Muraközy Balázs: Ingyenebéd

Sajtostul a házba

  • Muraközy Balázs
  • 2012. július 14.

Egotrip

A magyar gazdaságpolitikai tündérmese valóra váltása nem csak az államadósság elleni küzdelmet kívánja meg. A kormányzatnak olyan részletekre is figyelni kell, mint az emberek trappistasajt-ellátása. A vonatkozó erőfeszítésekről tudósít a következő hír:

"A nagy áruházláncok képviselői ígéretet tettek arra, hogy az import UHT tejet és a külföldről érkező trappista sajtot leveszik a polcaikról - tudatta közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium. Vámos György, az országos kereskedelmi szövetség főtitkára szerint ilyen ígéret nem hangzott el."

Mindig öröm látni az ilyen előremutató tárgyalásokat - a felek nyitott szívvel meghallgatják egymást, majd a kölcsönös megértés jegyében megtalálják a megoldást. Ha nem is ugyanazt mindegyik fél.

Az ötlet azért gyanús kissé mégis, mert a külföldi trappista kiebrudalása csökkenti a versenyt, és növeli az árakat. Vajon miért jó ez a fogyasztóknak? Emlékezhetünk például a kormányfő szenvedélyes felszólalására a külföldi "élelmiszerszeméttel" szemben, amit ma már szigorú ellenőrzésnek vetnek alá. Ez az egészségügyi jellegű ellenőrzés sem tudja azonban kiszűrni a kevésbé ízletes termékeket: márpedig az ízletesség érvét előszeretettel alkalmazzák például a gyümölcstermelők, amikor a külföldi eper vagy dinnye behozatalának korlátozására próbálják rávenni a kormányzatot.

Első ránézésre nem teljesen világos, hogy miért kell megvédeni a fogyasztókat a rossz ízű gyümölcstől. Hisz - például a termék megkóstolásával - meggyőződhetnek az élvezeti értékéről. Ha ez rossz élmény lesz, legközelebb máshol vásárolnak. Akkor talán a fogyasztók általános informálatlanságáról lehet szó? Képzeljük el például, hogy a fogyasztók minden télen elfelejtik, milyen ízűek a különböző gyümölcsök, ezért minden tavasszal vesznek egy adag gyümölcsöt. Ha ez a korábban piacra kerülő gyümölcs külföldi - és ezért nem elég ízletes -, a fogyasztóban téves elképzelés alakul ki az összes eperről: élményét általánosítva azt hiszi, hogy minden eper rossz ízű. Így az év további részében már nem vesz több epret, akkor sem, amikor a megfelelő ízű magyar eper is megjelenik a piacon. A külföldi termelők gyakorlatilag megtévesztik a fogyasztót az eper ízével kapcsolatban, és megfosztják az ízletes eper élvezetétől. Nyilvánvaló, hogy a kormányzatnak kell fellépnie ez ellen.

A fenti érv persze kissé kevésbé lesz meggyőző, ha nem abból indulunk ki, hogy a fogyasztó tökhülye. Ebben az esetben az importkorlátozást a választékcsökkenés és az áremelkedés okaként fogjuk látni. Ráadásul ez a logika még kevésbé alkalmazható a tejre és a trappista sajtra. Ha egy gyermek szlovák tejet kóstol meg először, akkor egész életében azt hiszi majd, hogy rossz ízű a tej, és rászokik a sörre? Már-már tragédiával fenyeget az is, ha a gyanútlan fiatal fogyasztók netán a trappista sajtról gyűjtenek be traumatikus első élményt, és emiatt a camembert-re vagy a mozzarellára kapnak rá. Ezt mindenképp meg kell akadályoznia a kormányzatnak!

Mindez azonban pusztán elméleti okoskodás. A külföldi tartós tej és trappista sajt kiűzetéséről szóló tudósításban ugyanis még véletlenül sem kerültek elő a fogyasztók. Maga Budai Gyula fejtette ki, hogy a kapcsolódó törvényhozás során "a legfontosabb szempont a belföldi piac védelme". Úgy tűnik, a fogyasztók egyetlen szerepe az, hogy kifizessék a kormány politikájának hatására emelkedő árakat.

Érdekes dolog az Európai Unión belüli piacvédelem. A közös piac elveivel - és nyilván az unió jogszabályaival is - ellentétes lenne az a törvény, amely megtiltaná a külföldi tejtermékek árusítását egy tagállamban. A kormány ezért nem hozott ilyen törvényt, hanem inkább önkéntes nyilatkozatra próbálja rávenni az üzletláncokat.

Az informális nyomásgyakorlás mellett a piacvédelem további eszközei a látszólag más célt, valójában mégis a piacvédelmet szolgáló törvények. Ezek egyike a külföldi élelmiszerek már említett extra vegzálása. A mostani egyeztetésre pedig egy újabb törvényjavaslat miatt került sor, amely megtiltja, hogy az élelmiszerüzletek eltérő haszonkulcsot alkalmazzanak az ugyanolyan hazai és külföldi termékek esetében. A törvény indoklásából nem derül ki, hogy eddig miért alkalmaztak ilyen gyakorlatot az üzletláncok. Pedig mindenképp jó volna tudni ezt - hiszen ha e gyakorlatnak nemcsak az eltérő alkuerő volt az alapja, hanem a költségek is eltértek, akkor közel sem biztos, hogy ez az intézkedés használ a hazai beszállítóknak vagy a fogyasztóknak. Hasonló eszköz az állami támogatás: tavaly például 15 millió forinttal javította a minisztérium a magyar dinnye piaci lehetőségeit (bármit jelentsen is ez).

A lopakodó protekcionizmus még ennél is feltűnőbb gyakorlata a külföldi vállalatok szorongatása. Emlékezhetünk a külföldi vállalatok és a CBA eltérő adóztatására, vagy arra, hogy az Erzsébet utalványt jó ideig csak a hazai tulajdonú üzletekben lehetett beváltani. Az utóbbi évek gazdaságpolitikájának egyik citromdíjas teljesítménye a cukorbomba-elhárító állami cukorprogram volt, melynek során elvileg olcsóbb, állami cukrot lehetett kapni a magyar tulajdonú üzletláncokban. És még sorolhatnánk.

Az EU-n (vagy akár a WTO-n) belül megtűrt protekcionizmus szerencsére sokkal kevésbé káros, mint amikor az országok tetszésük szerint vethettek ki vámot a különféle termékekre. A magas vámokhoz képest a fenti példák inkább pitiánernek tűnnek. Az ilyen lopakodó protekcionizmus azonban éppen azért káros, amiért károsak voltak a magas vámok, amelyek ellen a közgazdászok már a 18. században is felléptek. Akadályozzák a kölcsönösen előnyös cserét az országok között. Az egyik ország intézkedéseire más országok is hasonlókkal reagálnak: Szlovákiában például olyan törvényt fogadtak el nemrég, amely a külföldről érkező élelmiszerek különösen lelkiismeretes ellenőrzését írja elő. A sikeres magyar exportágazatokat a magyar trappista sajt "védelméhez" hasonló intézkedések sújthatják a külföldi piacokon, csökkentve az árakat és a választékot. Nem beszélve a különféle ágazatoknak nyújtott állami támogatásokról: a magyar kincstár ebben nem tud majd lépést tartani nyugat-európai versenytársaival. Az olyan, üres államkasszájú, nyitott gazdaságoknak, mint amilyen a magyar, leginkább az az érdeke, hogy az unió korlátozza a válság által felerősített lopakodó protekcionizmus lehetőségeit - nem pedig az, hogy élelmiszerszemét-ellenőrzési versenyt indítson be szomszédaival.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”