Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Görgetés előtt

Egotrip

A helytartó művelt, görögül kiválóan tudó római lovag volt, aki évek óta élt már Júdeában, amikor az őrizetest elébe állították. Tudta tehát, hogy mennyit érnek a helyi politikusok és az önjelölt próféták, meg hogy ebben a zavaros világban a "jó" és "rossz", az "igaz" és "hamis" címkéknek nincs is jelentésük. A galileai persze rögvest arról kezdett handabandázni neki, hogy ő azért jött e világra, hogy bizonyságot tegyen az igazságról, de Pontius Pilatus (ha jól emlékszem, így hívták a helytartót) legyintett, és csak ennyit mondott neki: Ti esztin alétheia? Mi az, hogy igazság? Majd sarkon fordult, és távozott (vö. János 18: 38). Nem kellett tolmács: a purparlé görögül folyt, hiszen ezt a nyelvet még a faragatlan galileaiak is beszélték. Ebben a korban ugyanis a zsidók már arámiul társalogtak, héberül főként csak imádkoztak, és görög nyelven beszéltek az idegenekkel. Ekkortájt egyébként Itália mintegy nyolcmillió lakosának feltehetően a harmada latin-görög kétnyelvű volt. A művelt római társaság pedig gúnyolta azt, aki még görögül sem volt képes megtanulni. Nem kétséges: a zsidók és a rómaiak is tudták magukról, hogy ők a legnagyobb nép fiai, de ez a felismerés nem indította őket arra, hogy bezárkózzanak az anyanyelv szerelmetes börtönébe. A nyelv dolgában tehát nem a magasztos érzemények, hanem merő földhözragadt megfontolások vezették őket. A nyelvek ugyanis jók valamire - a Talmud szerint például a görög nyelv éneklésre, a latin háborúzásra, az arámi siratásra, a héber meg a beszédre való (Megillah 1.71b, Sotah 7.2, 30a). A történelem nagy kultúrái rendre többnyelvűek voltak, és a római irodalom sok klasszikusáról például tudni lehet (Cicerótól Apuleiusig), hogy magas szinten volt kétnyelvű. Amiként ma is két- és többnyelvű a földgolyóbis lakóinak jelentős része - vélhetően mintegy 2,5-3 milliárd ember.

Az egynyelvűség gyógyítható (Einsprachigkeit ist heilbar) címmel jelent meg éppen másfél évtizede a Sociolinguistica c. évkönyv. Gyógyítható talán, de ma az európai kis népek között jószerivel a magyar nemzet az egyetlen, amelynek három gyermekéből kettő nem tud semmilyen idegen nyelven. A magyar egynyelvűség gyógyíthatatlan. Ennek a problémának köze van ahhoz, hogy a magyar kultúra és oktatás ügyei egy rokonszenves református lelkész, egy alanyi költőként sem jelentéktelen államtitkár, valamint egy halmozottan ötletgazdag államtitkár asszony kezébe kerültek, akik bámulatos invencióval és elánnal verik szét a kevés még szétverhetőt. A nyelv és nyelvtudás problémái nem függetlenek attól sem, hogy az agresszívan központosító, uniformizáló, tekintélyelvű vezetési stílus már a magyar szellem integráns része, hogy ez a pórázformula ijesztő mértékben bejött a mi dolgozó népünknek - Horthy, Rákosi, Kádár és Orbán alatt. Gondolkodó magyarok is bíznak abban, hogy a kultúra és oktatás építményének súlya, belső korrekciójának ereje mindig kiegyenlíti a bornírt vezetők döntéseit. Például nem számít úgymond az, hogy néhány silány kis náci tollforgatót beleraknak az irodalmi tantervbe, mert a tanárok többsége úgyis tudja, hogy ezek számára, mondjuk, akár Tamási Áron, Illyés Gyula és Németh László mellett sem jut hely. Nem számít az, hogy a német nyelvnek a tanterv elsőbbséget biztosít az angollal szemben, mert a szülők lokális és a világ globális nyomása alatt a dolgok úgyis a megfelelő vágányon futnak majd tovább. Nem számít úgymond az sem, hogy a kultúra és oktatás kormányzati diskurzusában egy 19. századi nyelvszemlélet érdekes csillogású kövületeit láthatjuk viszont, mert az anyanyelvi és idegen nyelvi kultúra és oktatás modern szerkezete ezek ellenére is kialakul majd. Igaz, a zűrzavarból is születhet nagy produkció: egykori gimnáziumi kórusunk minden tagja másként énekelt hamisan, és éppen eme kakofónia vektorainak eredője volt - főként G. Horváth tanár úr karmesteri varázspálcája révén - az igazi művészet nagy harmóniája. Ha persze nincsenek jótorkú legények, akkor nincs mit tenni, de úgyis minden Isten végtelen kegyelmétől, vagy ha tetszik, a hamis hangok spontán összeadódásának szeszélyétől függ.

Mégis - ha kérdezni még szabad. Biztos, hogy jó környezetet teremt a kibontakozáshoz az a nemzeties-szabadságharcos retorika, amely kikel az angol nyelv túlságos térhódítása és az amerikanizáció tenger fájdalma ellen? Biztos, hogy a kormányzatnak kell "mederbe terelnie" az idegen nyelvek oktatásának piacán a kereslet és kínálat alapján kialakult áramlatokat? Biztos, hogy csak ártalmatlan butaság egy minisztériumi állásfoglalásban az a megállapítás, miszerint "nyelvpedagógiai szempontból az javasolt, hogy a tanuló a komplexebb nyelvtani struktúrájú német nyelvvel találkozzék először, ne az angollal"? Milyen szakmai felkészültségű személy írhatta ezt? Miféle nyelvpedagógiai szakirodalomra hivatkozik ez a kedves dilettáns szakcsinovnyik? Ki lehet fejezni a nyelvtan komplexitását, mondjuk, maligánfokban? Igaz lenne hát a schlegeli botorság, miszerint vannak egyszerű és fejlett struktúrájú nyelvek? Továbbá: fontos dolog, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma grandiózus jelentést készíttetett "a magyar nyelv állapotáról", hogy a kultúráért felelős államtitkár takaros előadást tartott a nyelvünk védelméről, különös tekintettel a tudományos nyelvhasználatra? Biztosan kell nekünk 2013-ban a 100 millió forintos könyvkiadási program tudományos nyelvhasználatunk "elősegítésére"? És ez még csak a nyelv dolga, ugye...

Imádkozzunk, hát, szerelmes barátaim, hogy a szerkezet belső ereje mindvégig elegendő maradjon a korrekcióra, vagy (még inkább) hogy a jobboldal józan gondolkodású szakemberei végre felismerjék mindnyájunk közös érdekét. Azt, hogy a kultúra és az oktatásügy irányításában a dilettantizmusnak azért valahol határt kellene szabni. Félek, hogy eljutunk oda, amit Petri György már megírt volt sok évvel ezelőtt: Rettenthetetlen hülyék kora jő. / Pojácák vagy gazemberek? Is-is. / Egyszerre félem és röhögöm általlátni: / a szikla óhatatlan visszafelé görög.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.