Csökkenéselmélet
A helyzet nem jó. A gazdasági növekedés lelassult. Tavaly az első negyedévben 4,5 százalékkal nőtt a bruttó nemzeti jövedelem, az idén viszont csak 2,9 százalékkal. Ebből persze máris messzemenő következtetések vonódtak le: a gazdaság versenyképessége csökken, amelynek okát mindenki politikai és egyéb meggyőződésének megfelelően keresi. Az ellenzék - érthető módon - a kormányt hibáztatja, amely viszont tarthatónak nyilvánította az idei terveket, és most keresgélhet mindenféle - rajta kívül álló - okokat. A gazdasági elemzők is különféle elméleteket állítanak fel, szóval mindenki teszi a dolgát.
Egy baj van. A gazdasági növekedés lelassulása ugyanis nagy részben abból adódik, hogy tavaly - a szökőévnek köszönhetően - 91 napból állt az első negyedév, míg az idén és tavalyelőtt meglepő módon csak kilencvenből.
Lássuk, hogyan hat ez a kimutatott gazdasági növekedésre! Tegyük fel az egyszerűség kedvéért, hogy minden évben naponta egy egység jövedelmet állít elő a gazdaság, tehát egyáltalán nincs is gazdasági növekedés. Ekkor az első évben kilencven nap alatt 90 egység nemzeti jövedelmünk lesz. A második évben, amely szökőév, 91 egység. Vagyis több mint egyszázalékos gazdasági növekedésnek örvendhetünk. A harmadik év szintén nem szökőév, ezért a nemzeti jövedelem ismét 90 egység. Vagyis ebben az évben a kimutatott nemzeti jövedelem - a dolgok rejtett természetének megfelelően - több mint egy százalékkal csökken. Akkor tehát, amikor a gazdaság valós teljesítménye egyáltalán nem változott, a gazdasági növekedés kimutatott mértéke ugrált. Ráadásul megfigyelhetjük, hogy a harmadik évben a gazdasági növekedés több mint két százalékponttal (plusz egyről mínusz egyre) csökkent. Ez a hatás önmagában megmagyarázhatja, hogy miért esett vissza a gazdasági növekedés 4,5-ről 2,9 százalékra.
Természetesen ezt a mély összefüggést a statisztikusok már elég régen felfedezték (a gazdasági újságírókkal ellentétben), és ezért szoktak szezonálisan kiigazított adatokat is közölni. Például most is közzé tették, mégpedig apróbetűvel, hogy a szökőévhatás figyelembevételével a növekedés 3,5 százalék lenne. Az olvasó jogosan horkanhat fel, ez a különbség jelentősen kevesebb, mint amennyinek a fenti számítás szerint lennie kellene. A példa azonban csak akkor lenne igaz, ha a gazdaság mindennap ugyanannyit termelne. Ez viszont nem teljesül. Például az emberek munkaintenzitása jelentősen különbözik a hét különböző napjain. Ezért fontos, hogy megtudjuk, milyen napra esik az a bizonyos kilencvenegyedik nap. Az pedig egy péntek volt. És ez most az önmagunkkal való szembenézés nagy pillanata: bizony, a legtöbben nem járulunk hozzá túl sokkal a nemzeti jövedelemhez pénteken. (Nyilván vannak más hatások is: nem mindegy például, hogy a nemzeti ünnepek milyen napokra esnek.)
Melyik adat a jobb, a fontosabb? Attól függ, hogy mire szeretnénk felhasználni. Ha egy közgazdászkutató vagy egy gazdaságpolitikus azt szeretné tudni, hogy mennyi termék termelődött meg, akkor a nem kiigazított GDP-számra van szüksége. De a GDP-növekedés számítása definíció szerint két időszak nemzeti jövedelmének, teljesítményének összehasonlítására szolgál. És egy kilencvennapos időszakot nincs sok értelme összehasonlítani egy kilencvenegy napos időszakkal.
Az adatok szezonális kiigazítására olyan esetekben is szükség van, amikor nem ennyire nyilvánvaló problémákat kell orvosolni, és természetesen más gazdasági mutatók esetében is. Az ilyen adatok előállítása nem könnyű: hosszú és stabil időszakokra van szükség megbízható számításukhoz, ezért sokáig - a nagy gazdasági instabilitásnak köszönhetően - nem is számított ilyeneket a KSH. Amennyiben a szezonálisan kiigazított adatok kiszámíthatóak, akkor az előrejelzések és összehasonlítások során érdemes ezeket használni. Mivel a gazdaság szereplőinek nagy része nem túlságosan képzett statisztikából, ezért a KSH-nak célszerűbb lenne elsősorban az általa leginkább öszszehasonlíthatónak tartott adatokat közölni, s a nyers adatokat pedig csak apróbetűvel. Hiszen jobb, ha csak a szezonálisan kiigazított adat jut el a gazdasági döntéshozókhoz, mint ha csak a nyers.
Az adott eset rámutat a gazdasági újságírók felelősségére és statisztikai műveletlenségére is. A fontos gazdasági lapok is alapvetően a 2,9 százalékot hozták le, és csak zárójelben vagy mellékesen jegyezték meg, hogy a szökőévhatással korrigálva más eredmény jön ki. Az fel sem merült, hogy a gazdasági növekedés lassulásának vizsgálatához két korrigált adatot kell összevetni. Vagy nem említették meg, hogy a GDP-növekedés "lelassulásából" nem szabad olyan következtetéseket levonni, hogy a követ-kező negyedévben is ennyivel lassabban nőne a gazdaság vagy az adott termék iránti kereslet.
Miközben a GDP-növekedés korrekciója nem tartozik hazánk legfontosabb problémái közé, ez az egyszerű történet sokat elárul arról, hogy milyen megalapozott döntéseket hoznak a gazdasági szereplők. A gazdaság teljesítményének leírására teljesen alkalmatlan korrigálatlan GDP-növekedés beépült a köztudatba, az ellenzék az alapján értékeli a kormányt a parlamentben, a kormány e szerint próbálja felgyorsítani a gazdasági növekedést, a vállalati vezetők pedig szintén erre alapozzák a döntéseiket, mert ezt olvassák ki a hozzáértő gazdasági újságírók cikkeiből. Ez pedig csupán a jéghegy csúcsa. A KSH nagy hagyományokkal rendelkező, független statisztikai szervezet, és ez az egyik legfontosabb mutató, amit nyilvánosságra hoz. Képzeljük el, hogy mi a helyzet a többi adattal, amit a gazdasági döntéshozók felhasználnak: a remek kutatóintézetektől beszerzett nem reprezentatív felmérésekkel, a megbízó vágyait szem előtt tartó piackutatásokkal, az újságírók által hasonló kritikai érzékkel leírt információkkal vagy a mindenféle gazdasági racionalitást félretevő ad hoc súlyozásokkal (l. MÁV elővárosi motorvonattendere). Az információkért az előállítójuk felel, de nem árt, ha a felhasználó is rendelkezik azzal a szaktudással, hogy képes legyen azokat értelmezni, korlátaikat felismerni, megkülönböztetni a szemetet a valós adattól. Akkor talán nem csak szökőévben egyszer növekedne gyorsabban a gazdaság.
