Jaksity György: Tőzsde

  • 1998. június 18.

Egotrip

A múltkoriban azt találtam mondani, hogy a világvége eljött, és ezzel nem a nagy medve tőzsdei megroggyanására, nem is a kiújuló távol-keleti krízisre vagy éppenséggel a távozóban lévő El Ni-óra, még csak nem is a 2K problémára utaltam, hanem arra, hogy a minden eddigi mértéket meghaladó vállalatösszeolvadási boom bizony a gazdasági fellendülés végének közeledtére hívja fel a figyelmet. A dolog nyilvánvaló közgazdasági alapjainak bolygatása helyett csak annyit mondok, hogy ebben a században szinte minden nagyobb összeolvadási és felvásárlási hullám recesszióval végződött. Ez járt a fejemben, amikor a világvégén sopánkodtam, de igazából magam sem gondoltam komolyan, mert az ember szereti elhinni, hogy a jó örökké tart. (A dolog jellegét tekintve a mennybe kerülés lehet ilyen, de ez rajtunk, földi halandókon nem segít.)

A múltkoriban azt találtam mondani, hogy a világvége eljött, és ezzel nem a nagy medve tőzsdei megroggyanására, nem is a kiújuló távol-keleti krízisre vagy éppenséggel a távozóban lévő El Ni-óra, még csak nem is a 2K problémára utaltam, hanem arra, hogy a minden eddigi mértéket meghaladó vállalatösszeolvadási boom bizony a gazdasági fellendülés végének közeledtére hívja fel a figyelmet. A dolog nyilvánvaló közgazdasági alapjainak bolygatása helyett csak annyit mondok, hogy ebben a században szinte minden nagyobb összeolvadási és felvásárlási hullám recesszióval végződött. Ez járt a fejemben, amikor a világvégén sopánkodtam, de igazából magam sem gondoltam komolyan, mert az ember szereti elhinni, hogy a jó örökké tart. (A dolog jellegét tekintve a mennybe kerülés lehet ilyen, de ez rajtunk, földi halandókon nem segít.)

És persze azért is óvatosan kongattam a vészharangot, mert az összeolvadás csak egy a sok tényező közül, miközben nagyobb számban vannak azok a jelenségek, amelyek egyelőre nem adnak jó okot a pesszimizmusra. Szóval újabb jelekre vártam, miként a jó delphoi jós is, aki valószínűleg a révülethez vezető út minden eszközét kipróbálta, hogy a hozzá elzarándoklók jövőkutatását elősegítse. "És amikor sűrű, fekete felhő borítja el az eget, és a föld porát gyászos viharok kavarják fel, eljön a háború, amire vártatok, mely vad lesz és kíméletlen, jaj, meneküljetek - de ha a kecske hármat szül, és aznap hajnalban vörös látomást rajzol a nap az égre, jó esély van a megmenekülésre." És így tovább. Valami ilyesmit hordhatott össze a delphoi jós. Hasonlókat mondanak a brókerek is, amikor felteszik nekik az egymillió dolláros kérdést, hogy mit csinál aznap a tőzsde. Megmondom őszintén, nekem néha az is problémát okoz, hogy megértsem, mit csinált előző nap. Mindegy, egyelőre jelek után kutatok. Kitartásom meghozta a maga gyümölcsét, mert mintha csak valami bibliai példázatból lépett volna elő, megérkezett a következő jel: a Goldman Sachs partnerei arról készülnek dönteni, hogy tőzsdére viszik részvényeiket. A jel értelmezéséhez a következőket kell tudni. A Goldman Sachs, amely egy 129 éves befektetési intézmény, az egyetlen nagy amerikai befektetési bank, amely még zárt formában működik, vagyis a társaság vezetői a tulajdonosok, ők százkilencvenen a cégtársak. A magyar jogi frazeológia szerint ez leginkább egy betéti társulásnak felel meg: a magyar hatóságok még egy trafik nyitásához sem tartanák elegendőnek ezt a társasági formát, nemhogy a világ legsikeresebb befektetési bankjához. Ez persze baromira nem zavarja a Goldman Sachs tulajdonosait. Jobban izgatja őket, hogy évek, évtizedek önmegtartóztatása után mennyit kapnának részvényeik után, ha tőzsdére viszik cégüket. Vagyis akasztják a hóhért. Egyébként a palik úgy kollektíve kábé harmincmilliárd dollárt érnek - ez mintegy kétszerese a budapesti tőzsde teljes tőkeértékének. Ma sem keresnek rosszul: évente átlagosan pár millió dolcsi ezekben a felfutós időkben csak összejött, leginkább a részesedésük felértékelődése formájában, sokkal kevésbé készpénzben. A másik dolog, hogy amíg a cég zártan működik, csak egymástól tudják megvenni a részesedéseket, így jobb értékmérő híján a könyv szerinti értéket, vagyis a cég saját tőkéjének a tulajdoni aránnyal szorzott értékét fizetik meg. Ennek megfelelően ma egy Goldman-partner nyugdíjba vonulásakor tíz évig várhat, hogy megkapja részesedésének könyv szerinti értékét, amíg az szép lassan a fiatal cégtársakra száll át. Ezzel szemben, ha tőzsdére viszik a céget, akkor a könyv szerinti értéknek több mint a háromszorosát kaphatják meg, és nem kell rá egy évtizedet várni. A dolognak persze nem ez az ideológiája, hanem az, hogy a társaság a jövőben nem tud eredményesen részt venni a globális versenyben, ha nincs hozzáférése a plusz tőkéhez, márpedig a cég zárt jellegéből következően új tőke csak a nyereség visszatartásából származik, és ez még a harminc-negyven százalékos tőkearányos megtérülés mellett sem biztos, hogy elegendő. A döntés mégsem ennek, hanem annak alapján születik meg, hogy a tőzsdére vitel esetén a fiatal és az idős cégtársak hogyan osztozkodnak a keletkező árfolyamnyereségen. A cég már többször tartott a cégtársak között szavazást a tőzsdére kerülésről, de legutóbb ezt a fiatalabb partnerek leszavazták, mert számításaik szerint fejenként tízmillió dollárnyi részvénnyel szúrták volna ki a szemüket. A mostani megállapodás szerint ők mintegy ötven-, az idősebb cégtársak pedig százhuszonötmillió dollárnak megfelelő részvényt kapnának fejenként. Az, hogy a kérdést ismét sürgősen napirendre tűzték, azért érdekes, mert ha valaki, akkor ők tudják a legjobban, mikor kell a részvényeket eladni. Az utolsó, még mindig tőzsdei fellendülésre számító részvényelemző pedig nem más, mint Abby Joseph Cohen, a Goldman vezető befektetési stratégája. Miközben ő az ügyfeleket részvényvásárlásra buzdítja, a cégtársak (Cohen asszony még nem az) a saját részvényeik eladására szavaznak, ha a tőzsdei utat választják. Nem tudom, ki hogy van vele, én ezt újabb jelnek tartom. Föl is véstem az ajtófélfára, ahova amúgy a fejemet szoktam verni, amikor hülyeségeket csinálok. Béke veletek.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”