A múltkoriban azt találtam mondani, hogy a világvége eljött, és ezzel nem a nagy medve tőzsdei megroggyanására, nem is a kiújuló távol-keleti krízisre vagy éppenséggel a távozóban lévő El Ni-óra, még csak nem is a 2K problémára utaltam, hanem arra, hogy a minden eddigi mértéket meghaladó vállalatösszeolvadási boom bizony a gazdasági fellendülés végének közeledtére hívja fel a figyelmet. A dolog nyilvánvaló közgazdasági alapjainak bolygatása helyett csak annyit mondok, hogy ebben a században szinte minden nagyobb összeolvadási és felvásárlási hullám recesszióval végződött. Ez járt a fejemben, amikor a világvégén sopánkodtam, de igazából magam sem gondoltam komolyan, mert az ember szereti elhinni, hogy a jó örökké tart. (A dolog jellegét tekintve a mennybe kerülés lehet ilyen, de ez rajtunk, földi halandókon nem segít.)

A múltkoriban azt találtam mondani, hogy a világvége eljött, és ezzel nem a nagy medve tőzsdei megroggyanására, nem is a kiújuló távol-keleti krízisre vagy éppenséggel a távozóban lévő El Ni-óra, még csak nem is a 2K problémára utaltam, hanem arra, hogy a minden eddigi mértéket meghaladó vállalatösszeolvadási boom bizony a gazdasági fellendülés végének közeledtére hívja fel a figyelmet. A dolog nyilvánvaló közgazdasági alapjainak bolygatása helyett csak annyit mondok, hogy ebben a században szinte minden nagyobb összeolvadási és felvásárlási hullám recesszióval végződött. Ez járt a fejemben, amikor a világvégén sopánkodtam, de igazából magam sem gondoltam komolyan, mert az ember szereti elhinni, hogy a jó örökké tart. (A dolog jellegét tekintve a mennybe kerülés lehet ilyen, de ez rajtunk, földi halandókon nem segít.)

És persze azért is óvatosan kongattam a vészharangot, mert az összeolvadás csak egy a sok tényező közül, miközben nagyobb számban vannak azok a jelenségek, amelyek egyelőre nem adnak jó okot a pesszimizmusra. Szóval újabb jelekre vártam, miként a jó delphoi jós is, aki valószínűleg a révülethez vezető út minden eszközét kipróbálta, hogy a hozzá elzarándoklók jövőkutatását elősegítse. "És amikor sűrű, fekete felhő borítja el az eget, és a föld porát gyászos viharok kavarják fel, eljön a háború, amire vártatok, mely vad lesz és kíméletlen, jaj, meneküljetek - de ha a kecske hármat szül, és aznap hajnalban vörös látomást rajzol a nap az égre, jó esély van a megmenekülésre." És így tovább. Valami ilyesmit hordhatott össze a delphoi jós. Hasonlókat mondanak a brókerek is, amikor felteszik nekik az egymillió dolláros kérdést, hogy mit csinál aznap a tőzsde. Megmondom őszintén, nekem néha az is problémát okoz, hogy megértsem, mit csinált előző nap. Mindegy, egyelőre jelek után kutatok. Kitartásom meghozta a maga gyümölcsét, mert mintha csak valami bibliai példázatból lépett volna elő, megérkezett a következő jel: a Goldman Sachs partnerei arról készülnek dönteni, hogy tőzsdére viszik részvényeiket. A jel értelmezéséhez a következőket kell tudni. A Goldman Sachs, amely egy 129 éves befektetési intézmény, az egyetlen nagy amerikai befektetési bank, amely még zárt formában működik, vagyis a társaság vezetői a tulajdonosok, ők százkilencvenen a cégtársak. A magyar jogi frazeológia szerint ez leginkább egy betéti társulásnak felel meg: a magyar hatóságok még egy trafik nyitásához sem tartanák elegendőnek ezt a társasági formát, nemhogy a világ legsikeresebb befektetési bankjához. Ez persze baromira nem zavarja a Goldman Sachs tulajdonosait. Jobban izgatja őket, hogy évek, évtizedek önmegtartóztatása után mennyit kapnának részvényeik után, ha tőzsdére viszik cégüket. Vagyis akasztják a hóhért. Egyébként a palik úgy kollektíve kábé harmincmilliárd dollárt érnek - ez mintegy kétszerese a budapesti tőzsde teljes tőkeértékének. Ma sem keresnek rosszul: évente átlagosan pár millió dolcsi ezekben a felfutós időkben csak összejött, leginkább a részesedésük felértékelődése formájában, sokkal kevésbé készpénzben. A másik dolog, hogy amíg a cég zártan működik, csak egymástól tudják megvenni a részesedéseket, így jobb értékmérő híján a könyv szerinti értéket, vagyis a cég saját tőkéjének a tulajdoni aránnyal szorzott értékét fizetik meg. Ennek megfelelően ma egy Goldman-partner nyugdíjba vonulásakor tíz évig várhat, hogy megkapja részesedésének könyv szerinti értékét, amíg az szép lassan a fiatal cégtársakra száll át. Ezzel szemben, ha tőzsdére viszik a céget, akkor a könyv szerinti értéknek több mint a háromszorosát kaphatják meg, és nem kell rá egy évtizedet várni. A dolognak persze nem ez az ideológiája, hanem az, hogy a társaság a jövőben nem tud eredményesen részt venni a globális versenyben, ha nincs hozzáférése a plusz tőkéhez, márpedig a cég zárt jellegéből következően új tőke csak a nyereség visszatartásából származik, és ez még a harminc-negyven százalékos tőkearányos megtérülés mellett sem biztos, hogy elegendő. A döntés mégsem ennek, hanem annak alapján születik meg, hogy a tőzsdére vitel esetén a fiatal és az idős cégtársak hogyan osztozkodnak a keletkező árfolyamnyereségen. A cég már többször tartott a cégtársak között szavazást a tőzsdére kerülésről, de legutóbb ezt a fiatalabb partnerek leszavazták, mert számításaik szerint fejenként tízmillió dollárnyi részvénnyel szúrták volna ki a szemüket. A mostani megállapodás szerint ők mintegy ötven-, az idősebb cégtársak pedig százhuszonötmillió dollárnak megfelelő részvényt kapnának fejenként. Az, hogy a kérdést ismét sürgősen napirendre tűzték, azért érdekes, mert ha valaki, akkor ők tudják a legjobban, mikor kell a részvényeket eladni. Az utolsó, még mindig tőzsdei fellendülésre számító részvényelemző pedig nem más, mint Abby Joseph Cohen, a Goldman vezető befektetési stratégája. Miközben ő az ügyfeleket részvényvásárlásra buzdítja, a cégtársak (Cohen asszony még nem az) a saját részvényeik eladására szavaznak, ha a tőzsdei utat választják. Nem tudom, ki hogy van vele, én ezt újabb jelnek tartom. Föl is véstem az ajtófélfára, ahova amúgy a fejemet szoktam verni, amikor hülyeségeket csinálok. Béke veletek.