Verseny, függetlenség, stílus
"Verseny van a magyar lakossági bankszektorban, egyes szegmensekben még erősebb is, mint az EU más országaiban" - tette közhírré sajtótájékoztatóján a Magyar Bankszövetség elnöke egy "átfogó, független" elemzés alapján. A szövetség megbízásából a McKinsey tanácsadó cég által készített tanulmány rezüméje szerint ugyanis "erős és intenzív verseny van a magyar bankok között", amit (szerintük) az ún. struktúra-magatartás-teljesítmény elemzési keret mindhárom eleme tükröz. A 40 informatív ábrát tartalmazó, a magyar bankszektort nemzetközi összehasonlításba helyező, impozáns tanulmány számos eredeti megállapítást tartalmaz, köztük jó néhányat a bankverseny természetével kapcsolatban. Némelyik merészen szembehelyezkedik a mainstream piacelmélettel, például ez: "a legjövedelmezőbb bankok általában a leginkább versengő piacokon működnek". Vagy amelyik azt taglalja, hogy mivel a kisméretű magyar bankpiacon egy-egy termék fajlagos költsége nagyobb, mint másutt, a magasabb árak ezt tükrözik, és még véletlenül sem a verseny korlátozottságát. Annak pedig, hogy a magas árak magas profittal párosulnak, az a magyarázata (szerintük), hogy az elmaradott piacon működő magyar bankoknak többet kell fordítaniuk fejlesztésekre, mint másutt.
Hogy ez a logika a feje tetejére állítja a versenypiac működési rendjét, láthatóan nem zavarja sem a tanulmány szerzőit, sem az annak megállapításait kritika nélkül átvevő bankszövetséget. Az elemzés, bár felfedezhetők benne a hozzáértés jelei, nem igazán válik az empirikus versenykutatás dicsőségére - persze nem is ilyen céllal készült. Mégsem a tanulmány helyenként aggályos módszertanát és emiatt vitatható következtetéseit kívánom itt és most górcső alá venni (erre másfajta fórum való), hanem pusztán a megrendelő hozzáállását.
A bankszövetségnek ugyanis azért volt fontos egy, a bankverseny erősségét alátámasztó "független" tanulmánnyal a publikum elé állni, mert a kormány felkérésére tavaly ősszel felállt banki szakértői bizottság zárójelentésében arra a merész következtetésre jutott, hogy a bankpiacon javítható a verseny, valamint korábbi empirikus elemzésekre hivatkozva azt állította, hogy egyes lakossági piacokon (folyószámlahitel, áruhitel, személyi kölcsön, folyószámlák) kimutathatóan gyenge az árverseny. Ezekkel a megállapításokkal oly mértékben sértette meg a szektor jó hírét, ami már orvoslást - jelesül egy ütős ellentanulmányt - kívánt.
A bizottság természetesen nem állított olyan badarságot, hogy ne volna verseny Magyarországon a bankok között, mert még egy kormány által felkért, ámde a bankszövetség tanácsadójával ellentétben ingyen és bérmentve, pusztán a kutatói hevülettől (plusz a Miniszterelnöki Hivatal kávéjától) fűtve működő csapat sem lehet annyira süket és vak, hogy ne észlelje a hazai bankok élénk reklámhadjáratát és ügynökeik mind agresszívabb hajszáját. A bizottság abban az értelemben valóban nem volt független, hogy - kimondottan is - alapelvéül tűzte ki: a fogyasztói szempontok előtérbe helyezésével fogalmazza meg ajánlásait, vagyis a banki ügyfelek irányában vállaltan elfogult volt.
