Az alábbi történet hőse Königswarter Hermann báró, a Monarchia egyik leggazdagabb börziáner családjának tagja, egyszersmind a századforduló legsikeresebb magyarországi futtatóinak egyike.
Königswarter 1897. május 14-én, a tattersalli csikóvásáron vette meg Morgan és Petroleuse pej méncsikóját Luczenbacher Miklóstól, a pettendi ménes tulajdonosától 2250 forintért, vagyis 4500 koronáért. A tetszetős csikót az év végén Petőfi néven anyakönyveztette, s egy évvel később versenybe is állította. A ló 1898 októberében a nyeretlen kétévesek között egy semmire sem jó 4. hellyel indította karrierjét, majd november elején ugyanilyen mezőnyben megnyert egy 2000 koronás futamot, s ezzel - ahogy akkoriban mondták - "letette maidenségét". Ideje is volt már, hiszen pedigréje mintaszerű volt, s a legnagyobb reményekre jogosította: tizenhat ükszülője közül tíz a legjobb versenyzőket, további öt pedig a legjobb tenyészméneket adó családokhoz tartozott.
Ekkor lépett közbe Tóth Béla, a Pesti Hírlap publicistája - nevét ma leginkább a régi magyar szólások és anekdoták összegyűjtőjeként ismerjük -, s mint a nemzet önjelölt lelkiismerete, az alábbi szavakkal csapott le a gaz Königswarterre: "Petőfinek egy lovat hívnak. Ezzel a lóval e napokban futtattak és nyertek is vele nem tudom hány ezer koronát. Petőfit a lovásza megostorozta és megsarkantyúzta, hogy jól fusson; és mikor jól futott, jutalmul abrakot kapott Petőfi. [...]
Nekünk magyaroknak szentségünk a Petőfi név. [...] Petőfi a lelkünk jobbik fele. [...] Csodatévő ereje teremtő hatalommal munkál bennünk koporsónk bezártáig. Szerelmes ifjúságunk tavaszát ő árasztotta el virággal. Férfikorunkban az ő szíve dobogott bennünk a szabadságért, a hazáért. [...] Hitünk és bölcsességünk ő. Életünk és célunk. Reá gondolni magasztos cselekedet. Nevét kimondani imádság, a teremtő erőnek legfenségesebb dicsérete.
És most jön valaki, és lónak adja ezt a nevet.
Mi ez? Egy cynikus ötlete: megcsufolni az emberi méltóságot? Vagy a magyarok valamely ellenségének a kitalálása, hogy igy sértsen meg bennünket lélekben? E kérdésről beszélvén többektől azt hallottam, hogy lovat emberről elnevezni Angolországban a tisztelet jele. Meglehet. Nem tudom. Én nem vagyok se angol, se lovász, se kocsis. [...] Mi jószágnak embernevet nem adunk soha. [...] embernevet sohasem forgatunk állatra, legkeserübb haragunkban sem. Ez a mi parasztlelkünknek valami finom, méltóságos vonása. Más szóval talán jóizlése.
[...] Bizonyosnak hiszem, hogy ama ló gazdája meghökkenne, ha azt hallaná, hogy őt a magyarság megbántásával vádolják. [...] Hogyan? Miért? Hiszen őneki nem volt semmi rossz szándéka! És az a Petőfi igen jó ló; csak dicsőséget szerez annak a névnek! ... Erre aztán mit lehessen mondani? Ki bocsátkozik analphabetával nyelvészeti vonatkozásba? Ki mutogat vakoknak szinárnyéklatokat? Melyik magyar fog bele a képtelen vállalkozásba, megértetni a más csillagról való idegennel, hogy mik a magyar léleknek leggyöngédebb, legbensőbb sajátságai?"
Petőfi felbukkanása persze sem nyelvészkörökben, sem a lovaregyletben nem okozott felháborodást. A hozzáértők pontosan tudták, hogy a sport világában az ilyen elnevezés nem a megvetés, hanem éppenséggel a különös tisztelet jele, s nem csak Angliában. (A Nemzeti Hajós Egylet például Deák Ferencről nevezte el egyik csónakját már az 1860-as években - tehát még "a haza bölcse" életében. A kiegyezést követő 1868. évi bécsi lövészversenyen pedig a résztvevők többek között Ferenc Józsefnek, Erzsébet királynénak és Deák Ferencnek a nevét viselő céltáblákra lövöldöztek - minden hátsó szándék nélkül. Sőt a jelen lévő több mint ezer magyar puskás egyike, Besze János ügyvéd, akit Habsburg-ellenes működése miatt a szabadságharc után egy időre be is börtönöztek, személyesen lőtt bele 12-szer "Deák Ferenc" közepébe, s ezzel a német lövészek előtt - akik ugyanebben a versenyben az uralkodói pár céltábláira lőttek - megnyerte a díjként kitűzött díszzászlót. A magyarok pedig ezután a vállukra vették a derék hazafit, és "Éljen Deák Ferenc!" kiáltásokkal hordozták körbe a sokadalomban.)
Tóth kifakadása mindenesetre alkalmas volt arra, hogy 1898 novemberében tovább hergelje a közhangulatot, amely a forradalom és a szabadságharc félszázados ünnepe, az Erzsébet királyné meggyilkolása, a Ferenc József 50 éves uralkodói jubileuma és a Hentzi-emlékmű felállítása körüli ádáz viták miatt amúgy is nagyon felfokozott volt.
Königswarter viszont, aki nem elég, hogy idegen, a magyar fülnek eléggé kellemetlen hangzású nevet viselt, de szerencsétlenségére még Mózes-hitű is volt, a maga részéről nem óhajtott vitát nyitni az igaz hazafiság mibenlétéről. Inkább bölcsen meghajolt Tóth Béla "népakarata" előtt, s a következő versenyre már Pardon néven írta be lovát. "A Petőfi-cultus ápolása, a magyar szépirodalom és szépműtan fejlesztése s terjesztése" céljából létrejött Petőfi Társaságnak pedig - állítólag - nagyobb pénzösszeget adományozott. (Vajon ki hitte volna, hogy valakinek ilyen névvel még humora is lehet? Méghozzá milyen finom, elegáns humora! Hiszen Petőfit akár Petrovicsra is magyarosíthatta volna...)
S ha már Königswarter úri gesztusát így megdicsértük, akkor kalapot kell emelnünk Pardon előtt is, aki a maga módján mégis hű maradt első nevéhez, és méltó bosszút állt a labancokon: bár összesen csak négy versenyben futott, legnagyobb diadalát éppen Bécsben, az 1899. évi derbi megnyerésével aratta. (S díjaival nem mellesleg 202 ezer koronát hozott gazdájának, ami éppen negyvenötszöröse volt vételárának. Nem is beszélve kiemelkedő tenyészmunkájáról: ivadékai - köztük egyik utolsó fia, a hazai lótenyésztés egyik büszkesége, Pázmán - két évtized alatt több mint 5 millió koronát nyertek a világ versenypályáin.)
Néhány évvel később kiderült, hogy Königswarter külön klasszist képvisel a lónevek kiválasztásában. Neki köszönhető ugyanis minden idők legeredetibb turftréfája, amelynek célpontja a korszak két közismert lóversenyrajongója, Pintér Gyula és Tatai Vilmos volt. Az urak arról voltak nevezetesek, hogy túláradó lelkesedéssel és az elviselhetőség határát messze túllépő hangerővel biztatták az általuk megfogadott lovakat. Nos, Königswarter új lovának már bajosan kurjongathattak. Neki ugyanis a báró a Pszt! nevet adta.
