Egy napon arra fogok ébredni, hogy új polgári kormányunk legpolgáribb pártjának egyik polgári vezetője bejelenti: ők, mármint a polgári kormány, arra kaptak a polgároktól felhatalmazást, hogy a mirelit zöldborsó árát másfél százalékkal csökkentsék, míg viszont e felhatalmazás értelmében a sárga bermudák ára a jövőben 6,78 százalékkal magasabb lesz.
Én nagyon öreg ember vagyok, még tanultam úgynevezett tudományos szocializmust, és mindig lenyűgözött az a gondolatmenet, amely szoros összefüggésbe vonta a proletariátus és a kommunista párt igazságát. Az érvelés abból indult ki, hogy a proletariátus történelmi távlatban győzni fog, tehát (ugyancsak történelmi léptékkel mérve) mindig igaza van, bármit cselekedjék is. A proletariátus osztályérdekei, amelyek döntéseit meghatározzák, végső soron az emberiség végső érdekeivel esnek egybe. Már most a kommunisták pártja leképezése, megtestesítője vagy emanációja a proletariátusnak; nem azonos ugyan vele, mégis egyek. (Valami olyasfajta viszony lehet ez, mint a Szentháromságnál; s ahogyan bizonyos korokban kínos volt a Szentháromság belső azonosságviszonyait firtatni, ugyanúgy nem volt jó prognózisa annak, aki a kommunisták és a proletariátus kapcsolatát kérdőjelezte meg.) Ha tehát a proletariátus tesz valamit, abban - történelmileg - biztosan igaza lesz; még jobb azonban, ha helyette a kommunista párt tesz valamit, bármi legyen is az: jól teszi, és igaza is van, hiszen azok nevében teszi, akiknek mindig igazuk van.
Egyáltalán nem akarom azt sugallni, hogy az alakulandó magyar polgári kormány bolsevik volna, vagy bolsevik módon gondolkodna; ez nem volna igaz, és amúgy is undorító dolog ez a bolsizás. De szerintem nehéz nem észrevenni az érvelések hasonlóságát: ahogyan a polgár dönt (és kvázi szükségképpen jól dönt), az a párt, amely a polgárok akaratából, a polgárok megbízásából, a polgárok felhatalmazásával fog uralogni, bármit tesz, jól teszi - hiszen a polgárok akaratából (stb.) cselekszik. Nemrég megtudtuk, hogy a polgárok arra adtak felhatalmazást, hogy Orbán Torgyánnal tárgyaljon; kiderült, hogy a polgárok akaratából kell minisztériumokat létesíteni meg kettévágni; mindent, amit a kormány tenni fog, a polgárok fogják baromira akarni, hiszen az ő megbízásukból kormányozza őket a polgári kormány.
Közös a két gondolatmenetben, hogy valamely társadalmi rétegnek hízeleg, annak az osztálynak a támogatására és bizalmára számít; a legfőbb jó letéteményesét egy rétegben nevezi meg, s magát e réteg szószólójának, részének, manifesztációjának (stb.) nevezi. Vannak persze különbségek is: Orbán választói valóban megismerhettek egy programot, amelyre áldásukat adhatták. De kíváncsi vagyok, a választók hány ezreléke olvasta el valóban ezt a programot, s hogy vajon Torgyán doktor vagy Boross, Balsai és Horváth exminiszterek milyen címszó alatt szerepeltek benne. S vajon akik az alakulandó polgári kormányra adták voksukat, mire is adtak felhatalmazást?
Nem bolsevizmus, nem úri gőg, nem hagymázas demagógia. Kis, polgári butaság.