A bizottság azonban (a fogyasztók iránti elkötelezettsége mellett is) célul tűzte ki azt, hogy javaslatai megvalósíthatók legyenek. Emiatt nem javasolta például azt a megoldást, hogy a bankszámlaszámok - a mobilszámokhoz hasonlóan - hordozhatók legyenek, mert hozzáértőktől megtudta, hogy ennek súlyos technikai akadályai vannak. Ezek után igazán rejtély, hogy a bankszövetség elnöke sajtótájékoztatóján miért pont ezt hozta föl példaként arra az állítására, hogy vannak nem megvalósítható javaslatok is. A bizottság ugyanis a több országban működő számlaátirányítást javasolta arra, hogy a bankok gördülékenyebbé tegyék a bankot váltó ügyfeleik dolgát. A bankváltás megkönnyítését pedig azért tartotta fontosnak, mert ez erősítheti a versenyt, ami leszoríthatja az ügyfelek költségeit.
Persze ha "erős és intenzív a verseny", akkor tényleg fölösleges mérsékelni a bankváltás költségeit, pláne ha elfogadjuk a megrendelt tanulmánynak azt a hivatkozását, mely szerint a lakossági bankváltási ráta Magyarországon kiugróan magas. Ezt a megállapítást egy uniós jelentésre alapozták, amely eltekintett attól az apróságtól, hogy Magyarországon az újonnan nyitott számlák száma nem csupán az önkéntes bankváltások miatt magas, hanem azért is, mert ingatlanhitel felvételéhez az adott banknál is számlát kell nyitni. Ezt a tényt a McKinsey tanácsadó cégnek nem kell feltétlenül tudnia (bár mivel a magyar bankszövetségtől "független" cég 1998 óta tanácsadója a szövetség legnagyobb tagjának, az OTP-nek, akár képben is lehetne), de a szövetség elnökének igazán illenék figyelembe vennie, amikor a verseny melletti érvként hangoztatja.
A Magyarországon működő bankok tulajdonosai és vezetői pontosan tudják, miért érdemes nálunk (és más ún. feltörekvő országban) a nyugatinál alacsonyabb forgalommal együtt járó magas fajlagos költségek mellett bankot működtetniük, sőt fejleszteniük is. Azért, mert a lakossági üzletágakban (még mindig, bár kétségkívül csökkenő mértékben) érvényesülő oligopolisztikus piacszerkezet és a nagyfokú fogyasztói tudatlanság olyan profitszintet tesz lehetővé, amely mellett néhány (jelenleg átlagosan öt és fél!) év alatt megtérül a befektetés. Innen visszafelé gondolkodva, mindenféle mélyreható elemzés nélkül is adódik a kérdés: ha valóban olyan erős és intenzív volna a verseny, mint ahogy a bankszövetség láttatja, akkor miért nem mozdul lefelé a profitráta?
A magyar bankpiac egyes, a lakosság számára jelentős szegmenseiben korlátozott árverseny kellemes a bankoknak és kellemetlen a fogyasztóknak. Mindez nem jelenti azt, hogy a helyzetről a bankok vezetői vagy tulajdonosai tehetnek - ilyet a szakértői bizottság sem állított. Azt azonban jelenti, hogy érdemes foglalkozni vele: a kutatók mellett leginkább a fogyasztóvédelemnek, a bankfelügyeletnek, a versenyhivatalnak, a kormánynak és - vétlensége ellenére - a bankszövetségnek is. Az előbbieknek a helyzet javításának eszközein kell gondolkodniuk, a bankszövetségnek pedig arra érdemes törekednie, hogy mérsékelje a fogyasztói elégedetlenséget, aminek nem a nyilvánvaló tények cáfolata a legjobb módja.
Tudom persze, a magyar bankszövetség kész mintát követ akkor, amikor cáfolni igyekszik azokat az állításokat, amelyek megkérdőjelezik a verseny intenzitását, illetve annak az árakra ható erejét. A mintát az Európai Bankszövetség szolgáltatta, amikor a lakossági bankversennyel kapcsolatos problémákra rámutató európai bizottsági jelentésre hasonlóképp reagált: visszautasította a verseny hiányára vonatkozó felvetéseket. Az anyaszervezet azonban jó példát is mutatott, amikor elutasító megjegyzései végén konstruktív párbeszédre szólította föl az Európai Bizottságot. Tartalomban már jók vagyunk, a stíluson még van javítanivaló.
