is a 3 százalék fölé emelkedő inflációnak, hiszen így Magyarország bizonyosan elkerüli a fejlett világot fenyegető deflációs veszélyt. Ha viszont a „legnagyobb törpe” dicsőségét élvező jegybank még sokáig fenntartja a forintot gyengítő jókora negatív reálkamatát, a megdráguló import miatt az infláció is kiszökhet a számára megszabott 3 plusz-mínusz 1 százalékos sávból. A pénzüket MÁP Pluszban fialtatható magyar magánszemélyeken kívül ugyanis mindenki szabadulni igyekszik majd a napról napra kevesebbet érő forintjától, az erősödő inflációs várakozások pedig egy idő után már a rögzített kamatozású „szuperkötvény” vonzerejét is eltüntetik.
Ám nem áll szándékomban az ördögöt a falra festeni: az idei, sőt még a jövő évre szóló prognózisok sem jósolják az infláció elszabadulását, az nagy valószínűséggel továbbra sem lépi át a 4 százalékos korlátot. Igaz, a 3,5 százalék körül várható átlagos inflációban a gazdasági növekedés lanyhulásának kevésbé örvendetes fejleménye játssza a főszerepet.
A 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus végéhez érve, az idén már mérséklődik a beruházások dinamikája, a munkaerő szűkössége pedig korlátot állít a foglalkoztatás bővítésének, miközben a termelékenység alig nőtt az elmúlt években. Bár az államadósság mérséklése szigorú költségvetést igényelne, a „gazdaságvédelmi akcióterv” keretében további adócsökkentések, valamint a családokat és a vállalkozásokat segítő támogatások lépnek életbe.
A kisvállalati adó 12 százalékra, a szálláshelyek áfája 5 százalékra csökken, a kistelepülésen építkezők 5 millió forintig adóvisszatérítést kapnak, 2022-ig felfüggesztik a reklámadót és növelik a kutatás-fejlesztés támogatását. Az MNB is kitesz magáért: a kisebb cégeket immár (egyenesen hungarikumként!) negatív reálkamattal segítő „növekedési” hitelek mellett „növekedési” kötvényekkel próbál lendületet adni a nagyobbacska – ám az eddigi tapasztalatok szerint leginkább a kormányfőhöz közeli személyekhez kötődő – vállalkozásoknak.
Meglehet, az idén már nem leszünk éllovasok a gazdasági növekedésben, de azért az elemzők többsége által prognosztizált 3,5 százalék körüli dinamikával még mindig jó pozíciónk lehet az európai rangsorban. A magyarok zömének élete mégsem válik könnyebbé, mert a kormány sajnálatos módon elmulasztotta, hogy még a bőség éveiben orvosolja a válságos állapotba került egészségügyet, és fenntartható állapotba hozza a nyugdíjrendszert. A lanyhuló gazdasági növekedés mellett erre bizonyosan csökken a lehetőség. És különösen akkor, ha továbbra is a kormányfőnek emlékművet állító presztízsberuházások, illetve családi-baráti körének gyarapodását szolgáló programok élveznek elsőbbséget. Az utóbbi években e téren is sokat léptünk előre ahhoz, hogy a világ éllovasai közé kerüljünk.
