Néplélektan
Néhányan talán abban bíztak, hogy augusztus 15., de legfeljebb 20. után elégedett szuszogással lehengeredik rólunk a több mint hetvenéves sujtásos-darutollas államgiccs, a fal felé fordul, és legalább újabb évtizedekre álomba szenderül, mi meg kivánszoroghatunk zuhanyozni, rágyújtunk, nézzük az eget. Csakhogy konzervatív kormányunk nem szereti a hirtelen, mondhatni forradalmi változásokat, az éles, hirtelen szakítást, a durva váltást. Nem is fog olyan simán és ripsz-ropsz véget érni ez a millenniumi (másfél) év, csak szép lassan, a májfoltos karok még szorongatnak, nem engednek, rádobnak néhány hónapot. A közszolgálati rádió delente még mindig a millennium tiszteletére harangoz, a közszolgálati televízió még mindig naponta megemlékezik arról, hogy hogyan is ünnepelte ez a nép (hangot kéretik megrezegtetni) az ezeréves évfordulót, hirdetéseken köszönik meg a Happy End Kft. képviselői, hogy adóforintjainkkal támogattuk a minden eddiginél színpompásabb, hazánk talán legnagyszabásúbb, magyarok millióit vonzó tudjukmit.
Ki fogjuk húzni még ezzel a millenniummal tavaszig, akkor adják át a millenniumi Nemzetit, és még biztosan számos felemelő és megrázó esemény fog történni, hogy a választásokról ne is beszéljünk. Az is csak egy lesz a millenniumi rendezvénysorozatnak nagy érdeklődéssel várt, a polgármester jelenlétében, jeles fővárosi színművészek részvételével és a helyi általános iskola néptáncosainak lelkes közreműködésével megtartott lélekemelő eseményei közül.
Ám ha valaki mindebből arra következtetne, hogy mindössze rongyrázásról, giccsparádéról, a rossz ízlés fékevesztett toráról, puszta szemfényvesztésről, politikai kampányról vagy könnyes-bús múltidézésről lett volna szó az elmúlt másfél évben, az alaposan félreismeri a Széchenyi-terv kormányát. Itt, ha nem tetszettek volna észrevenni, lélektani állapotfelmérés és terápia zajlott, a népével minden tekintetben folyton-folyvást egyeztető, népének minden rezdülését követő, a néppel, a népben, a nép között, a népért élő kormány jobban helyrerázta az ő népét, mint akármilyen Zoloft, Prosac vagy Seropram.
A nép, ez az álmos, kissé buta, ám találékony és öntudatos szubjektum csak utólag tudta meg, hogy mi is van vele most, és mi volt annak előtte. Ezt az alakot nem én találom ki ilyennek, hanem így képződik meg a kormányzat lélektani diskurzusában: csendes, magának való, békességkedvelő figura, akit a politikusok viszálykodása nem érdekel, aki a családjáért (istenéért, hazájáért) él, ám ha kell, kiáll a maga igazáért, ügyesen megtalálja boldogulása útját, noha segítségre szorul, azért megvan a magához való esze, amennyi éppen kell. Nos, az van a néppel, hogy nagyon kellett neki ez az ünnepségsorozat, mert magára talált, föleszmélt, most már bízik magában, jövőképe lett, feldolgozta a múlt megannyi problémáját, sok mindent átgondolt, és feltöltekezett.
Vezetőink pszichologizáló hajlamairól már volt szerencsém megemlékezni ezeken a hasábokon: akkor az egyik miniszterelnöki főtanácsadó volt az, aki díványt és alapos analízist ajánlgatott a zsidókérdés kibeszélésére, a görcsök feloldására. Abból a fikcióból kiindulva, hogy emberek egy nagyobb csoportja - a zsidózók vagy a zsidózásra érzékenyek, az értelmiség vagy akár a nép - ugyanúgy kezelhető-kezelendő, mint bármelyik (neurotikus vagy egyszerűen csak elfojtásokkal és gátlásokkal küzdő) ember. Mintha elhanyagolhatók volnának az olyan elemek, mint a hatalom, a közbeszéd, a társadalmi környezet, az életkörülmények, a gazdasági helyzet. Jól van, nép, neked eddig az volt a bajod, hogy Trianon óta kasztrációs komplexusod van, sok ifjúkori trauma ért (Mohácstól Világosig), és folyton turullal álmodsz. Akkor tartunk egy intenzív, fokuszált deszenzibilizáló terápiát, lesz neked naponta trianoni megemlékezés, a magyar történelem dicső lesz, az ellenség a végsőkig elvetemült, és ismét belemerülhetsz kicsit gyermekkorod mondavilágába. Ha megvolt, akkor ismét magadra találsz, felemeled a fejed, erős, tökös, optimista nép leszel.
Úgyhogy most ez van velünk. Országszerte örültünk a jeles esményeknek, számos beruházást határidő előtt átadtunk-átvettünk, régi adósságunkat törlesztettük, nagy számban vettünk részt a közösségi eseményeken, bizalommal és eltökélten fordulunk a jövő felé, avattunk, lelepleztünk, megemlékeztünk, lengettünk, elhelyeztünk. (Aki morgolódott, az az ellenzék, és az nem a nép.) Most megtudtuk, hogy ez szép, mozgalmas, gyógyító erejű volt, értesültünk róla, hogy lelkünk kisimult, elégedettek lettünk, mintegy megtisztultunk.
Nem is azt kérdezik tőlünk: "Neked is jó volt, drágám?" - hanem egyenesen kijelentik: "Neked ez nagyon is jó volt, drágám."
