"A nagy áruházláncok képviselői ígéretet tettek arra, hogy az import UHT tejet és a külföldről érkező trappista sajtot leveszik a polcaikról - tudatta közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium. Vámos György, az országos kereskedelmi szövetség főtitkára szerint ilyen ígéret nem hangzott el."
Mindig öröm látni az ilyen előremutató tárgyalásokat - a felek nyitott szívvel meghallgatják egymást, majd a kölcsönös megértés jegyében megtalálják a megoldást. Ha nem is ugyanazt mindegyik fél.
Az ötlet azért gyanús kissé mégis, mert a külföldi trappista kiebrudalása csökkenti a versenyt, és növeli az árakat. Vajon miért jó ez a fogyasztóknak? Emlékezhetünk például a kormányfő szenvedélyes felszólalására a külföldi "élelmiszerszeméttel" szemben, amit ma már szigorú ellenőrzésnek vetnek alá. Ez az egészségügyi jellegű ellenőrzés sem tudja azonban kiszűrni a kevésbé ízletes termékeket: márpedig az ízletesség érvét előszeretettel alkalmazzák például a gyümölcstermelők, amikor a külföldi eper vagy dinnye behozatalának korlátozására próbálják rávenni a kormányzatot.
Első ránézésre nem teljesen világos, hogy miért kell megvédeni a fogyasztókat a rossz ízű gyümölcstől. Hisz - például a termék megkóstolásával - meggyőződhetnek az élvezeti értékéről. Ha ez rossz élmény lesz, legközelebb máshol vásárolnak. Akkor talán a fogyasztók általános informálatlanságáról lehet szó? Képzeljük el például, hogy a fogyasztók minden télen elfelejtik, milyen ízűek a különböző gyümölcsök, ezért minden tavasszal vesznek egy adag gyümölcsöt. Ha ez a korábban piacra kerülő gyümölcs külföldi - és ezért nem elég ízletes -, a fogyasztóban téves elképzelés alakul ki az összes eperről: élményét általánosítva azt hiszi, hogy minden eper rossz ízű. Így az év további részében már nem vesz több epret, akkor sem, amikor a megfelelő ízű magyar eper is megjelenik a piacon. A külföldi termelők gyakorlatilag megtévesztik a fogyasztót az eper ízével kapcsolatban, és megfosztják az ízletes eper élvezetétől. Nyilvánvaló, hogy a kormányzatnak kell fellépnie ez ellen.
A fenti érv persze kissé kevésbé lesz meggyőző, ha nem abból indulunk ki, hogy a fogyasztó tökhülye. Ebben az esetben az importkorlátozást a választékcsökkenés és az áremelkedés okaként fogjuk látni. Ráadásul ez a logika még kevésbé alkalmazható a tejre és a trappista sajtra. Ha egy gyermek szlovák tejet kóstol meg először, akkor egész életében azt hiszi majd, hogy rossz ízű a tej, és rászokik a sörre? Már-már tragédiával fenyeget az is, ha a gyanútlan fiatal fogyasztók netán a trappista sajtról gyűjtenek be traumatikus első élményt, és emiatt a camembert-re vagy a mozzarellára kapnak rá. Ezt mindenképp meg kell akadályoznia a kormányzatnak!
Mindez azonban pusztán elméleti okoskodás. A külföldi tartós tej és trappista sajt kiűzetéséről szóló tudósításban ugyanis még véletlenül sem kerültek elő a fogyasztók. Maga Budai Gyula fejtette ki, hogy a kapcsolódó törvényhozás során "a legfontosabb szempont a belföldi piac védelme". Úgy tűnik, a fogyasztók egyetlen szerepe az, hogy kifizessék a kormány politikájának hatására emelkedő árakat.
Érdekes dolog az Európai Unión belüli piacvédelem. A közös piac elveivel - és nyilván az unió jogszabályaival is - ellentétes lenne az a törvény, amely megtiltaná a külföldi tejtermékek árusítását egy tagállamban. A kormány ezért nem hozott ilyen törvényt, hanem inkább önkéntes nyilatkozatra próbálja rávenni az üzletláncokat.
Az informális nyomásgyakorlás mellett a piacvédelem további eszközei a látszólag más célt, valójában mégis a piacvédelmet szolgáló törvények. Ezek egyike a külföldi élelmiszerek már említett extra vegzálása. A mostani egyeztetésre pedig egy újabb törvényjavaslat miatt került sor, amely megtiltja, hogy az élelmiszerüzletek eltérő haszonkulcsot alkalmazzanak az ugyanolyan hazai és külföldi termékek esetében. A törvény indoklásából nem derül ki, hogy eddig miért alkalmaztak ilyen gyakorlatot az üzletláncok. Pedig mindenképp jó volna tudni ezt - hiszen ha e gyakorlatnak nemcsak az eltérő alkuerő volt az alapja, hanem a költségek is eltértek, akkor közel sem biztos, hogy ez az intézkedés használ a hazai beszállítóknak vagy a fogyasztóknak. Hasonló eszköz az állami támogatás: tavaly például 15 millió forinttal javította a minisztérium a magyar dinnye piaci lehetőségeit (bármit jelentsen is ez).
A lopakodó protekcionizmus még ennél is feltűnőbb gyakorlata a külföldi vállalatok szorongatása. Emlékezhetünk a külföldi vállalatok és a CBA eltérő adóztatására, vagy arra, hogy az Erzsébet utalványt jó ideig csak a hazai tulajdonú üzletekben lehetett beváltani. Az utóbbi évek gazdaságpolitikájának egyik citromdíjas teljesítménye a cukorbomba-elhárító állami cukorprogram volt, melynek során elvileg olcsóbb, állami cukrot lehetett kapni a magyar tulajdonú üzletláncokban. És még sorolhatnánk.
Az EU-n (vagy akár a WTO-n) belül megtűrt protekcionizmus szerencsére sokkal kevésbé káros, mint amikor az országok tetszésük szerint vethettek ki vámot a különféle termékekre. A magas vámokhoz képest a fenti példák inkább pitiánernek tűnnek. Az ilyen lopakodó protekcionizmus azonban éppen azért káros, amiért károsak voltak a magas vámok, amelyek ellen a közgazdászok már a 18. században is felléptek. Akadályozzák a kölcsönösen előnyös cserét az országok között. Az egyik ország intézkedéseire más országok is hasonlókkal reagálnak: Szlovákiában például olyan törvényt fogadtak el nemrég, amely a külföldről érkező élelmiszerek különösen lelkiismeretes ellenőrzését írja elő. A sikeres magyar exportágazatokat a magyar trappista sajt "védelméhez" hasonló intézkedések sújthatják a külföldi piacokon, csökkentve az árakat és a választékot. Nem beszélve a különféle ágazatoknak nyújtott állami támogatásokról: a magyar kincstár ebben nem tud majd lépést tartani nyugat-európai versenytársaival. Az olyan, üres államkasszájú, nyitott gazdaságoknak, mint amilyen a magyar, leginkább az az érdeke, hogy az unió korlátozza a válság által felerősített lopakodó protekcionizmus lehetőségeit - nem pedig az, hogy élelmiszerszemét-ellenőrzési versenyt indítson be szomszédaival.
